Pályázatok/Nemzetközi

Velencei Építészeti Biennále 2014. évi magyar pályázata

2013.10.08. 14:13

Gulyás Gábor a Velencei Biennále nemzeti biztosa nyilvános pályázatot hirdetett az olaszországi városban lévő magyar pavilon jövő évi kiállításának megvalósítására. A pályaművek beadási határideje december 8.

A nyolctagú szakmai zsűri javaslata alapján a nemzeti biztos várhatóan még idén kihirdeti, hogy ki képviselheti Magyarországot 2014-ben a világ legjelentősebb építőművészeti seregszemléjén. 

A Velencei Biennále a mindenkori kortárs építőművészet egyik legjelentősebb
nemzetközi seregszemléje. Az egyes országok által a velencei Giardiniben fenntartott önálló kiállítási épületekben, valamint alkalmi kiállítóhelyeken létrehozott tárlatokat jórészt nemzeti biztosok koordinálják, az általuk megbízott kurátorok, művészek és más közreműködők révén. A magyar nemzeti biztos – az előző évek gyakorlatához hasonlóan – pályázatot ír ki a nemzeti pavilonunkban rendezendő kiállítás kurátori megbízatására. A 2014. június 7. – november 23. közötti Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálén az a kiállítás képviseli Magyarországot, amelynek koncepcióját a benyújtott pályaművek közül a szakmai zsűri a legjobbnak ítéli.

A teljes kiírás a www.velenceibiennale.com honlapon érhető el.