Világgyufa
Kiállításmegnyitó és díjátadó a HAP Galériában. „Rettegnek a csúcsosok ökleid mérlegétől.”
Ferkai András megnyitó beszéde Rácz György életművéhez
Tegnap a HAP Galériában megnyílt Rácz György építész emlékkiállítása. Ebből az alkalomból adták át Pethő Lászlónak és lapunk főszerkesztőjének, Vargha Mihálynak a 2006-os Molnár Péter-emlékdíjat.
A forralt bort és pogácsát internalizáló vendégek az udvaron a Rácz Györggyel készült interjú filmjét nézhették a falra vetítve. Ami az öklöket, továbbá a világgyufa és a csúcsosok kilétét illeti, arról Ferkai András megnyitóbeszéde szolgál felvilágosítással:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Első élményem Rácz Györggyel kapcsolatban egy Építész-szövetségbeli előadásról való, valamikor a hetvenes évek végéről. Úgy emlékszem Fischer József beszélt a CIAM magyar csoportjáról. Miután befejezte mondandóját, egy fehér pulóveres mokány, bajszos férfi kért szót, és erélyesen helyreigazította az előadót. Szemére vetette, hogy tendenciózusan elhallgatja a csoport alapításában közreműködők nevét és szerepét, és a vezetők számára sajátítja ki a Cirpac tevékenységét. Neki bizonyítékai vannak – folytatta –, hogy beküldött terveik alapján őt és Molnár Farkast hívták meg az 1929-es frankfurti kongresszusra. Majd minimál-lakás terveinek elsőbbségét bizonygatta. Nem értettem indulatát, sértett hiúsággal magyaráztam heves kitörését. Bevallom, visszatetszőnek tűnt számomra, hogy valaki – még ha igaza is van – saját érdemeit hangoztatva, másokat vádolva próbál érvényt szerezni igazának.
Viselkedésének inditóokait csak jóval később értettem meg, amikor megismertem pályáját, élete történetét és építészetünknek azokat a viszontagságos évtizedeit, amelyben neki élni és alkotni adatott. Történeti érdeklődésem hozott össze vele a nyolcvanas évek közepén. Fölkerestem tetőtéri lakásában, budakeszi nyaralójában, és kérdeztem mindenről: Corbusier-imádatáról, a Cirpacról, népi mozgalomról, a Rákosi-korszakról, a hatvanas évekről. Sokat beszélgettünk, és a végén barátságba keveredtünk. Furcsa volt: legalább másfél generáció, majd’ ötven év korkülönbség volt köztünk, de közvetlensége, nyitottsága segített ezt áthidalni.
Halála előtt magnóra mondta számomra emlékezéseit. A felvételen részletes magyarázatát adta annak a szuprematista-dadaista kompozíciónak, amit Molnár Farkas készített Rácz huszonkettedik születésnapjára (a kiállításon másolta látható). A képarchitektúra géppel írt szöveges szalagjain többek között ilyesmiket olvasunk: „Rettegnek a csúcsosok ökleid mérlegétől”, „senkinek sem tetőkert a hátad”, „rémítő szád ítélete megsemmisíti a kompromisszumokat”, és a dedikáció: „a világgyufának 222-ik éve betöltésekor a világkuri”. Magyarázatul: csúcsosnak a magastetővel építő építészeket nevezték, a KURI a weimari Bauhausban Molnár által alapított avantgárd csoport volt, a „világkuri” maga Molnár, ahogyan a „világgyufa” Rácz. Diáktársai ugyanis annak idején Gyufának becézték lobbanékony természete miatt. Ez a nyughatatlan és indulatos természet, a megfontoltság hiánya és nonkomformista magatartása sok parazsat gyűjtött a fejére. Tele volt „ügyekkel”. Gropius 1934-es budapesti látogatásakor, a tiszteletére adott estélyen figyelmezteti a világhírű építészt, hogy a fehér kockaházak a kapitalisták javát szolgálják. 1946-ban, amikor Kovács Imre a fővárosi közgyűlésben Szabó Dezsőnek követel gellérthegyi sírhelyet, Rácz a Citadellát javasolja Nemzeti Pantheonná alakítani. A debreceni Penicillingyár elé a nem sokkal korábban lebontatott Wallenberg-emlékmű Pátzay-szobrát szerzi meg egy raktárból. Az ötvenes évek elején az Ipartervben egy titkos helyszínre rendelt luxusvillát Mies van der Rohe stílusában tervezi meg. Utóbb kiderül, hogy a Rákosi-villáról volt szó. A tervezőirodai visszásságokat versben és tanmesében figurázza ki. Az 1961-ben öt példányban sokszorosított és különböző fórumokra eljuttatott (utóbb „förmedvénynek” nevezett) memorandumban követeli az építész tervezők jogainak és praxisának rendezését. Máskor MÉSZ tanulmányútra ad be kérelmet – Mongóliába. A nyomtatványon a kiutazás célja rubrikába azt írja: „viszonozni szeretném 1241-es magyarországi látogatásukat”.
Gyufa nem csak lobbanékony, hanem beskatulyázhatatlan is. Modern vagy népies? Baloldali vagy jobboldali? Újító vagy tradíció-tisztelő? Vannak, akik azt mondják, baloldaliból jobboldalivá lett, modernből népies. Én inkább úgy gondolom, mindkettőt kipróbálta, és a polaritás két végpontját megélve feloldotta az ellentétet. Túllépett rajta. Makovecz Imre mondta nekem: nem értem ezt az embert. Kopjafát állított magának budakeszi kertjében, ahol nyugodni szeretne, és a kopjára ötágú csillagot faragott.
Rácz akkor volt kommunista, amikor csak hátránya származott belőle. Kassák Munka-körében ismerkedett meg a szocializmus eszméivel, a harmincas években tagja lett az illegális kommunista pártnak, többször lebukott, letartóztatták, megverték, és legyengült szervezete elkapta a tuberkulózist. A tüdőszanatóriumban mellette halt meg Dési Huber, ekkor határozta el, hogy ő életben marad, nem politizál többet, az építészetnek szenteli magát. Rokona, Padányi Gulyás Jenő segítségével bekerült a Mérnöki Kamarába, és egy évtizedes alkalmazotti lét után önálló praxist kezdett. Ebben az időben valóban közel állt a népi építészeti mozgalomhoz. Nála azonban nem neofita buzgalom ez. 1925-ben a Soli Deo Gloria zánkai táborában Karácsony Sándort hallgatta, amint a paraszti élet nehézségeiről beszélt. Ott volt a Bartha Miklós társaságban, kereste a népi írók ismeretségét. 1925-ben határozta el, hogy építész lesz, és a maga eszközeivel segít a nyomor felszámolásában. Ezt a programot teljesítette a negyvenes években az ONCSA típusházaival, a fábiánsebestyéni iskolával, a pataki internátussal, és a felszabadulás utáni falusi és mezőgazdasági épületeivel, a típustervekkel, Görögfaluval, a Korszerű parasztház könyvvel, amelyhez Veres Péter írt előszót. Az egymást követő épületek egyre egyszerűbbek, természetesebbek. Jó arányaikat, szép ritmusukat, tájba illeszkedésüket nézve csak sajnálkozhatunk, miért nem tudott ez a magatartás hosszabb távon és szélesebb körben gyökeret verni nálunk, ahogyan ez a skandinávoknál, vagy a mediterrán országokban sikerült.
Megdöbbentő, hogy Rácz 1945 után milyen sok kiváló házat épített. A martonvásári akadémiai kutatóintézet otthonos tudóslakásai mintha öröktől ott állnának a melankolikus őszi tájban. Hasonlóan erős atmoszférája van a hódmezővásárhelyi műtermes lakásoknak. A Philaxia 1951-es és a gyöngyösi tejüzem tíz évvel későbbi modernsége mintha egymásnak válaszolna. A Rákosi-korszak átlagából magasan kiemelkedik a nagyvonalú debreceni Pencillingyár és a jó léptékű, vidám színekre festett albertfalvai lakótelep. A hatvanas évek ipari építészetét nemzetközi szinten is bátran képviselhetné a dunaújvárosi papírgyár, vagy a Kontakta. S végül kedvencem, a budakeszi weekendház. Milyen kevés tér és eszköz kell ahhoz, hogy az ember otthon érezze magát! A félig földbe süppedt kőház a fagerendás féltetővel szinte archaikus építmény, különösen azóta, hogy a lehajló gerendát utólag két faoszloppal támasztották meg. Tudunk ma ilyen szerényen építeni, tudjuk mostanában így tisztelni a természetet?
Ez az anyag így együtt soha nem volt látható. Még azoknak is meglepetés, akik közeli ismerősei, munkatársai voltak az építésznek. Köszönet illeti Winkler Barnát és segítőit, hogy ezt a lappangó anyagot, virtuális életművet elénk tárták, s ezáltal megmentették a jövő számára. Köszönöm, hamarosan száz éves öreg barátunk nevében is.
Ferkai András
