Épülettervek/Hallgatói terv

Zeneiskolai kollégium Zuglóban

2019.05.28. 04:51

Mit lehet tenni, ha egy neves zenei szakgimnázium és egy kulturális központ közelében nincs kapacitás a zenei tanulók elszállásolására, ám a közelben remek barnamezős beruházásokra van lehetőség? Balázs Gyöngyi Anna hallgató kreatív alternatívát mutat be a helyzetre. Konzulense Nagy Márton DLA volt.

A BME Építészmérnöki Karának 2019 februárjában védett diplomamunkáiból állítottunk össze egy válogatást a Lakóépülettervezési Tanszékről. A diploma téma és programválasztás nyitott volt a hallgatók számára a tanszék által felajánlott helyszínek és saját feladatok mellett. A végeredmény a hallgató és nem utolsó sorban a tanár konzulensek konstruktív együttműködésével jön létre, kiknek kritikai, kreatív részvételük minden esetben fontos része az építészeti koncepciónak és a kidolgozott részleteknek. A most bemutatandó diplomaterv Balázs Gyöngyi Anna munkája.

Tanszékvezető: Sugár Péter dr.habil. e. tanár,

Tantárgyfelelős: Perényi Tamás dla e.docens

Vincze László dla e. docens

 

A tervezési helyszín Budapesten belül jó elhelyezkedésű, tömegközlekedés szempontjából is könnyen elérhető helyen van. A jelenlegi díszletraktár funkció nem használja ki megfelelően a lehetőségeket, a funkcióváltás a terület értékének növekedésével jár. Közvetlen szomszédságában található a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium, mely nem csak a zeneiskolaként működik, hanem a kerület egy kulturális központjaként is, valamint itt kap helyet a Zuglói Filharmónia zenekar is.

 

 

Emiatt az intézmény túlterhelt. Az itt tanuló diákok nagy része vidéki, de az iskolának nincs saját kollégiuma, a kerületi kollégiumokban próbálják elhelyezni a diákokat, de ezekben az intézményekben is kapacitáshiány van.A tervezési helyszín Budapesten található a zuglói Columbus utcában. Jelenleg a telken három helyi védettség alatt álló, díszletraktárként működő épület áll, melyeket 1913-ban Havas Sándor tervei alapján építettek. Az építés idejében ez a terület külvárosnak számított, így ideális volt színházi díszletraktárok kialakítására. Az évek során ahogy nőtt a főváros, erre a területre is egyre többen költöztek, így a raktárok környéke lakóövezetté vált.

 

 

Meglévő épületek

A telken található raktárépületek külső falai kisméretű tömör téglából készületek tégla pillérekkel erősítve, a raktári funkciónak megfelelően nagy ajtókkal, kevés ablakkal. A legnagyobb épület, mellyel részletesen foglalkozom a diplomamunkámban, jelenleg három tűzszakaszra van osztva, melyeket további három részre tagolják a tégla válaszfalak. A válaszfalak a fa szerkezetű födémig tartanak, melyet a jó állapotban lévő faszerkezet támaszt alá. Az épület két hosszabbik homlokzatán egyenletes ritmusban, de nem mindenhol azonos méretekkel találhatóak a nyílászárók.






 

Az említett problémák orvoslására a legnagyobb épület rehabilitációja során kollégiumot alakítok ki a szakgimnázium diákjai számára. A másik két épülettel csak koncepcionálisan foglalkozom. Ezekben az épületekben kapnak helyet a Zuglói Filharmónia zenekar új gyakorló termei, irodai helyiségei, valamint új előadótér, rendezvénytér.

 

 

A rehabilitáció során nem csak az épületek környezetbe való funkcionális illeszkedése módosul, hanem a telek használatát, közterekhez való viszonyulását is újraértelmezem. A jelenlegi raktár funkció megkívánja a terület zártságát, viszont az újonnan ide költöző funkciók jobban illeszkednek egy nyitott telekhasználathoz. Ennek következtében egy élettel teli környezet alakul ki főleg a fiatalok számára. Az épület átalakítása során fontos szempont volt a jelenlegi, jó állapotú szerkezetek megtartása, melyek meghatározzák az épület karakterét, hangulatát.


 

Az épületet öt, közel azonos kialakítású egységre osztja a négy átrium. Az egyes egységek azonos elven vannak kialakítva: a földszinten közös használatú terek kapnak helyet, melyek az átriumokon keresztül közelíthetők meg. A főhomlokzaton kialakított, függönyfalba épített bejárati ajtókon keresztül pedig a kollégiumok érhetők el. Fontos szempont volt, hogy a kollégium és a földszinti közös használatú terek ne keveredjen, ne zavarják egymást az eltérő használati módjukkal, ritmusukkal. 


 

 

Épület működése

A földszinten minden egységben eltérő funkció található: gyakorló termek, kávézó, könyvtár, konditerem és biciklitároló. A kávézó a földszinti funkciók közül kiemelt szerepet kap, hiszen ez az egyetlen hely, ahol személyzet található. Ennek következtében innen felügyelik a két szomszédos funkciót, a gyakorlótermeket és a könyvtárat. A kávézó teljesen nyitott, a használata bárki számára elérhető. Megközelítése a többihez képest kitűntetett, hiszen a legmagasabb, többitől eltérő homlokzati nyíláson keresztül sétálva az átriumból érhető el.

 

Az egyes kollégiumi egységek működésüket, használatukat tekintve egy családi házhoz hasonlítanak, ahol mindenkinek megvan a privát területe, de a hangsúly a közös használatú tereken van. Az épületbe belépve a földszinten egy tágasabb előszoba lett kialakítva, ahol mindenkinek van szekrényrésze, valamint itt található egy kényelmesebb sarok, ahol meg tudják várni egymást. Innen indul a lépcső az emeleti szintekre: az első emeletre felérve egy nagyobb közösségi térbe érünk, mely étkezőként is szolgál. Ezen a szinten kap helyet a konyha, mely csak egy üvegfallal van elválasztva a közösségi tértől.


 

A második emelet alaprajzi elrendezésében nagyon hasonlít az első emelethez azzal az eltéréssel, hogy az első emeleti konyha felett egy kisebb közösségi tér található, valamint a középső részen födémáttörésen keresztül lelátni az első emeleti asztalokra. A közösségi terek karaktrét, hangulatát a látszó faszerkezet határozza meg, valamint a terek, emeletek közti átláthatóság.

 



 

A szobák kialakítása során fontos szempont volt, hogy mindenkinek legyen egy privát területe, ahova el tud vonulni. Az alapterület kis méretei miatt a szobákat bútorokhoz hasonlóan terveztem meg, ahol minél praktikusabb, minél kompaktabb megoldásokra törekedtem. Így az ágyat és az asztalt egy bútorba felhathatónak terveztem meg, így napközben több helyük van az itt lakóknak. A fürdőszoba alapterületének a minimalizálására a mosdót a szoba és a fürdő közti bútorba integráltam. Minden szobához tartozik egy kis erkély, mely az átriumokban megmaradó faszerkezet részeként jelenik meg. A szobák kis mérete a nagy méretű közösségi terekkel együtt egy jól használható megoldást kínál.

 

Balázs Anna Gyöngyi