Programok

Városi Séták x Othernity: Külső-Kelenföldi Református Templom

2021.06.07. 16:07

A tavalyi nagy sikerű eseménysorozat új lendületet vesz, és a nemrég megnyílt Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjának, az Othernity-nek a középpontjába helyezett 12 budapesti épületbe enged betekintést. 

Újra elindulnak a KÉK által szervezett Városi Séták: mostantól heti rendszerességgel jelentkeznek tematikus építészeti sétákkal és exkluzív épületbejárásokkal.

A szezon első épületbejárásának helyszíne a Szabó István tervei alapján 1979-1981 között épült Külső-Kelenföldi Református templom lesz. A Corvin Áruház második világháború utáni felújítását, a farkasréti Mindenszentek Plébániatemplomot, valamint a Szervita téri parkoló- és irodaházat is jegyző építész meglehetősen formabontó szakrális létesítményt álmodott meg. A helyi legendák szerint a környékbeli lakosok látva a furcsa vázszerkezetet, eleinte rakétakilövő-állomásnak vélték. A geodézikus kupolákból álló szerkezet alapvetően a pavilon- és csarnoképítészetben elterjedt formaképzés, amelyet Szabó különleges módon új kontextusba emelt. Az alumínium-lemezekkel borított templomhoz egy, a Szentháromságot ábrázoló, hajlított acélcsövekből készült, Bartha Zsuzsa keze nyomát viselő térplasztika is tartozik, mintegy helyettesítve egy valódi harangtornyot. A templomba belsejében a fehér fémszerkezet tekintetünket az épület mennyezetén található, hatalmas hatszögű nyílásra irányítja. Az égre nyitott, óriási ablak a szerkezet indusztriális jellege ellenére szakralitást kölcsönöz a térnek. 

A sétát Juhász István építész, belsőépítész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója és Hartmann Gergely építészmérnök, kutató, építészeti szakíró vezetik. Gergő kiemelt kutatási területe a 20. századi építészettörténet, azon belül is a szakrális építészet.

Időpont: 2021.06.12. 10:00 óra

A sétára ezen a felületen lehet regisztrálni, ugyanitt minden fontos részlet megtalálható. A Facebook-eseményhez itt lehet csatlakozni. A bejárásokról bővebben itt lehet olvasni, a Velencei Építészeti Biennálé magyar programjának, az Othernity-nek a hivatalos honlapja pedig itt érhető el.