Válaszok Dirk Wallenburgnak: párhuzamos történeteink

A 2012-ben, Őriszentpéteren felépült Táncpajta épületegyüttese mára az ország egyik legizgalmasabb és legsikeresebb kulináris zarándokhelye lett. A Pajta Bisztró és rendezvénytér a hely értékeire alapozva képvisel magas gasztronómiai és kulturális minőséget, konyhájával, környezetével, programjaival. A fogyasztótér idén elkészült bővítésével egy új építészeti elem jelent meg az épületegyüttesünkben.

Pajta Bisztró 

Az elkészült külső lépcsőt mentem megnézni éppen, amikor Feri  (1) bemutatott egy mosolygós, szimpatikus úrnak, Dirk Wallenburgnak. Bent ültek a nemrég átadott új térben, papírok felett, laza beszélgetésben. Persze megint elfogadtam a kávét – még mindig nem számolom, hogy hányadik aznap –, diskuráltunk, közben szó volt valamiféle angol nyelvű, a Pajtáról szóló könyvről és fotózásról, Ricsiről a séfről (2), a konyha alapanyagainak helyi termelőiről, sajtokról, kecskékről és a most kiegészült épületegyüttesünkről.

Kikísértek a kertbe, kicsit bosszankodtam előttük, hogy nem élben fordulnak a homloklapjai a kőris lépcsőfokoknak, ahogy a terv szerint kellene. Tudtam már róla, ígéretet is kaptam, hogy ezek cserélve lesznek. Megálltunk lent a réten, Dirk a táncpajta és az új üvegház felé fordulva könnyedén és meglepően pontosan kezdte elemezni a látványt, a régi és új elemek kontrasztos viszonyát, a két „üvegdoboz” sajátos párbeszédét. Azt, hogy szerinte miért fa az egyik és miért nem hasonló az új, a filigrán, acélszerkezetű üvegfalaival, üvegtetőivel. Mosolygott, bólogatott, szemmel láthatóan elégedett volt az olvasatával.

Kíváncsian hallgattam, nem vitatkoztam, pedig mesélhettem volna, hogy a frász tört ki, mikor a felkérést megkaptam, miként lehet egy szándékom szerint „befejezett” együtteshez még hozzá tenni, vagy a keresgélésről, hogyan lehetne bármilyen nyakatekert módon kivédeni a kétség kívül csapdának tűnő helyzetet. Végül feladtam, belátva, hogy szükség van arra a plusz harminchat férőhelyre – hisz valóban, már rég nem arról a szerény, a táncos programokat kiszolgáló konyháról (3) van szó, amivel még 2010 őszén elindultunk. És a már korábban megfogalmazott meggyőződés miatt is, miszerint az építészetnek – ha eleven akar maradni –, nem illusztrálnia, hanem csupán magába fogadnia kell a tárgyát és témáját. (4)

Építészetet „oktatni”

Ahogy a költészetet, úgy lényegét tekintve az építészetet sem lehet oktatni. Vagy másképpen, pontosabban fogalmazva – ahogy a versírásra, úgy az építészeti tervezésre sincs tanítható megoldás. Ha lenne, ott érne véget az építészet maga. Az utat, a megismerés kalandját, a hízelgő és vonzó „szirénhangok” veszélyeit, az eközben megélhető felfedezéseket, azok örömeit és kínjait lehet és kell átadni, megmutatni. És a legfontosabbat, az építészetnek és az építésznek, mint alkotónak a közösségi- és az etikai felelősségét, ennek felemelő nagyszerűségét.

A tervezés nem kitalálás, hanem megismerés – ismételgetem jó néhány éve, meg ezt is még – a megismerés műveltséget ad, a műveltség a személyiséget, a gondolkodást pallérozza, ha úgy tetszik, és az érzékenységünkön keresztül beépül. A megismerés arányossága és struktúrája talán fontosabb is, mint annak tárgyszerűsége. De legfontosabb az ezen keresztül megtapasztalt önismeret. Ez az igazi muníció, amit egy iskolától a világunk, a kultúránk felfedezésével kaphatunk.

A Pajta programjával egy időben, 2010 őszén egy másik felkérés is elért – vezetném-e az Építész tanszéket az AMI-ban. Bár csak éreztem, hogy jó lesz, azonnal igent mondtam. Egy valamit tudtam akkorra, és azt megfogadtam a jövőre is – ha néhány év múlva nem lesznek a stúdiómban volt tanítványaim, akkor abba kell hagynom, akkor valamit nem jól csinálok. Örömömre voltak és vannak jelenleg is, mindannyian tehetségesek, önálló és izgalmas személyiségek. A Pajta Bisztró bővítése tervezésében Toldi Miki lett a munkatársam. Néhány hónapja védte csak meg a BA diplomáját, de emlékszem Pelényi Margit szavaira, mikor a bizottság elnökeként a prezentáció után megszólalva – „apám, Te már szinte kész vagy” – sommázta a látottakat.

Kérdések Dirktől

Dirk Wallenburg pályafutása sikeres séfként egy, két Michellin csillagos étteremmel kezdődött, majd több ország hasonló helyein megfordulva kezdett a gasztronómiával, mint kulturális jelenséggel foglalkozni. Művészeti galériát és könyvkiadót alapított Zürichben, ahol 1993 óta jelentet meg olyan művészeti könyveket, mint legismertebb sorozatai a Culinary Chronicle és az Opt Art Magazine. A magyar gasztrokultúráról tervezett előkészületei közben akadt rá az őriszentpéteri Pajta Bisztróra, aminek személyes megismerése egy önálló könyv tervéhez vezetett. Mindarról szól majd, amit a Pajta képvisel – a hely értékeire alapozott magas minőségről, konyháról, termelőkről és helyi termékekről, zöldségekről, húsokról, kecskékről, sajtokról és természetesen építészetről.

Egyfajta, könyvön keresztüli interjúhoz kaptam levélben a kérdéseket Dirktől, mint például a Kicsoda U. Nagy Gábor?, meg a Mikor döntött úgy, hogy építész lesz?, és az Ön diákokat is oktat?, valamint a Lenyűgöző a Pajta helyiségeinek harmonikus építészeti ellentétei, mint például a hagyományos és modern, a szerves formájú/alakú és a geometrikus, a természetes anyagúval szemben az üveg és az acél. – bár ez nem is igazán kérdés –, végül pedig a Mi inspirálta önt, hogy ilyet tervezzen, és mit szeretne elmondani erről az építészeti tervezésről?

Kedves Dirk, köszönöm a kérdéseidet! Az elsőt most kihagyom, de a másodikra válaszolok: Hogy mikor döntöttem el hogy építész leszek? Ha jól emlékszem, tizenhat évesen, Frank Lloyd Wright Testamentum című kis könyvét olvasva.

A legközelebbi találkozásig üdvözlettel,

U. Nagy Gábor

1. Kvasznicza Ferenc és a felesége Flóra, üzemeltetik az őrségi Pajta Bisztrót
2. Farkas Richárd, a Pajta Bisztró séfje, akinek a Volkswagen-Dining Guide „Év Ifjú Séftehetsége”díjat adta át 2019-ben.
3. 2. Szinte az első pillanattól kezdve igazi kulináris hely, évről évre lépkedve előre a különféle gasztro értékelések sorában. Idén márciustól pedig a Volkswagen-Dining Guide listáján a legjobb tíz vidéki étterem egyike.
4. Megjelent Táj - régió - identitás címen a Magyar Építőművészet 2013/3 számában.

Szerk: SK