Védhető terek/1 — Oscar Newman akcióban
Budapesten az egyik leggyakoribb panasz a közterek minőségével, használatával – vagy inkább használhatatlanságával és a terek elhanyagoltságával kapcsolatos. Kulcsszavaink a félelem, a szürkeség, az elidegenedés, az igénytelenség, ha a közös tereinkre gondolunk. Tehet ez ellen valamit a köztértervezés, vagy pusztán kulturáltság kérdésének tekinthetjük a köztér ilyen vagy olyan állapotát?
Kristin Faurest kétrészes cikkben mutatja be: miként határozza meg már az első skiccünk, hogy milyen lesz a köztér állapota a jövőben. (1.)
Budapesten az egyik leggyakoribb panasz a közterek minőségével, használatával – vagy inkább használhatatlanságával és a terek elhanyagoltságával kapcsolatos. Kulcsszavaink a félelem, a szürkeség, az elidegenedés, az igénytelenség, ha a közös tereinkre gondolunk. Tehet ez ellen valamit a köztértervezés, vagy pusztán kulturáltság kérdésének tekinthetjük a köztér ilyen vagy olyan állapotát? Oscar Newman az előbbire voksolt. Kristin Faurest kétrészes cikkben mutatja be: miként határozza meg már az első skiccünk, hogy milyen lesz a köztér állapota a jövőben.
A mai felfogás a közterek revitalizációját illetően leginkább a részvételi tervezés gondolatát tekinti nagyon hitelesnek mind a tervezés, mind a fenntartás szintjén. Kulcsfontosságú minden esetben, ha a helyi közösség aktívan alakíthat egy közösségi tér tervén, majd ezt követően marad elég ereje annak fenntartási feladatait is ellátni, és még a felügyeletében is segédkezni. De ez nem működhet anélkül, hogy a helyet magát ne tervezzék emberléptékűnek. A legeredményesebb közterek azok, amelyek könnyen feloszthatóak olyan kisebb léptékű egységekre, amelyekről az emberek azt érzik, még kontrollálni képesek. E minőség hiányában ugyanis a terület nem lesz egyéb, mint funkció nélküli senkiföldje. Ez kiváltképpen igaz azokra a környékekre, ahol szegényebb rétegek élnek. Ám ezekben az esetekben is léteznek eredményes megoldások, mint amilyen a Defensible Spaces (védhető terek) tervezési szemlélet.
Alkalmazhatóságát részben a flexibilitása adja, amely miatt az összes közösségi tér típusra alkalmazható – legyen szó akár beltérről, akár kültérről. Óriási sikerrel alkalmazták a sűrűn lakott, magas bűnözési rátájú, kevert származású, átlag alatti jövedelemmel rendelkezőkel teli lakótelepeken, de majdnem mindenhol működik a városi közterek tekintetében. Lényegében, a Defensible Spaces a közösség fizikai térstrukturálási elvén alapul, amely lehetővé teszi a lakók számára, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a közös területeket az otthonaik környezetében, beleértve ebbe a házaik külső környezetét is. Ha ki lehet küszöbölni a funkciótlan senki földje típusú területek létrejöttét, amelyet senki nem tud kontroll alatt tartani, jött a bölcs ötlet, akkor csökkenteni lehet a bűnözést, a bűnözéstől való félelmet és annak érzetét, hogy senki nem érzi a terület magáénak. Ekkor a környező lakosság ugyanis érzi, hogy joga van egy pozitív értelemben vett társadalmi kontrollt és nyomást gyakorolni az idegenekkel és a szomszédokkal szemben.
Technikai nézőpontból a tervezési alapelvek a következők:
- a nyilvános átközlekedés redukálása a fél-nyilvános közterületek esetében,
- az egy vagy több család gondozásába bevont területek kijelölése egyértelmű jelzésekkel,
- a felhasznált anyagok és dizájn elemek emberközpontúsága, attraktív színek használata,
Másrészről a társadalmi irányelvek a következők:
- a lakók bevonása a tervezés folyamatába a kezdeti fázistól,
- a hosszú távú siker záloga a lakosoktól függő rendszerek kiépítése,
- a lakosokkal történő munka során a köztér olyan módon történő felosztása kisebb területegységekre, amely tükrözi a lakók felelősségvállalását.
A leginkább úgy illusztrálható, hogy miként működik a Defensible Space, ha két alacsony jövedelemmel rendelkező lakosságú, kormányzati tulajdonú lakótelep közterületi esettanulmányát megvizsgáljuk.
Pruitt-Igoe és a Carr Square Village Missouri államban, St. Louisban épült az 1950-es években szociális lakótelepként. A 11 emeletes lakótornyokat tartalmazó fejlesztés együttesen közel 3000 apartman egységet tartalmazott, amelyet fás lombtömeg „folyt” körül. A lakótelepet egy rangos építész1 tervezte, aki Le Corbusier és a Modern Építészek Nemzetközi Kongresszusának utópisztikus várostervezési irányelveit követte.
A fejlesztés különlegességét az az óriási számú és nagyságú, ám kissé határozatlanul definiált külső és belső „közösségi” tér – beleértve minden épület földszintjét és harmadik emeletét – jelentette. A mellékelt két kép közül az elsőn az építész által eredetileg interpretált kép látható, ahogyan ő a térhasználatot elképzelte. A második képen azonban az látható, hogy miképpen használták azt valójában. Minden közös tér teljesen funkció nélküli volt és mind az alaprajzi elrendezés, mind pedig az épület mérete és magassága következtében teljesen elkülönült a lakóegységektől. A házakat körülvevő „lombfolyó” lassan szeméttengerré változott. A folyosók, lobbik, felvonók és lépcsők veszélyes – graffitikkel, szeméttel és emberi ürülékkel borított – helyekké. A projektben a lakókkal való feltöltöttség soha nem érte el a 60%-os arányt, ezzel szemben alacsony kihasználtság, magas veszélyfaktor jellemezte már 10 évvel az után, hogy a tervezésre és a kivitelezésre töménytelen közpénzt áldoztak.
De mi volt olyan reménytelenül rossz? A szegény rétegeknek kormányzati támogatással fejlesztett lakótelepek magukkal hoznak egy rakás problémát – nem pusztán azért, mert a lakosságuk szegény, hanem azért, mert nagyon gyakran csak átmenetileg költöznek ide, sokkal valószínűbbek az összeütközések a hatóságokkal, nem birtokolják az otthonukat, és nem érzik azt, hogy felelősségük van annak fenntartásában. Kevésbé érzik azt, hogy sokkal több ellenőrzési joguk, illetékességük lehetne teljes környezetük fölött. A nyomor és a származás még mindig meglehetősen összefonódik a világunkban, a rasszista konfliktusok és a bandaháborúk pedig általánosak. Beletörődhetünk-e abba, hogy ez ezek után is így menjen?
A Clason Point Housing esettanulmánya azt sugallja, hogy nem, ebbe nem kell beletörődnünk. A fő probléma Pruitt-Igoeval az volt, hogy egy család vagy egy egyén csak egy arányos, csökkentett területet igényel, míg egy nagyobb számú, osztozkodó csoportnál a területigény nő. Azonban minél nagyobb számú ember osztozik egy területen, annál kevesebben érzik a jogot a használatára, amely elmegy addig a pontig, hogy nem használják másra, csak a valóban elkerülhetetlen átközlekedésre. Így válik a bűnözői használat ‘megengedetté’.
Clason Point egy két emeletes, gázbeton blokkokból felépített komplexum, amely Bronxban (New York) az 1940-es években épült, hogy szállást adjon a lőszergyári munkásoknak. Az 1970-es években 70%-ban volt lakott és rendkívül rossz bűnözési statisztikákkal rendelkezett, amikor a Városi Lakáshivatal felkérte Newman-t, hogy tervezze át a telep közösségi tereit.
A 42 alacsony beépítésű épület 400 apartmanja egy sokkal emberléptékűbb és sokkal közvetlenebb hozzáférhetőséget is jelentett egyben a terekhez minden egyes család számára. Clason Point lakosságának 32%-át idős fehér, 29%-át afro-amerikai és 24%-át puerto-ricoi családok alkották.2 A burjánzó köztereken nem volt berendezés, semmilyen jelzés nem utalt arra, hogy ki gondoskodik róla és a fő funkciójuk abban merült ki, hogy kiszolgálták a környékbeli bűnözők tranzitforgalmát. Az ott élők nem építettek ki egymással olyan szociális köteléket – ami egy egészségesen funkcionáló, szabad közösségi tér esetében megtörténik – és midez azt eredményezte, hogy a területen észrevétlenül mozoghattak a rosszindulatú betolakodók, mivel a szomszédok nem ismerték egymást elég jól ahhoz, hogy megítéljék, ki az aki oda tartozik és ki az aki nem. Ezért Newman, egy helyi lakosokból álló csoporttal együtt dolgozva a következő tervet készítette el:
- megnövelte a lakosságban a ‘tulajdonosi’ érzést azáltal, hogy a köztér 90%-át felosztotta családok és kisebb család csoportok között felhatalmazva őket az ellenőrzésre azáltal, hogy igazi és szimbolikus lekerítéseket hozott létre. A házak körüli területeket definiálta kerítéssel és szegélyekkel, és a terület egyes részeit átengedte családok csoportjainak, hogy műveljék, fenntartsák és használják. Ez a lépés a meglévő tereket sokkal attraktívabbá és működőbbé tette és az embereknek némi felügyeleti jogot adott egy kis darab földterület fölött, amelyet használni és élvezni voltak képesek.
- csökkentette a projekt területén áthaladó gyalogos útvonalak számát annak érdekében, hogy limitálja a terület külső hozzáférését és egyben fokozza a megmaradt sétányok használatát. Csak azokat a sétányok maradtak meg a használatban, amelyek az egyes lakóegységek előtt haladtak el, ám ezek ki lettek egészítve üldögélésre vagy játékra alkalmas területrészekkel.
- fejlesztette a közvilágítást.
- az épületek külső homlokzatát különböző anyagokkal és színezéssel renoválta.
- csökkentette a generációk közötti konfliktusok számát a lakosok között, a központi köztéren az egyes korcsoportok számára kijelölt és tervezett speciális helyek kialakításával. Ez az új térhálózat magába foglalt egy konzervatív, visszafogott területet az idősek számára; egy görbe vonalvezetésű, ‘lazára vett’ kamaszok számára tervezett területet; és egy nagy, erősen színezett játszó területet a gyerekeknek a terület közepén.
Egy csoportpszichológus szavaival élve: „ez a térújraszervezés függő kapcsolatot alakított ki egy térbeli szerveződés és a szociális elvárások között, és úgy találjuk, hogy ezek a kötetlen elvárások a lakók egy részénél idővel egyre egzaktabbá és differenciáltabbá válnak.”
A végeredmény vitathatatlan. A bűnözési arány 54%-ot esett vissza az első évben és ezek után a változások után a 30%-nyi lakossághiány nagyon gyorsan családok százait jelentő várólistás történetté változott. Mindezeken túli hatás még, hogy az egyes családok gondozni kezdték a területeiket. Nem voltak képesek ellenőrzésük alatt tartani több ezer négyzetméternyi közterületet, de szívesen gondozásukba vettek 10-20 négyzetmétert, amelyet Newman kijelölt és körül kerített nekik. Végül az történt, hogy a családok elkezdtek versengeni egymással, hogy melyikük területe néz ki a legjobban. A Lakáshivatal – amely kezdetben igencsak aggódott a projekt kimenetelét illetően, mivel úgy gondolták, hogy az egyéni kertek drágábbak és nagyobb fenntartást igénylőnek fognak bizonyulni és sokkal több munkaerő igényt jelentenek majd – úgy találták legnagyobb meglepetésükre, hogy a Clason Point-i területek fenntartási költségvetése csökkenthetővé vált – hiszen a fenntartási munkák zömét a lakók elvégezték.
Nos, a dolog működőképesnek bizonyult a Clason Point esetében. De hol lehet ez működőképes Budapesten? Az esszé második részéből ez is kiderül majd...
Kristin Faurest, Ph.D
Corvinus Egyetem, Tájépítészeti Kar
Kert- és Szabadtértervezési Tanszék
Email: faurest.kristin/kukac/chello.hu
1 Az építész az a Minoru Yamasaki volt, aki később a tragikus sorsú World Trade Centert is tervezte. A sors különös fintora, hogy míg Pruitt-Igoe lerombolásához a modern halálát, addig a World Trade Center összeomlásához újabban egyes szakírók a posztmodern halálát kapcsolják és mindezt egyetlen építész nevéhez kötik.
2 Feltételezhetően a lakossági összetétel hiányzó 15%-a fehér, nem időskorú lakosságból állt, erre azonban a rendelkezésre álló, projektet leíró források nem szolgálnak kellő információval.
