Közélet, hírek

Világdíjat nyert a magyar építészeti túraoldal, az artur.org.hu

2010.10.13. 10:02

Nemzetközi elismerésben részesült a KÉK - Kortárs Építészeti Központ 2009 tavaszán indított építészeti túraoldala, az artur.org.hu. A nemrég Budapest mellett pécsi verzióval bővített honlap több mint 600 induló közül nyerte el a World Summit Youth Awardot, amelyet a KÉK nevében Kovács Dániel, az artur kurátora vehetett át New York-ban, az ENSZ 2010. szeptember 18-22. között zajló közgyűlése alkalmával. Ezzel szinte egy időben az artur.org.hu az EUROPRIX Multimedia Awards Quality Seal elismerését is elnyerte.

A KÉK  2009 tavaszán döntött egy olyan hiánypótló internetes adatbázis létrehozása mellett, amely virtuális és valósan is végigjárható túrákba szervezni a kortárs magyar építészet legjobb alkotásait. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium támogatásával az oldalnak eddig két fázisa készült el: az első hét túra Budapesten, a második négy pedig Európa 2010-es Kulturális Fővárosában, Pécsen kalauzolja az érdeklődőket. A két fázis összesen több mint 120 épület fotóival, adataival mutatja be Magyarország közelmúltjának építészetét, a túrákat nemcsak virtuálisan, de kinyomtatva vagy mobilon és iPhone-on élőben is lehetővé téve.

 


A World Summit Youth Awards díjátadója New York-ban. A képen balról: Peter A. Bruck (igazgató, World Summit Awards), Kovács Dániel, Jeanne Mercier (díjazott – Afrique in Visu), Sally Wentworth, Alice Avallone (díjazott – NUOK), Ramon Alberto Garza Garcia, (társelnök, UN GAID), Jennifer Corriero (igazgató, TakingITGlobal), Alex Hung (igazgató, Crossover International).

 

A második fázissal bővült artur.org.hu-t készítői 2010 nyarán nevezték a World Summit Youth Award (WSYA) versenyébe, a Create your Culture! kategóriában. A versenyt 2005 és 2009 után idén harmadszorra hirdették meg, az ENSZ 2000-ben kitűzött Millenniumi Fejlesztési Céljaihoz (Millennium Development Goal, MDG) kapcsolódóan. A nemzetközi zsűri olyan harminc év alatti kreatív fiatalok jelentkezését várta, akik magas színvonalú online projektjeikkel a Millenniumi Fejlesztési Célokban meghatározott tevékenységekhez kapcsolódtak. A verseny hat kategóriában zajlott, az éhezés és a járványok elleni küzdelemtől az oktatáson és a kultúrán át a nemek egyenjogúsítását megcélzó projektekig.

 

 

 

Az artur.org.hu, amely a kortárs építészet eredményeit közérthetően, mindenki számára elérhető módon mutatja be, a Create your Culture! kategória három győztesének egyike lett a hatszáz nemzetközi induló közül. A New York-i ünnepségen a KÉK képviselőjének Sally Wentworth, az Internet Society észak-amerikai regionális igazgatója adta át a díjat, Peter A. Bruck, a World Summit Awards igazgatója jelenlétében.

 

 

 

A World Summit Youth Award hírével szinte egyidőben tudta meg a KÉK, hogy az artur.org.hu egy másik nemzetközi versenyen, az Európa kreatív fiataljainak kiírt EUROPRIX Multimedia Awards-on is elismerést aratott: a 288 induló közül azok egyike lett, amelyeket magas minőségéért kiemelt a zsűri.

A munkát kurátorként Kovács Dániel művészettörténész, a hg.hu főszerkesztője, egyben a KÉK kurátora irányította, társkurátora Gyabronka Péter építész volt. A programozást a magyar fejlesztésű online prezentációs program, a Prezi segítségével a Kitchen Budapest és a Visual Minds munkatársai végezték, míg az egyedi grafikai arculat Sirály Dóri designer munkájának köszönhető.