Vita után
Elkészült a tervek megjelenésekor nagy port kavart Meininger Hotel. Sok-sok értéke közül talán a legfontosabb, hogy rendbe tette Budapest egyik jobb sorsra érdemes terének arányait; az örömbe azonban keveredik némi keserűség is. Kritika.
Az olcsó, fiataloknak szánt szállásairól híres Meininger Hotel jellemzően nagyon egyszerű, funkcionális épületekben alakítja ki szálláshelyeit, első magyar épületénél azonban meglévő tervekkel szembesültek és belátták, ebbe a környezetbe átgondoltabb építészeti megoldásokra van szükség.
A Csarnok teret évtizedek óta uralta Lestyán Ernő szép arányú, monumentális transzformátorháza, amely a ’60-as évek ipari építészetének egyik legkiemelkedőbb, máig álló darabja. A tér elnyújtott arányai, a különböző stílusú épületei közül egyértelműen Pecz Samu vásárcsarnoka a leghangsúlyosabb, annak hátsó traktusánál kialakult teresedés városszerkezeti megoldatlansága azonban majd’ egy évszázada érdemi változtatás nélkül maradt, így eleddig a némi esetlegességet sugárzó tér nem lehetett a környék súlypontja. Vadász Bence és Miklós Zoltán építészek az ék alakú telepítési megoldással, a hullámzó homlokzat által a környező házaktól egyértelműen elkülönülő megjelenéssel, jól megválasztott épületmagasággal és kellemes arányú szintosztással olyan térfalképző épületet hoztak létre, amely évszázados problémát oldott meg.
Ipari emlék? Miért volna egy nagy vörös „kocka” védendő? – tették és teszik fel a kérdést sokan. A Léstyán Ernő által jegyzett Csarnok téri, Dob és Katona József utcai transzformátorházakat többnyire az építész és műemlékes szakma tartja értékesnek némi konfrontációt váltva ki azon városlakókkal, akikben nem alakult ki nagy érzelmi kötődés az 1960-as és '70-es évek építészetével. Az 20. század második felétől majdnem a duplájára nőtt a főváros energiaigénye, így a korábbinál magasabb feszültségű gerinchálózatra volt szükség. Már nem lehetett szó olyan, a városképbe illeszkedő architektúrákról, mint például a más típusú, de eredetileg szintén műszaki épületnek szánt Várkert Kioszk. A gépészet és a berendezések már sokkal nagyobbak voltak, Léstyán Ernő vezető tervező pedig a külsőt tekintve is őszintébb akart lenni, de a funkció is megkövetelt egy a megszokottnál sokkal zártabb homlokzatot. Megváltozott technikai feltételekre adott tehát egy korabeli választ az építész, de az itt lakók szerint mára kifogásolható az architektúra környezetbe való illeszkedése. Ráadásul a technika ezúttal is gyorsabb volt és funkcióját - ironikusan - ma már nem tudja korszerűen ellátni. A közvetlenül előtte lévő telket az önkormányzat értékesítette, az új tervek pedig már a tervek engedélyeztetése után kerültek a nyilvánosság elé. „…a tervezett épület tudatosan úgy próbál a környezet szerves elemévé válni, hogy egyéni, mai hangon fogalmazza meg helyét a park e centrális pontján…”– írták az alkotók, mely sorok megszólaltatták a transzformátorház tervezőjének szakmabeli unokáját is, aki az Építészfórum oldalán publikálta sorait. Léstyán Bence petíciót indított a tervek megváltoztatásáért, még épületbejárást is tartott a transzformátorházban, valamint diplomamunkájában kidolgozta a trafó építészeti központként és múzeumként történő rehabilitációját. A feszültség a háttérben volt, a hotel épületéről pedig kritikát nem lehetett mondani pusztán látványtervek alapján. Most azonban teljességében és öszinteségében látahtjuk. Pleskovics Viola |
Az összetett alaprajz kissé zegzugos, labirintusszerű belső teret eredményezett. Középfolyosós, hagyományos elrendezése belső udvart ölel körbe, a földszinten – és annak galériaszintjén – a fogadóteret, közösségi helyiségeket és konyhát, emeletein kisméretű, funkcionális szállodai szobákat találunk. Színes, szedett-vedett berendezése a szállodalánc sajátja ugyan, az épület külső megjelenéséhez mégis igen evidensen kapcsolódik. A különböző, színes falak, be-belógó lámpák, krétával írható táblák, fémvázas faasztalok kedves, kicsit iskolára emlékeztető belső világot teremtenek.
A telekadottságokból eredeztethető aszimmetriát ügyesen használtak fel arra, hogy játékosabbá, könnyedebbé tegyék a házat. Zárószintjeit a homlokzattól jelentősen visszaugratott, még a homlokzatnál is jobban megmozgatott tömegek határozzák meg. Ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy harmonikus arányú, karakteres épület jöhessen létre.
Vadász épülete a Lestyán féle tagolatlan monolit téglatest antitézise: dinamikus, hullámzik, lüktet, optikailag sodorja a tekintetet – e tekintetben egyértelmű a kapcsolódási szándék Gaudi lakóházaihoz, amelyek a városszövetbe sűrített organikus formák ideálképei. Homlokzatképzése amellett, hogy a Dunára is reflektál, oldani hivatott a historizáló épületek súlyosságát, amelyektől a nyers beton homlokzat élesen elkülönül. A homlokzatot teherhordó vasbeton parapethez konzolokkal csatlakozó, a helyszínen öntött, markáns párkányokat alkotó szalagsorral képezték, amely szintenként változó mozgásával körbefonja az épületet.
Az hotel körüli viták neuralgikus pontja a Lestyán-féle házhoz való viszonyból eredeztethető. Zártsorú beépítési kötelezettség miatt annak idején az összes benyújtott terv „rátelepült” a transzformátorházra, Vadász Bence és társainak megoldása pedig épp annyira vette figyelembe az ipari épületet, amennyire feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ne tűnjön el Budapest városképéből.
Apróságok csupán, amelyek miatt az épület mégis veszít a fényéből, amelyek összességében nehezítik a ház komplex, értő olvasását. Míg az eredeti tervek szerint a párkánymagasság az Imre utca felől Lestyán Ernő épületének párkányánál magasabbra került volna, most épp ellenkezőleg, ez alá esik, ami alapvetően változtatta meg a két ház viszonyrendszerét. A dunai oldalon ezzel szemben illeszkedési problémát az okoz, hogy a szalagok nem fordulnak rá a transzformátorház falára, csupán egyszerűen véget érnek a trafó felületén. A belső udvarban bár láttatják az építészek a vörös téglahonlokzatot, valós kapcsolódási pontot a belső térben sem igyekeztek találni.
Az átgondolt építészeti koncepció érvényesülését a kivitelezési pontatlanságok, valamint e kapcsolódási bizonytalanságok nehezítik meg. A parazitaépítészet mindig arra törekszik, hogy párbeszédet hozzon létre a meglévő épület és az új között, ez a párbeszéd pedig itt (úgy tűnik) elmaradt. A ház kedves, játékos modora; a transzformátorház szigorának tiszteletben tartása – ami láthatóan szempont volt az építészek gondolatai között – lényegesen sikeresebb lehetett volna akkor, ha a ház csak buborékként simul rá Lestyán épületére; a véletlenszerűnek tetsző találkozási pontok helyett pedig frappánsabb – ha úgy tetszik, költőibb – megoldással életben tartják a transzformátorházat is.
Móré Levente
STÁBLISTA
építtető: BEDORI Investment Kft.
generáltervezés: Vadász és Társai Építőművész Kft.
felelős tervező: Vadász Bence
építész tervező: Miklós Zoltán
Szakágak:
tartószerkezet: Ungi Balázs
kert és tájépítész: Kontra Dániel
épületgépészet: Temesvári László
épületvillamosság: Kelemen Ferenc
épületszerkezet: Schreiber Gábor
tűzvédelem: Varga Miklós, Varga István
közlekedés: Pető Zoltán
konyhatechnológia: Straub Ágnes
környezetvédelem: Weiner László
akusztika: Csott Róbert
lifttervező: Nagy Sándor
Kivitelezés: Swietelsky
