Dél-olasz-mediterrán-romantikus és modern-letisztult stílus ötvözete az a villa, amelynek meghatározó eleme egy, a beépítés előtti domboldalt idéző híd, az építész szavaival élve „zöld gerenda”. A megoldást a telek adottságai – annak izgalmas térélményt nyújtó szelíd lejtése – szülték, amelyet meg kívántak őrizni a kilátási viszonyokkal együtt. A minél kisebb beavatkozás igénye két kisebb, mondhatni „sebészi” bemetszéssel hozta létre a garázslehajtót és egy védett, mediterrán patiót, a kettő között hídként feszül a beültetett, a telek eredeti lejtését őrző „zöld gerenda” kevésbé törve meg a telek eredeti látványát, kapcsolatot teremtve az eredeti és a jelenlegi állapot, az épített és a természeti környezet között.
A ház maga keresztbe fekszik a telken, nagy üvegfelületekkel szolgálva a telek adottságainak is köszönhető szabad kilátást. Az utcafronti nyitottságot, a nagy üvegfelületeket az oldalsó és a hátsókerti homlokzatok zártabb, kőburkolatú felületei ellensúlyozzák. Ez a kettősség mediterrán villák romantikusabb és a modern villák letisztultabb stílusának ötvözete, játéka az egész épületen végigvonul, egészen az anyaghasználatig és a legapróbb részletekig. Látszóbeton és többféle terméskő – köztük egy, a környékre utaló ürömi –, természetes palafedés és alumínium párhuzamos használata mellett az ellentétek harmóniáját szolgálja a megrendelőnek kedves növényi ornamentika többszöri megjelenése az épület látszóbeton, üveg és fém felületein, mint például az eltolható alumínium árnyékolóelemeken.
Az épület szembetűnő jellemzője a különböző elvárásoknak való párhuzamos megfelelés sikeres feloldása, a „hoztam is ajándékot, meg nem is” népmesei bravúrjának értő megvalósítása. A domboldal olyan módon épült be, hogy annak jelentős része zöld felületével együtt megmaradt-visszaépült épp ilyen megoldás, ahogy a kortárs építészeti mainstream és a déli országok architektúrájának az egymásra rímelő, egymást kiegészítő alkalmazása is, amely hidat teremtett a tervező és a megrendelő elképzelései között.