Ybl-s hallgatók építkeztek Terehegyen

Hosszas tervezési folyamat eredményeként a dél-magyarországi település méltó emlékhelyet, ravatalozókápolnát kapott, egy maroknyi építészhallgató pedig ismét gazdagabb lett a közös építés élményével. A SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar diákjai Fülöp István és Krizsán András DLA vezetésével, no meg széles körű helyi támogatással hozták létre az égbe törő építményt Terehegyen. Mizsei Anett írása. 

A falu határában, a szőlőhegyre vezető út és nagytáblás mezőgazdasági területek között ligetes zöld foltként terül el a református temető. A cserjékkel, fákkal benőtt temetőkertet ma már csak alkalmanként használják. A temetési szertartásokat a szabad ég alatt, olykor esőben, sárban, a kegyeleti ceremóniához méltatlan körülmények között kell megtartani. Nincs egy kijelölt hely, egy fedett tér, ahol a koporsót felravatalozhatnák, és a lelkész rövid imát mondhatna, a hozzátartozók pedig megállhatnának és búcsút vehetnének szeretteiktől. A temetésektől függetlenül március 15-én is összegyűlnek a falu lakosai minden évben, hogy hálás szívvel emlékezzenek meg néhai lelkészükről, a '48-as szabadságharc katonájáról, Kovács Antalról, kinek emlékét egy kopjafa is őrzi a sírok közt. A megemlékezés során kis helyi ünnepséget tartanak, szavalatokkal, énekekkel.

A tervezési feladat egy olyan több célú ravatalozó és közösségi építmény tervezése volt, ami egyszerű, fedett, mégis nyitott. Kijelöli a ravatal helyét és teret biztosít a hozzátartozók számára. Védelmet nyújt az eső és az erős napsugárzás ellen. Alkalmas nem csak az elmúlás érzésének méltó kifejezésére, de megragadja a táj és a temető kert hangulatát is. Meghatározó (de nem eltúlzott) építményként jelenik meg a sírkertben, összefüggést biztosítva a környezeti elemek (műút, rézsű, kiemelt sírok, tereplépcső) és a temetési szertartás ceremóniája között. Őszintén kifejezi a funkció szakralitását, a szerkezet építészeti értékeit és ezek egységét, miközben színpadként alkalmas helyszínt biztosít a március 15. ünnepségek lebonyolítására is.





A projekt motorja tulajdonképpen a terehegyi Kaszás Árpád, a legjobb értelemben vett lokálpatrióta volt. Az ő megkeresésére jutott el Krizsán András DLA az építőtáborok hagyományát évről évre folytató Fülöp Istvánhoz. A projekt előbb a mesterképzés alkotóhetének témája lett, amely kiállítással zárult. Több értékes, gondolatébresztő felvetés után a program a végzős Bsc hallgatók féléves tervezés feladatában találta meg végleges formáját.

A csapatokban dolgozó hallgatók keze alatt hétről hétre alakultak a tervek, finomították, pontosították a koncepcióikat. A lehetőség, hogy első megépült munkájuk lehet ez a terv, motiváló tényező, de egyben korlát is: a megvalósíthatóságot, a könnyű építhetőséget szem előtt kellett tartaniuk. A szemléletformálás kölcsönös volt, Krizsán András évfolyamfelelős, Mucsi Zsuzsa és Borbás Péter korrektor tanárokkal közösen minden évközi prezentációra meghívta Kaszás Árpádot, bevonva őt a tervezési folyamatba. A közös gondolkodás elmélyítette a megbízó és a tervezők közti kapcsolatot: ami előbbinek személyes történet volt, a hallgatóknak élő, valóságos feladat lett.
Több színvonalas terv versenyzett, míg aztán félév végén kiválasztották Radnai Stefánia, Székely Csaba, Korpás János és Kis Máté koncepcióját, amely leginkább megfelelt valamennyi kritériumnak. Ez volt a pillanat, amikor a projekt kilépett az iskola falai közül, és elindult a hivatalos úton a megvalósulás felé. Krizsán tanár úr és irodája, Székely Csaba közreműködésével elkészítette az engedélyezési tervet és a hatósági eljárás is szabályszerűen zajlott. Hernád István statikus a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar oktatója, nagy segítséget jelentett a végső szerkezetek megkonstruálásában.





Szűk határidőkkel, rohamtempóban zajlott a nyári építőtábor előkészítése. Mikor kitűzték az időpontját, még bizonytalan volt az anyagi forrás, sőt az építési engedély sem volt a szervezők kezében. Előbbihez egy MMA-pályázat, utóbbihoz a soron kívüli elbírálás segítette hozzá a reménykedő csapatot. Végül július 12-én indultak útnak Terehegyre, a Harkány egyik külső területén fekvő, egykor önálló faluba. A végzős építők, kiegészülve néhány lelkes elsőévessel, kevesebb, mint két hét alatt emelték a saját tervezésű szakrális épületet. No persze, nem egyedül.

A munkában elévülhetetlen érdemeket szerzett Domokos József, aki ácsmesterként a kivitelezés szíve-lelke volt. S ha az egyetemi csapattal olykor próbára is tették egymás türelmét, a közös cél, az építés szeretete újra meg újra összehozta a feleket. Mindeközben a helyiek is rengeteg segítséget nyújtottak, és ahogyan az lenni szokott, szűkebb és tágabb körben is zajlott a közösségépítés. Az önkormányzat közmunkásai még a tábor előtt megtisztították a területet a bozótostól, majd a végső térburkolással zárták az építést. A magas, karcsú építményhez a faanyagot a Hello Wood-ot is támogató Jafholz rendkívüli árengedménnyel biztosította.





A hallgatók bizonyították rátermettségüket: a tavaly nyári embertelen melegben, fáradhatatlanul dolgoztak, néha 10 méteres magasságban. Kitartásuk bizonyítéka az elkészült építmény, s az utolsó pillanatban még az odavezető lépcsőt is rendbe hozták. Az ünnepélyes, istentisztelettel egybekötött átadásra október hatodikán került sor, a falu apraja-nagyja eljött megcsodálni az új temetői kápolnát és megemlékezni a falu 1848-as hőséről, Kovács Antal református lelkészről.

Égbe szökő, imára kulcsolódó kezek rajzolódnak ki a szántóföldek közt túlélő kis erdősáv előtt, ha ma Terehegy felől észak felé tekintünk. A romantikus, fákkal és borostyánnal benőtt, félig már földbe süllyedt temető szélén egy maroknyi fiatal ember - lányok és fiúk - lelkesedése egyedülálló szakrális építményt hozott létre. A sötéten hajladozó lombok előterében a megmunkált fa meleg színei, tiszta szerkezete várja az emlékezni vágyókat.





Mizsei Anett