...Csokonai, kétoldalt Tóth Árpád s Gulyás, Lestár Péter, Kada Elek, Bánszky Pál, Kerényi József... Érdemes lenne rákérdezni az újuraknál, akik ma oly nagy erõvel s rém gyorsan akarnak újmindent építeni: kit mennyire ismernek az említettek közül, hogyan gondozzák a tõlük és oly sok másoktól eredõ örökségünket? Kinek az örökébe akarnak lépni a környezet, a táj, a szellem és lélek, vagy csupán a nyelv gondozása okán? Mert beérheti-e ennél kevesebbel bárki, aki "alkotás" aktív részese, netán haszonélvezõje akar lenni? Vagy aki a köz szolgálatát vállalta, s tekinti hivatásának?
Kecskemét gödre
Tény: Kerényi József 2003. áprilisában és májusában levélben kérte Dr. Szécsi Gábort, Kecskemét polgármesterét, hogy vesse latba befolyását a Malom tervezett bontásának megakadályozására.
Vélemény: "Ilyen, különbözõ célokra jól hasznosítható öreg épületegyüttest ma már normális, korszerû koncepcióval rendelkezõ település nálunk gazdagabb országban sem pusztít el és nem is engedi elpusztítani. Ha Kecskeméten, az Erzsébet laktanya területén történt értékrombolás után még a malomegyüttest is elbontják, elmodhatjuk, hogy a Hírös Város az 1960-as évek 'településrendezési' elveihez és gyakorlatához kanyarodott vissza." - írta elsõ levelében Kerényi József építész, Kecskemét díszpolgára.
Tény: a helyi védettségû ipartörténeti emlék eltûnt Kecskemétrõl. 2003 koranyarán a régi Malom teljes tömbjét letarolták a buszállomás mellett, nem messze a Fõtértõl.
Vélemény: A Malom helyén most látható hatalmas gödör hasonlatos ahhoz, amikor - a magas technika jóvoltából - pontosan csap be a magasból egy lézerirányítású bomba.
Tény: a bontási engedélyt a városi önkormányzat kiadta. Dr. Szécsi Gábor testvére Szécsi Zsolt építész, aki a KÖH Állami Mûemlékvédelmi és Restaurációs Központjának (ÁMRK, Budapest) igazgatója. Vajon a bontáshoz hozzájárult-e a fõhatóság, a KÖH (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal)?
Vélemény: Nem összeférhetetlenség-e - ami szóbeszéd tárgya -, hogy Szécsi Zsolt fontos hivatali megbízatása mellett magántervezõi tevékenységet folytat, vagy tulajdonában van ilyenre szakosodott magáncég, amely több kecskeméti munkában vett részt az elmúlt években?
Idézet: "Álltam a gödör mellett. Hatalmas gödör volt, lagalább félszáz méter hosszú s mélysége is megvolt három-négy embermagasságnyi. Sáros-agyagos, víztócsáktól himlõs fenekének árnyékában néhány munkás etetett egy szállítószalagot - amely a gödör mellé okádta a zsíros, barna göröngyöket. Összeszereléshez elõkészített daru gémje hevert mellettem, sûrû, kusza acélbordázatát a bozótba haraptatva; az emeletmagas kavicshalmok és rozsdaszínû betonvas kötegek mögül kibukkant a sebtében összetákolt, ácsolt raktárak és öltözõbarakkok teteje. A gödör látványa megdöbbentett." (Finta József: tervek, gondok, gondolatok / MAI ÉPÍTÉSZETÜNK, 1979, Mûszaki Könyvkiadó)
Tény: a Malom bontási tervét Farkas Gábor kecskeméti építész készítette. Meg egy vázlattervet is, Finta József akadémikus építésszel közösen, a gödör helyére építendõ bevásárló-komplexumról. Hivatalos megbízás, aláírt szerzõdés nélkül, de igyekezve a régi épületegyüttes léptékét és hangulatát õrzõ skiccet földobni. Csakhogy a befektetõknek nem ilyenre volt szükségük, és kvázi ötletpályázatot rendeztek, persze nem nyilvánosan. Ezen Farkas és Finta már el sem indultak.
Vélemény: Gödrészek mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?
Tény: Kecskemét Önkormányzata a közelmúltban kiadta az elvi építési engedélyt a Malom helyére tervezett, közel 50.000 m2 összes alapterületû épületre. Az ismert elrendezés: többszintes mélygarázs, üzletek, multiplex mozi, valamint irodaterek. Tervezõje a MÉRTÉK Stúdió, amely a budapesti Mammut 2-t is tervezte.
Vélemény: a terv minõsíthetetlen, hatalmas high-tech montsrum. Látványtervei megtekinthetõk az Építészfórumon.
Tény: Kecskeméten hosszú évek óta nincs fõépítész, ezért a város például nem tud összehívni Tervtanácsot. Pedig törvény szerint az engedélyezésre benyújtandó tervdokumentáció része a tervtanácsi állásfoglalás. Különleges hazai specialitás persze, hogy egy tervtanács pro vagy kontra állásfoglalását az engedélyezõ hatóság nem köteles figyelembe venni (sicc! = vélemény).
Anekdot - ha már gödörrõl esett szó: a dél-pesti procc-színház tervezésekor (emlékeznek, amikor Siklós Mária nyilvánosan kijelentette, hogy õ nem az épületet tervezi, csak programtervet készít...) az akkor illetékes FVM szervezett ún. "Központi" Tervtanácsot. Borítékolható volt ugyanis, hogy a Fõvárosi Tervtanácstól nem várható szép, buksisimogató állásfoglalás a tervrõl. A Központi Tervtanács nyilvánosságra nem hozott állásfoglalása azután erõsen kozmetikázva tartalmazta az egyes meghívott opponensek szomorú véleményét. Pedig a szûrésre nem is kellett volna energiát pocsékolni, mert mint említettem, a tervtanácsi állásfoglalás nem perdöntõ. Akkortájt (2000-ben, a FIDESZ vezette kormány uralma idején) egyébként sem tudta volna rábírni senki a IX. kerületi Önkormányzatot, hogy ne adja ki az építési engedélyt, sürgetett az idõ... A "Központi Tervtanács"-ot üzemeltetõ illetékes fõosztály vezetõje most is ugyanaz (Kovács Imre építészmérnök), aki korábban - hivatalból - ott csücsült a pályázati zsüriben, amikor 1997-ben Bán Ferenc terve nyerte az Erzsébet téri Nemzeti Színház pályázatot. Már szinte emberemlékezet - pontosabban az ÉVM megszûnése - óta áll az Építésügyi Fõosztály élén, s vándorol minisztériumról minisztériumra, ahogy a sors hozza: most a BM kötelékében. És "alkotások" aktív részese.
Idézet: "Ha minden az elõzetes terveknek megfelelõen alakul, az építmény új városközpont lesz a városközponton belül, afféle fedett fõtér. A Malom terveinek elõkészítésekor közvélemény-kutatást végeztek Kecskeméten és környékén. A félezer megkérdezett, akiknek nagyobb része nõ, határozott igényként egy nagy alapterületû, ismert márkatermékeket forgalmazó, színes szórakozási lehetõségeket nyújtó és multiplex mozit magában foglaló üzletközpontot jelölt meg. A számítások szerint 317 ezer ember él olyan távolságra a leendõ Malomtól, hogy fél órán belül képes elérni a központot. Egyebek mellett ez teszi vonzóvá a beruházók számára a város szívében lévõ telket." Egy "sajtótájékoztatón dr. Szécsi Gábor polgármester azt mondta, hogy a Malom jól illeszkedik abba a hosszú távú tervbe, amely a városközpont nyugati részét üzleti, szórakoztató egységként képzeli el." (petofinepe.hu.)
Tény: Kecskeméti Tervtanács hiányában a Dél-alföldi Területi Fõépítészi Iroda hívta össze Szegeden a Tervtanácsot, amely azonban nem találta elbírálhatónak a terveket. Borvendég Béla opponensi véleményét elfogadták, de a tanácskozást átminõsítették konzultációnak. A tervvel kapcsolatban az egyik legsúlyosabb kifogás, hogy nincs szabályozási terv a város ezen környékére, s a tervezõk olyan programot sem tudtak bemutatni, amibõl levezethetõ volna, hogy a terv valóban az, ami a város élete szempontjából a legjobb megoldás. Fontos kérdés például az autózás, hiszen pont a város kellõs közepébe telepítenék a jelentõs forgalmat generáló komplexumot.
Vélemény: egyértelmûen egy telek-hasznosítási cél-akcióról van szó. Mondják úgy is, spekuláció, de talán a panamázás szakkifejezés sem áll túl messze az ilyen esetektõl. Nyilván még a privatizáció kezdetekor - vagy azóta, egy szerencsés pillanatban - azzal a szándékkal vette meg valaki vagy valakik az öreg malmot, hogy elõbb-utóbb a helyére fölépítenek egy nagy haszonnal bérbeadható illetve értékesíthetõ ún. plázát, mallt, bevásárlóközpontot, nevezzük ahogy tetszik. Fõváros és országszerte megvannak a példák: Pólus, Mammut, WestEnd, MOM, Árkád, Szinva és még tudom is én, milyen névre hallgatnak. Kerényi József fölnagyított pénztárgépnek nevezi egyik levelében... Új iparág? A városkörnyéki cipõsdobozok cselesen városba hurcolt, ún. "humanizált változatai". Álszent körítéssel, miszerint a városközpontban nem csupán a gépkocsival járók számára elérhetõk, hanem a gyalogosoknak is, akiket számos autós egyre inkább alacsonyabbrendû állampolgárként kezel. Valójában mégis az autóüléshez ragadt fenekûek kiszolgálásának - s persze folyamatos megkopasztásának - fellegvárai.
Idézet: "Aki autóval megy vásárolni, mozizni, enni, kikapcsolódni - a föld alatti garázsban hagyhatja jármûvét. 463 autó számára van hely a mélyben. Az építtetõk szerint nagyon szerencsés helyen áll majd a Malom, hisz a buszpályaudvar szomszédsága kényelmesen elérhetõvé teszi mindenki számára. Emellett még egy turistabusz-parkolót is létrehoznak majd 2005 márciusára."
Vélemény: Hurrá optimizmus, a beetetett közönség majd tódul... Pedig a buszok megállhatnak a város szélén is.
Idézet: "...az illeszkedést segíti a már említett építészeti utalás a malomelõdre. Ehhez járul hozzá a hatalmas üvegfelület, amely a falakat alkotja, s amelyben tükrözodik a környezet. Az egyszerûséget, tiszta vonalakat hangsúlyozó architektúrájú Malom, a díszes kövezettel simul majd a díszes kecskeméti épületek közé - tartják az ES Invest tulajdonosai és vezetõi." (petofinepe.hu.) Tény: Többen, akik szakmai körökbõl kifejtették bíráló véleményüket a tervrõl, viharos reagálási sebességgel levelet kaptak az ES Invest jogi képviselõjétõl, melyben feljelentésükrõl értesítésülhetnek. Véleményük miatt ugyanis a céget nagyösszegû üzleti veszteség érheti, és ezért például a Bács-Kiskun megyei Építész Kamara vezetõire 2-8 évig terjedõ börtönbüntetés vár. Erre nincs vélemény.
"a Gangesz partján Debrecen"
Tar Sándor érzékeny és lélekkel jól tapintható írásai nyomán a két debreceni ügy, Kölcsey Ferenc és Csokonai Vitéz Mihály már bõséggel szerepelt e hasábokon (ÉS...). A konferencia központról csak annyit: a 2001-ben rendezett tervpályázatra 18 tervet adtak be, és azok közül 11 számolt a régi épület, a mûvelõdési központ átalakításával, csak 7 javasolta a bontást (a díjazott pályamûvek nagy része most is látható az Építészfórumon). Sajnálatos, hogy ezek után mégsem a józan megfontolás diadalmaskodott, és a Kölcseyt mégis lebontották. Mert ha nem is volt különösebb esztétikai értékekkel bíró építészeti mû, közös szellemi energiák befektetése árán még akkor is remekül megõrizhetõ és átalakítható lett volna. Csak egyelõre még mindig ott tartunk, hogy új épület létrehozásához a pénz könnyeben elérhetõ, a lényeg pedig, a szellemi sûrûsödés szinte már senkit nem izgat. Pedig a végeredmény, az új ház az esetek nyomasztó többségében riasztó. Néha mégis elõfordul, hogy például debreceni polgárok koncentrált együttmûködése jó eredményt hozhat, lásd Fõnix Csarnok. S a város nem nélkülözi a fõépítészt sem, Filippinyi Gábor hosszú évek óta tölti be ezt az állást, és számos tervpályázat bonyolításában közremûködött. Nem tudom, hogy a Kölcsey hol bukott el... Az ügyre érdemes lesz majd visszatérni, ha tényleg megépül valami a helyén.
Végül. Szegény Csokonai már életében sokmindent megtapasztalhatott szülõ-haló-városában. Számunkra pedig az sem lehet meglepõ, ami emlékmûve körül fakad ismét e hazában.
Idézet: "Magára vonván consistoriumunk figyelmét a helybeli Professor urak, nevezetesen Professor Péczely József Úr s több tiszttársai között a néhai költõ Csokonai Vitéz Mihály felállítandó emlékének tárgyában közelebb támadt, s már a Hazában köztudomásra jutott kedvetlen összeütközés, melynek haladéknélküli megszüntetését anya oskolánk ez által nagy mértékben veszélyeztetett java sürgetve kívánja, sõt parancsolja..." A kollégium tanárai között a vita 30 évvel Csokonai halála után tört ki, amint az egyházkerület 1836 elején tartott gyûlésének idézett jegyzõkönyvébõl kiderül. Mindehhez képest már említésre sem méltó Turi Gábor, mai debreceni alpolgármester szereplése a Visszhang rovatban, melyre a következõ számban méltó választ adott M. László Ferenc. Az írás nyelvi rémségei mellett se szaladjunk el, hisz' megvan benne a tartalom és forma egysége, például "a Csokonai-sírhely áthelyezésére vonatkozóan". Turi utolsó mondata: "Mi mindenesetre bízunk abban, hogy a társadalmi konszenzuson alapuló döntés, amelynek gyakorlatával fontos kulturális kérdésekben - mint az egykori Lenin-szobor helyén kialakítandó Kölcsey-emlékhely - a jövõben is élni kívánunk, megteremti a széles körû összefogással tervezett megemlékezés alapjait, és a Csokonai-emlékkertet nem a költõ utóéletével kapcsolatos, elfogult, légbõl kapott állítások alanyává, hanem a város lakói által büszkén vállalt, látogatott és gondozott szakrális hellyé teszi Debrecenben." Vagyis: "én magam teszem szakrális hellyé", jelenti ki nekünk az úr, Anno 2003.
A síremléken Csokonai sorai olvashatók: "Múzsáknak szózatja / A Sírt is megrázkódtatja, / S életet fuvall bele."
Vargha Mihály