Programok

Városi Séták x Othernity: Újpest térben és időben

2020.09.06. 17:12

Újpest 1986-ban és 2018-ban is gazdagodott egy olyan multifunkcionális épülettel, ami mind kereskedelmi, mind kulturális funkciót is képes befogadni. A KÉK következő sétája 2020. szeptember 11-én az egykori Ady Endre Művelődési Ház és az Újpesti Új Vásárcsarnok és Kulturális Rendezvényközpont példáján keresztül fedezi fel az újpesti közösség épített környezetét – a késő szocializmustól napjainkig. 

A Kortárs Építészeti Központ Városi Séták csapata 2020-ban új irányt vesz. Egy olyan eseménysorozatra kerül sor, amely a 2021-es Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjának, az Othernitynek a középpontjába helyezett 12 budapesti épületbe enged betekintést. Azokban az esetekben, ahol nincs lehetőség látogatást tenni a szocialista épületekben, a csapat kísérletet tesz a hányattatott sors felfejtésére, a népszerűtlenség megértésére a városi környezet tükrében. 

Újpest, a XIX. században fejlődésnek indult, 1950-ben Budapesthez csatolt város különleges mikrokozmosza a főváros szövetének. Ez az északi, Duna-menti terület valójában már több száz éve van kitéve egymást váltó új terveknek, lakhatási projekteknek, urbanisztikai fejlesztéseknek. A hetvenes években a IV. kerületet is elérte a szocialista építészeti-társadalmi vízió. Ennek késői példája, az 1986-ban átadott egykori Ady Endre Művelődési Ház, amely 2018-ban végleg bezárt. A komplexum átadásakor hiánypótló, hozzáadott értéket képviselő, építészeti megoldásaiban egyedi alkotásnak számított. Most két év magány után bontására vár, ám a szervezők szeretnék kívülről megtekinteni Ferencz István kiemelkedő munkáját, továbbá megérteni azt a problémakört az újpesti mikroklímában, amely determinálta az épület sorsát. A terület urbanisztikai jellegzetességeinek megismeréséhez, a közösségi funkciók változásának felderítéséhez az Ady körüljárása után a 2018-ban átadott Újpesti Új Vásárcsarnok és Kulturális Rendezvényközpont adja a következő helyszínt, amelyet Bun Zoltán, építész fog bemutatni. A kulturális funkciót is magában foglaló új épület mélyen rokonítható az egykori művelődési házzal a környezetre érzékeny reflexivitás okán.

Sétavezetők: Az újpesti kultúraszervezésről, illetve a Polgári Centrumról Iványi János, a Helytörténeti Alapítvány elnöke, míg építészeti jellemzőiről Dabóczy Orsolya, a KÉK önkéntese fog beszélni. Az új piac és rendezvényközpont bemutatására Bun Zoltán PhD, a Firka Stúdió Kft generáltervezése alapján megvalósult komplexum vezető tervezője csatlakozik a sétához.

Épületbejárás ára: 3500Ft (diák 2500Ft). A séta során az Újpesti Új Vásárcsarnok és Kulturális Rendezvényközpont belső tereiben maszk viselése kötelező! Maximum létszám: 30fő

Regisztráció: https://forms.gle/HAioDPmtMu4Veo7PA

A bejárásokról bőveben a Városi Séták oldalán olvashattok. A Velencei Építészeti Biennálé magyar programjáról bővebb információt az Othernity oldalán találtok.