Programok

Visegrádi Építésztábor 2015 – Műhelynap

2015.06.17. 12:59

Idén folytatják a múlt évben újraindított Visegrádi Építésztáborok sorát. A korábbiakhoz hasonlóan várják azoknak az építészhallgatóknak és Visegrádon élőknek a jelentkezését, akik rész akarnak venni egy kéthetes közösségi munkában és tanulásban.

Ebben az évben egy játékkuckót építünk az Apátkúti-patak és a Széchenyi utca találkozásánál fekvő régi táborhely (volt kemping) területére. Az építmény tervezésére hallgatói pályázatot írtunk ki (ld. a felhívás végén!), melyen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Szerves építészet című tárgyat hallgatók indulhattak.

A Visegrádi Táborok hagyományához illően az építő közösség – melybe a Város és Önkormányzata is beleértendő – választja ki és véglegesíti a győztes tervet. Erre a véglegesítésre – mely gyakorlati okokból feltétele a kivitelezés-szervezés megkezdésének – idén június 20-án 10 órától kerül sor Visegrádon, egy műhelynap keretében. A kész tervet előreláthatólag augusztus 10-től valósítjuk meg.

Tisztelettel kérünk Mindenkit, aki részt kíván venni az említett eseményeken, jelezze a foepitesz@visegrad.hu címen vagy a +36-20-236-82-91 telefonszámon!

Visegrád, 2015. június 17.

Turi Attila, Rüll Tamás, Hintenberger András, Félegyházi András

 

PATAKPARTI SZÍV-, FEJ- ÉS TÜDŐSZELLŐZTETŐ KERT

A 2014. évi lepencei buszváró építése után, idén a városmaghoz közelebb verhet tábort mindenki, aki kész részt venni egy a tervezői gondolat megszületésétől az avatásig tartó visegrádi közösségi eseményen.

Az Apátkúti-patak a Visegrádi-hegységben ered, és a várost keresztülszelve ömlik a unába. A Széchényi utca egy helyi védett „öreghíd”-on vezet át a bővizű vízfolyás fölött.

Ez a kitüntetett pont egyben előtere annak a táborhelynek, mely nyaranta sok vendégnek nyújtott lehetőséget a pihenésre, és amelyet az erdő már régen visszahódított volna magának, ha nincs egy cselekvő mikroközösség, amely megőrizte a területet Visegrád városának, hogy újra pezsgő élet költözhessen belé. Nyugati, északnyugati hegylábi tájolása miatt a fenti célra kitűnően alkalmas. A helyszín jelentőségének megismeréséhez fontos tudni, hogy a középkori településnek az egyik temploma a közeli Mátyás Király Művelődési Ház és Városi Könyvtár épületével (melyet Kokas-villaként ismerünk XX. századi egyik tulajdonosa után) szemközti lakóházak helyén állt.

Évek óta települési szándék a Patak-sétány létrehozása, amely a Fő utcát az említett táborhelyet a temetőt és a Turányi Gábor és Földes László tervei szerint épült erdei iskolát hivatott összekötni az Apátkúti-patak völgyében, helyet adva a gyalog és kerékpáron közlekedő visegrádiaknak és vendégeiknek. Ennek a sétánynak kiemelt állomása lesz a táborhely, amelyre nem kerítés mögötti városi parkként tekintünk tehát, hanem a természeti környezetével szimbiózisban élő település kultúrtájként létező határmesgyéjére, átmeneti szabad terére. Tágabb értelemben ez a közel egy hektáros terület a tervezési terület, melynek a helyi közösség és a városvezetés fejében létező helyszínrajzán találunk a patakon kívül egy bicikliúttal és gyümölcsfákkal kísért széles sétányt, pihenést szolgáló tájbútorokat, gyermek- és felnőtt játszóteret, a szabadtéri edzést szolgáló szerkentyűket, tájba olvadó pályákat (még szánkópályát is, ami a délről a helyszín fölé magasodó Svábhegy (Szimeszperg) lábán végződhet). A régi tábor épületmaradványát és kőből falazott pincéjét is meg akarjuk menteni, melyek sütő főző, fürdő, mosdó, tároló építményként szolgálhatja az újraéledő közösségi pihenő teret.

A felsoroltak azonban több évre is adhatnának építési feladatot a Visegrádi Építésztábornak, ezért megjelölünk egy építményt, amire ráközelíthet minden pályázó.

Szükségünk van egy olyan esőtől védett helyre, ami száraz időben játékszernek, árnyékos játszóhelynek nagyon alkalmas, 5-7 gyermek egyszerre elfér a fedele alatt, és újrahasznosítja egy régi játszóvár és csúszda elemeit, miközben szervesen illeszkedik a városmaghoz közeli pozícióban az értékes természeti és táji környezethez.

Az építéshez felhasználható a mellékelt képeken bemutatott játszóvár (traktor- mászóka) és csúszda (egyben vagy elemekre bontva), némi vörös tölgy árvízvédelmi reteszgerenda –18 db 17 x 15 x 311 cm (258 cm párhuzamos oldalú gerendahossz), 25 db 17 x 21 x 410 cm (360 cm párhuzamos oldalú gerendahossz) – visegrádi andezit a Löffler- bánya anyagából, és más, a természetközelségbe illő építőanyag.

Minden pályázónak kívánunk játékos kedvet az alkotáshoz!