Visszatér a pezsgő élet: az Irányi Palota rehabilitációja
Egy nagyon régen várt helyreállításról van szó. A hosszú évek óta elhagyatott Irányi u 17. szám alatt álló palota 2017 végén került a Beruházó tulajdonába. Azzal a céllal vásárolta meg az irodaházként jegyzett épületet, hogy a belváros szívében egy jó minőségben és kortárs módon felújított irodaházat alakítson ki, melyet a jövőben bérirodaházként kíván üzemeltetni. A cél, hogy az épületet egy bérlő vegye ki. A terveket a Pyxis Nautica jegyzi.
Az épületet az 1800-as évek legvégén építtette a „Sasok” nevű titkos ellenzéki társaságból alakult Sas és Körház Rt. Steinhardt Antal műépítész és az osztrák származású Lang Adolf tervei alapján. A telken az 1870-es években még egy U alakú épület állt, középen hosszú udvarral, 1894-ben még a fűszerkereskedő Gräefl család tulajdonában állt. A ”Sas és Körház építkezés” eredeti tervein az alagsorban két nagy borpince is helyet kapott és a földszinti vendéglőnek is külön rekesze volt. A vendéglő bejárata az utcáról nyílt, ha szemben állunk a homlokzattal, jobb oldalt, és a hátsó traktusban alakították ki a dísztermet, ahol a kör üléseit is tartották, mely máig megmaradt. Középen üveggel fedett udvar volt, a díszterem mögött pedig cukrászda és a ruhatárak, melyek a pezsgő társasági életnek biztosítottak helyet.
A Saskör összejövetelei az 1910-es évek elején ritkultak, utolsó elnöke Kléh István, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár elnöke volt. A társaság az I. világháború előtti évben meg is szűnt. A részvénytársaság még sokáig megmaradt, legalábbis a címjegyzékben az Irányi utca 17. még 1928-ban is a Sas és Körház Rt. tulajdona, és ezt igazolja az is, hogy a Tervtárban fellelt dokumentációban 1926-ból találni egy újabb engedélyezési tervcsomagot, amelyeken szintúgy a Sas és Körház Rt. megbízásából, a Budapesti Építőmesterek Ipartestülete számára készülnek módosítások.
Az Ipartestület beköltözésekor a földszinten eszközöltek némi változtatást, míg az étterem, a konyha és a díszterem ugyanúgy megmaradnak, a félemeletre jegyzői iroda, irattár és békéltető kerül, az első szintre várószoba, tárgyaló, elnöki fogadó és ülésterem. 1934-ben átalakítják egy kicsit az éttermet és a következő évből is van egy újabb terv a ”Ludláb királyné” étterem átalakítására Weisz Ödön építőmestertől. A harmincas években már lakások is vannak a felső szinteken. 1941-ből megmaradt az óvóhely terve, 1945-ből pedig a helyreállításra vonatkozó rajzok, ekkor még mindig a Budapesti Építőmesterek Ipartestületének székháza.
A negyvenes évek végén egy ideig ”csöngetős” mozi működött az épületben, vagyis a film vége és a villanyok felkapcsolása előtt figyelmeztető jelzést adtak a bent tartózkodóknak, akik felmehettek az első emeletre, ahol átmeneti lakás bérlemények álltak rendelkezésükre. Az önkormányzat leírásában is Saskör-házként, majd bordélyházként szerepel. Mindenesetre, ha volt is ilyen intézmény, az ötvenes években szűnhetett meg, amikor egy állami építőipari vállalat (22. sz. ÁÉV) vette birtokba a házat. 1957-59 között táncos rendezvények voltak az épületben, a vállalat rendezésében, de zömében az Eötvös Gimnázium tanulói látogatták csekély belépődíj ellenében. Büfé nem volt, a szolgáltatás csak a kiváló zenekarból és a szép teremből állt. Amikor az építőipari vállalatnak sem ment már olyan jól, irodák bérelték a felsőbb szinteket.
Az épület nagyjából húsz éve állhat üresen. Az utóbbi években egy olasz szállodalánc szerzett érvényes építési engedélyt az épület átalakítására. A munkálatok meg is kezdődtek a bontási munkákkal, de a beruházás ezt követően félbe maradt. Az épületet a jelenlegi beruházás előtt pince-földszint-négy emelet és tetőtér szintek alkották. A tető 40 és 45 fokos hajlásszögű cserép fedésű fa fedélszék. Az épület falai tömör nagyméretű tégla falazattal épületek felfelé haladva egyre vékonyabb szerkezeti vastagsággal és acélgerendás, poroszsüveg boltozatos födémekkel. Földszintje és első emelete a telek teljes területén beépített, a 2. emelettől indul az épület U alakú tömege belső udvarral. Az udvarban található (volt) egy 70-es években épült teherfelvonó.
A projekt célja, hogy a meglévő pince-földszint és 4 emelet szintjeit az új funkcióknak megfelelően felújítsuk a műemlékileg védendőnek javasolt épületrészek megtartásával (utcai homlokzat, íves karú lépcsőház, bálterem) és a szabályozás és szomszédos illeszkedés figyelembe vételével egy új teljes szintet és egy új tetőtéri szintet alakítsunk ki kortárs építészeti eszközökkel. Elbontjuk a meglévő tetőszerkezetet és zárófödémet, az elavult udvari liftet, az udvari függőfolyosókat, az épület hátsó homlokzatánál kitüremkedő épületrészeket, valamint a lichthofnál lévő hátsó lépcsőházat és falait.
Új 4. emelet feletti födémet, 5. emeletet és 6. emelet (tetőtér) építünk monolit vasbeton szerkezetekkel, koporsófödémmel, cseréptetővel. Az új tetőt úgy alakítjuk ki, hogy az eredeti nyeregtető geometriáját a hátsó és a középső traktusban egy szinttel megemeljük, az utcafronti traktusban azonban - örökségvédelmi tiltás miatt - az új tető gerince a meglévővel marad azonos. Ebből a tetősíkból csak a lépcsőház 6. emeleti fémlemez fedésű felépítménye bólint ki enyhén az udvar felé. Új monolit vasbeton udvari konzolos függőfolyosókat és lichthof-béli erkélyeket építünk. A meglévő udvarban álló liftet elbontjuk, és az új liftet az épület tömegébe betolva a lépcsőház közelében helyezzük el, komoly bontási- és tartószerkezeti megerősítési munkák árán. Az új lifthez a meglévő födémeket kilyukasztjuk, a régi lift helyén a födémmezőket újakkal pótoljuk.
A 2. emeleti udvar lapostetejébe - a néhai üvegkupola emlékére - járható üvegfödémet építünk. Ez alatt az üvegfödém alatt az első emeleti födémben áttörést tervezünk, a földszint és az emelet közösségi tereit vertikálisan is összekötve. A meglévő íves karú lépcsőház lesz az épület menekülő lépcsőháza is, így az új szinteken is ezt a lépcsőt folytatjuk hasonlóan húzott karú lépcsőkarokkal. Az épület sokfélesége, különböző terei feladták a leckét, hogy a teljes épületet hogyan kezeljük belsőépítészeti egészként. A meglévő pince tégladongái, a díszterem, előtér és lépcsőház historizáló díszei, és az újonnan megépülő vasbeton szerkezetek alkotta terek mind-mind más hozzáállást igényelnek. Az épületet úgy kezeltük, mint egy talált, sérült tárgyat, amit meg kell javítani, és ki kell egészíteni. A nyilvánvaló értékeit, ornamentikáit restaurálni kell. A hozzáépített szerkezetek esetében fel lehet vállalni, hogy 2019-ben, 2020-ban épülnek a több, mint 100 éves épülethez.
Az érdekesség a két különböző karakter találkozásánál lesz. A középkori japán fazekas technika, a ‘kintsugi’ filozófiáját alapul véve a meglévő, felújított anyaghoz új kortárs anyagot is “tapasztunk”. Magát a tapasztást is meg lehet mutatni, amely az eredeti tárgy esztétikáját még emelheti is, ahogy az arany-habaraccsal összeragasztott kerámiákon megfigyelhető. Így helye van az épületben restaurált historizáló tereknek, de letisztult, modern tereknek, és akár egészen nyers, anyagszerű, kortárs tereknek is. Az “arany-tapasztás” határvonalai és az eltérő padlóburkolatok árulkodnak arról is, hogy az adott épületrész meglévő-e, vagy újonnan épített. Az épület anyagszerűségét nem csak az addíciók területén tudjuk megmutatni, hanem a meglévő téglafalak és poroszsüveg födémek homokszórásával és impregnálásával, azok szép textúrájának megmutatásával is. Mindezen gondolatokat tovább fogják szőni a leendő bérlő funkcionális és belsőépítészeti igényei, amelyek a sokszínű épület atmoszférájába illeszthetők lesznek.
Tótszabó Tamás
