Versenyképes városszövet

Kivételesen nem a jövőben megvalósuló projekt, hanem egy jórészt már lejátszott meccs volt a tárgya a KÉK Tálaló című beszélgetéssorozata május 20-i estjének. A Közép-Európa egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) városmegújítási beruházásaként aposztrofált Corvin-Szigony projektről nem derült ki különösebben sok kulisszatitok, de azért tanulságos volt, mint mindig.

Kivételesen nem a jövőben megvalósuló projekt, hanem egy jórészt már lejátszott meccs volt a tárgya a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) Tálaló című beszélgetéssorozata május 20-i estjének. A Közép-Európa egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) városmegújítási beruházásaként aposztrofált Corvin-Szigony projekt kapcsán az elmúlt 10 évben alighanem rekord mennyiségű szakmai egyeztetés, vita, pályázat és marketingakció folyt – hogy ennek ellenére sem csillapodtak le a kedélyek a Józsefvárost hosszában átvágó, szinte a tabula rasa módszerével élő koncepcióval kapcsolatban, az az egyébként különösebben sok kulisszatitokkal nem szolgáló beszélgetésen is kiderült.

 

 

Alföldi György, a Rév8 Zrt. vezérigazgatója visszaemlékezéssel kezdte: a rehabilitációs stratégia kidolgozása 1998-1999-ben kezdődött: ekkor vált világossá, hogy – bár a 70-es és 80-as években volt néhány elvetélt városrendezési kísérlet – a kerület átfogó fejlesztése nem tűr halasztást: mint mondta, „versenyképes városszövetre” és kerületi imázsra volt szükség, hogy a befektetőket a területre lehessen vonzani. A ferencvárosi „házról házra” haladó rehabilitációra nem volt lehetőség, szögezte le. Alföldi és munkatársai már ekkor tudni vélték, hogy Budapest nem nyer a régió metropolisz-versenyében, így a reménytelen pozícióharc helyett inkább elkezdték számba venni a radikális változtatást, az életminőség javítását leginkább elősegítő szempontokat. Egy akkoriban Magyarországon még újnak számító innovációs modellt alkalmaztak, melynek során nem a rendezési tervek megrajzolásával kezdték a folyamatot, hanem az urbanisztikai-építészeti alapelvek alapjául szolgáló értékvizsgálattal. A kerület lakáshelyzetének javítása, kiterjedt zöldfelületek létesítése, a rehabilitációs munkát elvégző befektető becsábítása – ez a három pillér képezte a fejlesztési elképzelések alapját.

Futó Gábor, a Futureal Csoport vezérigazgatója szerint csakis forradalmi változtatásokkal lehet érdemi eredményeket elérni egy olyan állapotú területen, mint a Józsefváros – a házak miliőjének megőrzésével kísérletező toldozás-foldozás nem célravezető, mert nem gátolja meg a szlömösödés kiújuló folyamatait. A munka elején számos városfejlesztési tanácsadót és ingatlanszakembert vontak be a munkába, s tíz, akkoriban a legjobbak közé sorolt építészt is meghívtak egy szakmai vitára, hogy ötöljenek ki egy olyan megoldást, amely mindenki számára vállalható. Futó Gábor felemlegette, hogy ebből a vitából „semmi nem jött ki”, az építészek képtelenek voltak közös nevezőre jutni. Viszont később mégis elkészült egy ún. építészeti kézikönyv, amely meghatározta a területen dolgozó építészek által követendő alapértékeket.

 

 

Koszorú Lajos városépítész határozottan kijelentette, hogy a Corvin sétány kapcsán szó sincs rehabilitációról, az ugyanis az eredeti állapot helyreállítását jelentené. Hozzátette, hogy a rehabilitáció a Józsefváros esetében irreleváns is lett volna. Ő és munkatársai már 1997 körül nagyszabású vizsgálatot végeztek a területen, hogy feltárják, melyek a városszövet helyi sajátosságai. Az eredmény megmutatta, hogy a 90-es évek rehabilitációs tervei a lakhatatlan házakat és utcarendszereket konzerválták volna, s vele együtt a társadalmi állapotot is, ráadásul forrást sem lehetett hozzá találni. Úgy látták, ideje ezzel az elvrendszerrel szembefordulni, s olyan megoldásokat találni, amelyhez meg lehet nyerni a magántőkét. Ekkor jött az „átvágás” ötlete, mellyel igyekeztek kezelhető darabokra feltördelni ezt a szlömös masszát. Kétségtelen, hogy ez egy nagyon kemény beavatkozás, majdnem tabula rasa – tette hozzá. Az önkormányzat is lassan belátta, hogy képtelen egymaga megoldani a helyzetet, s az új koncepció ismeretében létrehozták a Fővárossal közösen a Rév8 Zrt.-t. Kis Péter építész, a helyiek számára indított lakáscsereprogram keretében épített, sokat méltatott Práter utcai szociális társasház tervezője üdvözölte Alföldiék építészeti kézikönyvét: ez ugyanis világosan meghatározta, mekkora lakások szükségesek, összegezte a területre vonatkozó valamennyi építési tapasztalatot – ennek alapján már lehet jó házat tervezni a projekt számára, hangsúlyozta.

 

 

A beszélgetés moderátora, Szemerey Samu az Corvin sétány arculatával kapcsolatos építészeti vízió kérdését is felvetette, melyre Alföldinek az volt a válasza, hogy a város elsősorban nem építészet, s így nagyon nehéz kiszámítani, hogy egy ilyen óriási produktumot a város befogad-e egyáltalán. Sok a torzó, a városban ma is helyét kereső épületegyüttes – pl. még az Andrássy út is az, mert nincs igazi kezdőpontja, vagy a Madách sétány, amely egy ponton félbeszakad. Megkísérelték a laikusok, a város igazi használóinak szempontjait feltárni – ezt a kutatási anyagot adták a befektető kezébe. Az elsőként jelentkező befektető igazából csak kapacitáslekötésnek akarta használni a projektet, nem voltak nagyívű szándékai, nem akart semmi olyat tenni, amely a város számára is jelentőséggel bírt volna. Így inkább befektetői pályázatot írtak ki, s a nyertes, a Futureal azért volt ígéretes, mert volt „belső álma”, hitt abban, hogy valami jót tehet a profitján túl is: a Harvard Business Schoolig vitte az építészeti kutatás ügyét.  Koszorú kiemelte, hogy ennek ellenére az együttes kissé túlépített lett, a szintterületi mutató magasra felkúszott. A városépítész a Kerületi Szabályozási Terv számos pontját is kritizálta, így például azt, hogy kicsi lakások létesítésére ösztönöz, s nem ad megfelelő irányokat a régi városszövet és az új épületegyüttes találkozási felületeinek kialakítására – félő, hogy a terület enklávévá válik, melynek nem lesznek igazi közterületi kapcsolatai a környezetével, annak ellenére, hogy erre a lehetőségek megvannak. Ennek az új városi egyensúlynak a kialakításában a Rév8 Zrt-nek és az önkormányzatnak kulcsszerepe van, bár Koszorú szerint ezt a szerepet az illetékesek nem öltötték magukra. Rámutatott, hogy nem szerepelt az eredeti tervekben a sétányt kettévágó bevásárlóközpont: emiatt a sétány karaktere, funkciója is kérdésessé vált. Ha felsőkategóriás luxusüzletek utcájává válik a sétány – amire minden esélye megvan – akkor még inkább zárvánnyá válhat a terület. Koszorú véleményére úgy kontrázott Alföldi, hogy „Lajos házként értelmezi a dolgot”, amely nézet azt feltételezi, hogy a várostervező képes előre megtervezni a funkciók alakulását. Ez azonban gyakorlatilag lehetetlen – a várostervezőnek lehetőségeket kell teremtenie, kereteket, melyeket a város a maga igényei szerint, aktuális helyzetéből adódó módon tölt meg „tartalommal”. Vitathatatlan, hangsúlyozta Alföldi, hogy a kerület mindenféle értelemben levegőhöz jutott; sikerült építést generálni, amely beindítja a helyi gazdaságot, s a helyiek végre emberhez méltó lakásokban lakhatnak. Futó is reagált Koszorú meglátásaira: a cél a vonzó városrész kialakítása, s üzleti stratégiájukat ennek megfelelően alakították ki. Ezzel kapcsolatos vizsgálataik során az jött ki, hogy jelen helyzetben és helyen a mixed-used típusú beruházások térülnek meg. Ez indokolja a lakás-bevásárlás-sportolás együttes funkcióját – ez ugyanis olyan szinergiákat teremt, amely pénzügyi szempontból és a város számára egyaránt járható útnak tűnik. Ehhez a Rév8 rendezési terve a lehetőséget is megadta. Ráadásul a többfunkciós fejlesztés a beruházás folyamatát is segíti, hiszen így egyszerre többet lehet építeni párhuzamosan. Futó ugyanakkor elismerte, hogy az valóban nagy kérdés, hogy hova vezet majd a sétány, hogyan kapcsolódik a város egészébe. A mix-used elv ezen a dilemmán is segít: bevonzza a nem itt élő embereket is, kapcsolatot teremtve ezáltal a város szomszédos részeivel.

Nincs új a nap alatt: a tanulság megint csak az volt, amelyet a Corvin Sétánnyal kapcsolatban sokszor sokféleképp levontak már. Nem egyszerűen urbanisztikai elvrendszerek szembenállásáról van szó, hanem – a nagy horderejű társadalmi vonatkozásokon túl – egy különös lenyomatról is, mely az elmúlt 30 évnek a város mibenlétéről alkotott vélekedéseit, egy nehéz múltú negyed örökségéhez fűződő viszonyulások sokféleségét, a helyben lakók igényeivel szembeni érzékenységet vagy éppen érzéketlenséget, s az egész hazai köztérkultúra állapotát mutatja meg. A hosszú kérdezz-felelek nem zárult meggyőző eredménnyel, a távlati tervek még a sétány építésének ezen előrehaladott állapotában is bizonytalanok.

szöveg és fotó: Haba Péter