Városliget - Város - Vár - a kötet

Megjelent a Magyar Urbanisztikai Társaság által kezdeményezett és kiadott Városliget - Város - Vár című kötet, melynek célja, hogy állást foglaljon és párbeszédet indítson (mely ezidáig elmaradt a döntéshozók részéről) a Városliget területének beépítésével kapcsolatban. 

Előszó

Ez a könyv a párbeszédet szeretné szolgálni, elmondani azt, amit fontosnak találunk, hogy egy adott korban, egy adott kérdésben, jelesen a város fejlesztésében, sőt a Főváros fejlesztésében, egy Múzeumliget kialakítása kérdésében, egy kétszáz éves közpark, a Városliget védelmében voltak nem kevesen, s nem akárkik, akik másként vélekedtek, mint a hatalom képviselői. A szerzők között kevés a pártpolitikai értelemben politikusnak nevezhető, többnyire szakemberek vagyunk. A kész döntések (vagy annak látszók) azonban megdöbbentettek bennünket, s az agyunkba vésődött döntéselméleti alaptörvény – mi szerint jó döntés bármely ügyben csak akkor hozható, ha a pozitív hatások mellett a negatív következményeket is számba veszik – alapján kételkedni kezdtünk, s az ügy fontosságára, jelentőségére való tekintettel kerestük a módját, hogy kétkedésünknek hangot is adjunk. E késztetésből született meg a Magyar Urbanisztikai Társaság elnökségének állásfoglalása, majd az ezt követő konferenciák megszervezése, és végül e kötet kiadása.

Egy ilyen nehéz helyzetben sokféle gondolat ad erőt az elköteleződőknek, a kérdezőknek. Felmerült bennünk mint e kötet kezdeményezőiben a Babitstól származó, sokat idézett sor: „Vétkesek közt cinkos, aki néma”. De szinte azonnal el is kellett hessegetni ezt a gondolatot, mert ez megítéli a más véleményen lévőket, s az ítélet nehézzé, csaknem lehetetlenné tesz bármiféle párbeszédet. Az annyira óhajtott közös gondolkodás azonban – érdemben mindenképp - mindmáig elmaradt; a döntéseket meghozók – úgy tűnik - inkább kiragadják az építésügyi jogszabályok keretéből ezt a kérdést, mintsem párbeszédet folytassanak. Volt, például a Városliget területére vonatkozó szabályzat kidolgozása során ún. partnerségi egyeztetés, ez azonban nem az előkészítés fázisában történt, ezért a civil szervezetektől és a lakosságtól jövő észrevételek 95%-át – hatalmi szóval - figyelmen kívül lehetett hagyni. A viták, a párbeszédek elmaradása miatt rá kellett ébrednünk: nem is oly kicsiny dolog a világ egyik első közparkjának védelme, a város kiegyensúlyozott fejlesztésének kérdése, a budai Vár jövője, s leginkább a tervezés és a döntéshozatal menete nagy jelentőségű ügyek.

Többször és több felől megkaptuk a vádat, ne negatívan közelítsünk a dolgokhoz, legyünk végre pozitívak. E sűrűsödő felszólításokra született a „Vár – Város –Városliget” című írás, ami az Építészfórumon jelent meg, ebből következik egy idézet: „amikor igenekről és nemekről, állításról és tagadásról, támogatásról és ellenzésről gondolkodunk, ezekről beszélünk, akkor vajon mire gondolunk? Mit támogatunk, és mit ellenzünk? S az igenlés minek a támogatása, s az ellenzés minek a támogatása? 

Megítélésem szerint a Múzeumliget egész koncepciója nem állítás, hanem tagadás: nemet mond ugyanis a város (és az ország) kiegyensúlyozott, harmonikus, egészséges, mértéktartó fejlesztésére; nemet mond a több mint kétszáz éves közpark megőrzésére; tagadja a VI., a VII. és a XIV. kerület (hogy csak a legközelebbieket említsem) lakosságának jogát a természet-közeli környezetben való léthez, semmibe veszi a történeti értékű közpark megőrzésének jogos igényét; nemet mond a város többi részének, pl. más nagy parkoknak a megújítására és sok meglévő értékes épület felújítására (amikor ide akar koncentrálni sok fejlesztést). A Közlekedési Múzeum száz éve épült kupolájának újbóli felépítésének tervével valójában nemet mond a közlekedés és a technika fejlődése által igényelt kortárs építészeti eszközökkel való bemutatására Hasonlóképp a Vár újbóli funkcióváltása és a meglévő intézmények – Nemzeti Galéria és Széchenyi Könyvtár – új épületekbe költöztetése nemet mond a vár kulturális szerepének megőrzésére az ország gazdasági felemelkedésére (felesleges pénzköltésével), a múzeumi és a könyvtári hálózat fejlesztésére (mert minden pénz ezekre folyik el).

S a másik oldalt szemlélve: aki nemet mond ezekre a fejlesztésekre, az valójában igent mond egy átgondolt, fenntartható fejlesztésre; aki ellenzi ezeket a presztízsberuházásokat, az a jövőre mond igent (mert a mostani beruházási koncentráció a későbbiekben a fenntartásban, üzemeltetésben, felújításban ugyanúgy drasztikus koncentrációt fog jelenteni), igent mond egy kiegyensúlyozottabb országra.”

Talán van némi túlzás, leegyszerűsítés ezekben a mondatokban, de a lényeget mégis erőteljesen kifejezik.






Az első pillanattól fogva világos volt az Urbanisztikai Társaság elnöksége számára, hogy nem minden szakterületet képviselünk, s ezért más szakértőket is megkerestünk már az állásfoglalás kiadása előtt, majd e kör tovább bővült a konferenciák szervezése során. Évekkel ezelőtt, amikor a Szépművészeti Múzeum térszín alatti bővítése már majdnem a kivitelezés stádiumába ért (jogszerűtlenül kiadott építési engedély lapján), akkor „ébredt” egy szakma, a művészettörténészeké, s hangot adott egyet nem értésének. Az építész szakma egy része erre hevesen reagált, mintha csak ők lennének letéteményesei, meghatározói a városképnek, sőt a városfejlesztésnek. Akkor mintha ébredni kezdett volna a társadalom, hiszen „a város mi vagyunk”. Húsbavágó tehát minden olyan terv, ami a várost alakítja. Ezt bizonyítja az a felfokozott érdeklődés, ami majd minden jelentős építkezés menetét és befejezését kíséri.

Közállapotunkra és/vagy a polgárok magatartására jellemző, hogy több jelentős megkérdezett tanácsain túl nevét nem adta a vitákhoz, a vélemény kialakításához. Ebben a kényes helyzetben szeretnék ezúton köszönetet mondani mindenkinek, aki segítette munkánkat – akár támogató, akár ellenző véleményével, kérdéseivel – mert meggyőződésünk, hogy e nélkül nem tudtunk volna kellően alapos, kiérlelt, szerteágazó véleményt alkotni s azt képviselni. Köszönet illeti azokat is, akik a rövid határidők ellenére - nagy számban - késedelem nélkül eljöttek a rendezvényekre, s bátorítottak minket a kitartó munkára, meglátásunk, meggyőződésünk képviseletére. Az MTA-n szervezett konferencia állásfoglalása kapcsán – azt teljes egyetértésben hozták meg a jelenlévők – kérdőre is vontak bennünket, hogy miként győződtünk meg erről, s hogy lehet ez; de szép volt látni, hogy a 280 regisztráló és a majd’ ennyi megjelent kitartó többsége, több mint kétszáz ember ténylegesen együtt alakította, fogalmazta az állásfoglalást, s valóban egyetértésben adta azt ki. Ennek a kivételes eseménynek is szeretnénk emléket állítani e könyv kiadásával. elsőként azzal, hogy ide idézzük a rövid állásfoglalást:

„Budapest harmonikus és fenntartható fejlesztése megköveteli, hogy az egyedi tervek és kiemelt beruházások illeszkedjenek a főváros elfogadott hosszú távú fejlesztési koncepciójához. A kulturális intézményhálózat fejlesztése során legyen elsőrendű cél történelmi és műemléki értékkel rendelkező, kihasználatlan épületállomány hasznosítása, a barnamezős területek rehabilitációja. A „Múzeumliget” projekt ellentétes a fenti célokkal, ezért annak felfüggesztését és a múzeumok elhelyezésének újragondolását javasoljuk.

Budapest zöldterületeit a város életében betöltött, pótolhatatlan szerepüknek megfelelően, zöldterületként kell megőrizni. Legjelentősebb történeti kertünket, a Városligetet tájképi és természeti értékeit megőrizve, új épületek elhelyezése nélkül kell helyreállítani. A kulturális létesítményeket, köztük a turizmust vonzó múzeumokat decentralizáltan célszerű elhelyezni, ami a látogatókat arra ösztönzi, hogy a város különös vonzerejét adó gazdag történelmi városszövet minél nagyobb részével ismerkedjenek meg.

A Nemzeti Galéria helye továbbra is a budai Várban legyen. A Néprajzi Múzeum kerüljön a volt Mária Terézia laktanyába. A Műszaki és Közlekedési Múzeum kialakításáról egy átfogó szakmai koncepció ismeretében döntsenek. A Biodóm sorsáról külön társadalmi vitát kell lefolytatni.”

Reméljük, hogy valaha – s nem is a túl távoli jövőben – eljutunk oda, hogy az ilyen országos jelentőségű ügyekről csak alapos, kellő időt biztosító, érdemi társadalmi vita után szülessenek döntések.

Budapest, 2015 őszén

Schneller István
Körmendy Imre