Wesselényi-Garay Andor: Kritikai expanzió

”Míg Gunther esszéje – az én olvasatomban – olyan tézismű, ami a regionalizmus hazai legitimációját támadja, addig én a fogalom mögötti kulturális attitűd stílussá válására, illetve a magyar építészet reprezentációs technikájaként történő alkalmazhatóságára reflektálok.”
Reflexiók Gunther Zsolt „Milyen létjogosultsága van a regionális gondolkodásmódnak?” című DLA dolgozatára.

0. Nullpont

E tanulmány aktualitását, azon túl, hogy azért itthon még zajlik az a valami, amit kritikai regionalizmusnak nevezünk, az adja, hogy a fórumon megjelent Gunther Zsolt „Milyen létjogosultsága van a regionális gondolkodásmódnak?” című DLA dolgozata. Míg Gunther esszéje – az én olvasatomban – olyan tézismű, ami a regionalizmus hazai legitimációját támadja, addig én a fogalom mögötti kulturális attitűd stílussá válására, illetve – a sztárrendszer alternatívájaként – a magyar építészet reprezentációs technikájaként történő alkalmazhatóságára reflektálok. Elsődleges célom, hogy a hazai építészet nemzetközi képviseletének egy lehetséges módját tárgyaló diskurzushoz – ti. a regionalizmus problémájához – nyújtsak szempontokat. Tézisem ugyanis az, hogy a kritikai regionalizmus alkalmas institúció a magyar építészet nemzetközi reprezentációjára, ehhez azonban formai és anyaghasználati vezéráldozatok szükségesek. Pozícióm tehát műfaji alapokon tér el a Gunther Zsoltétól. Így annak a lehetőségét nem szeretném kihagyni, hogy állításaival – alkalmanként – megtisztelő vitába bocsátkozzam.

Gunther Zsolt dolgozata szépen összeállított szövegmontázs. Tartalmaz azonban egy tézisblokkot, amit a tanulmányról leváló egységnek tekintek. Úgy intellektuálisan, mint formailag.

Tanulmányának 5. fejezete, a „A magyar regionalizmus fő ismérvei” című tételsor oly mértékben elfogult, hogy az majdhogynem szét is veri a dolgozat egyensúlyát. Ez a diszkrepancia persze kérdésessé teszi, hogy van-e egyáltalán értelme annak, hogy az addig higgadtan építkező dolgozat menthetetlenül elfogult tételsorát akár figyelembe vegyék, akár agyagba döngöljék. Félreértés ne essék, ha bárki az utóbbira vállalkozna, igaza lenne. Miután a csatolt dolgozatom nem vitairat, ehelyütt használnám ki annak lehetőségét, hogy hipotéziseit hasonló tömörséggel opponáljam.

    1. Hiányzik a lebegés képessége és az észlelés mélységélessége. Az eredmény az elfogult látásmód.

Ami Gunther Zsoltra is igaz, különben ezen tézissorral nem fordítana akkora energiát a hazai regionalizmus agyagba döngölésére.

    2. A regionalizmus a biztosra játszik, nem kockáztat.

Sőt: reggel hatkor kel, este tízkor fekszik és soha, de soha nem ül ittasan a volán mögé.

    3. A regionalizmus opportunista.

MINDEN ÉPÍTÉSZET OPPORTUNISTA.
Ezek nem tézisek, hanem végletesen elfogult vélemények. Sem a dolgozat felvezetése, sem a befejezése a fentieket nem bizonyítják, meg sem alapozzák. Egy vagdalkozó manifesztum koherencia nélküli előítéletei, amelyek kimerítik az építészeti rágalmazás kategóriáját.

    4. A regionalizmus a kézmű(ipar)vesség fontosságát helyezi előtérbe, egy olyan műfajét, mely ma nincsen Magyarországon jelen.

Az organikus és a regionális iskola keverése. De ezzel együtt is paradoxon. Ha igaz lenne, akkor azok a házak nem lennének megépítve, márpedig megépültek, így valamiféle kézművességet per se definiálnak. Ezzel szemben az a fajta transzmodern építészet, ami technológia-, és munkakultúra függő: épphogy az ipar hiánya miatt itthon tényleg nem létezik.

    5. A regionalizmus nem kommunikál az absztrakt jelek szintjén, hanem csakis direkten fejezi ki magát (népviselet, szósz, a ruha, tehát nem a térről mint tartalomról van szó).

Az organikus és a regionális iskola újabb keverése. A regionalizmus nem ikonodul, és itthon sem az. A tér pusztán az egyike, nem pedig maximája a lehetséges építészeti tartalmaknak.

    6. A regionális építészeti úgy nehéz, hogy nem friss. A tégla, a kő nem ambivalensen, hanem direkten alkalmazott.

Ez egy ízlésítélet. Ellenpéldái: Nagy Tamás templomai, Karácsony Tamás tárgyi házai, Balázs Mihály Nyíregyházi Hittudományi Főiskola Könyvtár, Pázmány Péter Információstechnológiai Főiskola; Janáky István: Ragályi Villa, Ákos villa, Herzog ház.
A fenti passzus egyébként minden anyagra igaz: az üvegre, amin kilátni, a vasbetonra, ami nyers. Ahhoz, hogy egy épület megálljon, az anyagait - tetszik vagy sem – egy darabig direkten kell alkalmazni. Ellenkező esetben összedől.

    7. Jellemző a határozott állásfoglalástól való félelem, a terek elmaszatolása, a formák félreértése, az arányok bizonytalan kezelése.

Munkahipotézis, melynek igazolása – ha egyáltalán – olyan analízisekkel lehetséges csak, amivel Gunther Zsolt adós marad. Nagyobb gond: azt sugallja, hogy létezik egy univerzális kánon, amihez minden mérhető, és amihez képest ilyen megállapítás tehető. Ilyen kánon nincs. Vagy ha van, az a magánmitológia része. Mindazonáltal: Pázmány Futó utca, Elektromos művek Sportcsarnok, Alkotás pont, Skanska irodaház, mint ellenpéldák.

    8. A regionalizmus – bár kontextusban próbálja kezelni a világot, mégis csak közvetlen környezetére koncentrál. Csak épületként definiálja az építészet területét.

És? Szíve joga. Legalább ennyivel is foglalkozik. A kortárs japán építészet érvényességi köre a falak külső kontúrjánál áll meg. Az építész szerepének extrapolációját, a pantokratór attitűdöt a posztmodern már elutasította. Az építész szerepének rendkívül szűk értelmezését adja Manfredo Tafuri éppúgy, mint Rem Koolhas.

    9. Nem korszerű, az adott hely sajátosságaihoz igazodó kultúrát szeretne létrehozni úgy, hogy formai és műszaki értelemben a világtól elzárkózik.

Mihez képest? Ez egy modernista paradigma, ami az inkommenzurabilitás elve okán sem érv, ráadásul nem is igaz. A hazai építészet pontosan azon a technikai színvonalon van, amit az összkivitelezési átlagkultúra megenged. Ez a passzus egyébként azt kéri számon, amit az 5. pont kritizál: vagy absztrakt jelekkel kommunikálok, vagy formai kánonokhoz nyúlok.

    10. A kulturális szempontból köztes terek által nyújtott lehetőség és a regionalizmus által nyújtott korszerű alternatívák nem találkoznak. Ehelyett a regionalizmus egy haladásellenes, konzervatív úton halad,

Ez így felettébb méltatlan ködszurkálás. Elmarad a haladás definíciója, a „mihez képest” kifejtése. A passzus olyan kifejezéseknek tulajdonít szüprémát, amik mára rettenetesen korrodeáltak, korrumpáltak. Ismétlem, paradigmák és paradigmák között nincs értékhierarchia.

    11. A regionalizmust nem izgatják a megváltozott életmód által generált épületfunkciók. Éppen ezért az ilyen irányú kutatás, analízis hiányzik eszköztárából.

Mint ahogy Gunther Zsolt is adós maradt azzal a kutatással és analízissel, amivel ezt a tizenegy pontot igazolhatná.

Sokkal kínosabbnak érzem azt, hogy Gunther Zsolt dolgozatának első oldala – Ricoeur idézetestül majd az azt követő kommentestül – Kenneth Frampton Kritikai regionalizmus c. könyvfejezete első oldalainak rövidített, szó szerinti plágiuma. 412-413. oldal. Citáció, könyvindex, hivatkozás és idézőjel nélkül. Ha tényleg passé a regionalizmus, ha tényleg hiba volt Sulyok részéről Frampton megtalálása, akkor Gunther Zsolt szövegének posztmodern skizofréniája az, hogy ezt plagizált Frampton–részletekkel véli megalapozni. Ez sajnos az egész szöveg hitelét is megkérdőjelezi.

Ezzel együtt értem miről beszél Gunther Zsolt, és álláspontom korántsem tér el annyira az övétől, mint ami a fenti érveléstechnikai észrevételeimből következne.

Ennek a tanulmánynak az alapját egy cikk jelentette, ami először az Alaprajz című folyóirat 2003/02 számában, Vékony Péter építész belvárosi tetőtér bővítésének kapcsán jelent meg. Magánszorgalomból azonban felbővült az a része, amely a kritikai regionalizmussal kapcsolatos, így az internetes közlése sem túlzottan egyszerű. Akinek nincs ideje, bele se vágjon, mert tényleg hosszú.

Wesselényi-Garay Andor

(A teljes írás a csatolt dokumentumban olvasható.)