Zsinórmérték
Rászorulóknak lakást építeni politikai akarat kérdése. De most ne foglalkozzunk a politikai háttérrel, beszéljünk arról, hogy milyen ma ez a nagyrészt téglából, cementből és üvegből összeálló corpus a 21. század elején Budapest egyik kerületében, a szociális lakásépítés szempontjából a huszadik században már többször is elsőnek befutó Angyalföldön. Pásztor Erika Katalina írása.
Rászorulóknak lakást építeni politikai akarat kérdése. De most ne foglalkozzunk a politikai háttérrel, beszéljünk arról, hogy milyen ma ez a nagyrészt téglából, cementből és üvegből összeálló corpus a 21. század elején Budapest egyik kerületében, a szociális lakásépítés szempontjából a huszadik században már többször is elsőnek befutó Angyalföldön.
Az építész dolga az, hogy adott építési programra házat – vagyis anyagokkal lehatárolt teret, térstruktúrát – találjon ki, a megfogalmazott igényekhez geometriai méreteket, anyagokat és szerkezeteket rendeljen. A programok alapvetően kétfélék: vagy konkrét használókra kell valamit tervezni, vagy nem. A tömeges méretekben épülő lakásokat konkrét lakók, konkrét igények híján funkciósémák és előírások alapján tervezik. Ehhez az építész tapasztalata, találékonysága és intelligenciája magasabb komfortérzetet, tetszetősebb külcsínt, jobb térszervezést tehet hozzá, míg az építés során a túl szűkös költségvetés, az előre nem kalkulálható külső környezeti változások pedig sokat elvehetnek belőle. A telek tájolásából és terepviszonyaiból kiindulva az, hogy az épületet a telken belül hogyan lehet elhelyezni, s az elhelyezésből adódóan az egyes lakásokat hogyan lehet tájolni, kinek hova néz az ablaka, hogyan kapcsolódnak szintenként a vizesblokkok, hogyan variálhatók az egymás melletti és fölötti egységek – mind a tervezési fázisban akkurátusan végiggondolt téri kombinatorika eredményei, a mindenkori telek fizikai jellemzőiből származtatva.
Ma a lakások belső elrendezését a jövőbeni használó egyáltalán nem ismert, időben változó életmódja és annak valódi térszükséglete helyett örökölt funkciósémák határozzák meg. Előre nem ismert (fiktív) lakóknak csak látszólag könnyű tervezni a konyha-étkező-nappali blokkot a háló-fürdő blokktól elválasztó közlekedő zónákkal leírható sémák segítségével. Míg a nyolcvanas években pl. tilos volt ún. amerikai konyhás nappalit tervezni, ma már szinte mindenhol nappali térrel egybeépített konyhát találunk. Az új elrendezés mögött persze ott van a „kevesebb fal, nagyobbnak tűnő tér, kevesebb négyzetméteren” pragmatizmusa is, nem csak a divat. A sematikus térszerkezet sematikus életmód modellt ír elő, mindenkinek, aki itt él, nagyjából ugyanúgy kell élnie. A tér határozza meg a benne élhető életet, nem az ember a maga számára szükséges teret. A sematizmussal jobb híján még ki is békülhetnénk, ami ennél nagyobb gond, hogy a sémáink elavultak, nem alkalmazkodtak a megváltozott igényekhez. Egyrészt ezek a változások gyorsan következtek be, másrészt nincsenek olyan intézményeink, amelyek ezeket a változásokat kutatásokkal alátámasztva feldolgoznák, és egészen a részletekig - geometriai méretekig lebontva – kielemeznék. Ki tudja megmondani ma, hogy ha valaki szelektíven szeretné a háztartásában gyűjteni a szemetet, akkor mekkora helyet kell ennek a lakásban biztosítani? Látszólag jelentéktelen, kis dolgokról van szó, ugyanakkor ha funkció- és beépített bútor sémák szerint tervezünk évente több ezer lakást, akkor ez már egészen más dimenziót kap, miközben a csapból is a fenntarthatóság és az ehhez szükséges életmódbeli változások propagandája folyik.
Az új OTÉK szerint ma már nem kötelező lakástartozék a kamra. Korábban nem lehetett lakást építeni kamra nélkül, igaz, egyre kisebb lett, sok helyen már csak beépített – de átszellőztetett! - szekrény maradt belőle. Ma több ezer lakást lehet építeni úgy, hogy a hűtőn kívül valójában nincs hely tartalék élelmiszereknek vagy idényszerűen használt eszközöknek. Ebben az életformában a hűtőszekrény reprezentálja a fogyasztói kultúrában végbement változásokat, amelyeket évekkel, évtizedekkel megkésve reagált le a szabályozás. Ma a lakáspiac tele van olyan új építésű lakással, amelyek alkalmatlanok egy környezettudatos, takarékos, a jelenlegi fogyasztás helyett a jövőbeni fogyasztásra hangsúlyt helyező életformának. Kamra tehát nincs és nem is lesz egyhamar. Évek fognak eltelni, amíg talán(!) az OTÉK-ba visszakerülhet a kamra, mint kötelezően megépítendő, lakáshoz tartozó helyiség.
Roth János DLA, Kertész Bence és Vizer Balázs építészek tervei alapján készült el – az építkezés során sok kisebb-nagyobb költségcsökkentésnek szánt változtatással – az angyalföldi szociális lakásépítési program keretében a Zsinór utcában egy hetven lakásos bérház. A Roth Műteremnek már nem ez az első szociális bérlakása a kerületben, amelyet saját maguk által kifejlesztett tervezési irányelvek szerint alakítottak ki. Ezen elvek szerint korábban már terveztek egy másik bérlakást az Ambrus utcába és megépült egy értékesítésre szánt társasházuk is a Frangepán utca - Jász utca sarkán. Alapkoncepciójuk egyik lényeges eleme az épület és a telek viszonyából indul ki, és a telken belüli nagy funkcionális egységekre (lakások, közösségi terek, közlekedés, tárolás, kert) vonatkozó elrendezést határozza meg. A törvény adott lakásszámhoz adott mennyiségű parkoló létesítését írja elő, amit sok esetben többszintes mélygarázs létrehozásával lehet csak abszolválni. Itt csak egy pinceszint van, a földszintet teljes egészében a közösségi tereknek, közlekedésnek, tárolásnak és a fennmaradó meglehetősen nagy részt a kertnek szentelik. A földszinten fedett-nyitott parkolót helyeznek el, így ennek tetején az első emeleten egy szélvédett és barátságos belső udvart lehet kialakítani, amelyről egy külső lépcső vezet a kertbe. Ez a remek arányú, három oldalról védett udvar egyszerre intim és egyszerre olyan, mintha az ember egy reptéri teraszon állna, ahonnan kiválóan belátható minden fontos történés a környéken. Az emelt udvarszint miatt a belső udvarra nyíló lakások világosak, saját teraszuk van, amelyek a privát és közösségi élet átmeneti zónájaként ad hoc találkozásokra, szomszédolásra hívogatnak. Az átadáskor, amikor a szép számban megjelent közönség a lakásokat mustrálta, hallottam persze olyan megjegyzéseket is, hogy „nem biztonságos, addig jó, amíg be nem törnek”. De az épület egésze biztonságos, kaputelefon a bejáratnál, a kertet magas kerítés választja el a szomszédoktól, miért ne lehetne hát az udvar pár négyzetmétere saját terasz, szinte csak jelzésszerűen leválasztva a közösségi tértől? A jót is szokni kell. Az udvar, a nyitott lépcsőház, a függőfolyosók és a kert felkínálja magát a lakóközösségnek közös gyerekpesztrálásra, napozásra, kellemes beszélgetésre. A tér tud mindent, ami egy közösség kialakulását és megtartását szolgálja, majd az itt lakó embereken múlik, hogy élni tudnak-e vele.
Az építkezést menedzselő AUV Vagyonkezelő Zrt. (az önkormányzat vagyonkezelő cége) előre meghatározta, hogy a lakások átlag alapterülete megközelítőleg 50 m2 legyen, és megszabta, hogy a garzonlakások száma ne haladja meg a 25%-ot. Érdemes összehasonlítani a számokat a múltbéliekkel. A szociális bérlakásépítés előzményének tekinthető tömeges lakásépítés, a sokak által gyűlölt paneles lakótelepek esetében a hatvanas évek elején az átlagos lakás alapterület 48 m2-ről 54 m2-re nőtt. S bár a Zsinór utcai lakásokban sincs kamra, de minden lakáshoz tartozik a földszinten egy átszellőztetett, hűvös, zárható tároló. Itt is egy térben van a konyha, az étkező és a nappali, de ahol lehetett, a szemközti falakon nyitható ablakokat terveztek, hogy kereszthuzattal természetes módon pillanatok alatt kiszellőztethető legyen a helyiség. A hálószobák mindenhol kellemes arányúak és méretűek, a burkolatok ízlésesek, a függőfolyosók elegendő szélességűek, hogy akár két babakocsi is elférjen egymás mellett. A ház nem különleges, nem drága anyagokkal és bonyolult formákkal hívja fel magára a figyelmet. Racionális és emberi. Átgondolt tervezési munka, amely adott keretek között primer építészeti eszközökkel – geometriával, arányokkal, térszervezéssel, logikával és fénnyel - biztosítja a lehető legmagasabb életminőséget. Ha ez lenne a huszonegyedik századi szociális minimum magyarországi zsinórmértéke, mindannyian büszkék lehetnénk rá.
70 lakásos önkormányzati bérház, Budapest, XIII. Zsinór u. 38-40.
vezető tervezők: Roth János DLA, Kertész Bence, Vizer Balázs
generáltervező: ZACC Építésziroda Kft.
tervezés éve: 2008-2009
kivitelezés éve: 2009-2010
építtető/megbízó: XIII. kerület Önkormányzata
generálkivitelező: Hérosz Zrt.
Pásztor Erika Katalina
epiteszforum.hu
A cikk nyomtatásban megjelent a Budapest folyóirat 2011/2. (február) számában.
