építészet : környezet : innováció

Berendezett Anna-rét - kell nekünk?

Budapest páratlan kincse a Svábhegy, Jánoshegy és az őket övező erdők-völgyek-tisztások koszorúja. Ám ennek az idillnek vége: a természetet városi térként rendezték be, az Anna-rét már nem elegendő a játékra, pihenésre és az erdei utakat városi sétautakká alakították. "Ami itt történt, az a közönség kiszolgálásának hazug módja." - összegzi Csomay Zsófia

Budapest páratlan kincse – sok egyéb mellett – a Svábhegy, Jánoshegy és az őket övező majdnem érintetlen erdők-völgyek-tisztások koszorúja. Buszra, fogasra szállva fél óra sem kell, hogy megérezzük az erdő illatát, s hogy gyerekeid más tapasztalathoz is juthassanak, mint, amit a napi játszótéri időtöltés kínál.

Sajnos úgy néz ki, az idillnek vége. Valakik – csupa jószándékból – berendezték a hegyet. Úgy gondolják, egy igényes városlakónak semmiképp sem elegendő, amit a természet kínál. A futásra kiváltképpen alkalmas erdei úttal párhuzamosan, - attól 10 m-re – sűrű, ültetett babérmeggy bokrokkal és pázsittal szegélyezett gumi-futópálya létesült. A Libegő felső állomása előtti térségen, a Jáhos-hegy lábánál, dupla betonkőszegéllyel gondosan körülkerített virágoskert készült, katonás sorokba rendezett petúniával teleültetve. Talán ezzel szerették volna feledtetni a szívmelengetőnek egyáltalán nem nevezhető végállomás épület látványát és a hontalan murvával felszórt pusztaságot. A János-hegyi kilátóhoz vezető meredek út mentén rikító sárga kígyóként rajzolódik a látványba egy újabb futópálya – mintha a hegyen ez volna az egyetlen lehetőség a futásra (pedig a János-hegyből csak egy van, futópálya meg bárhol lehet).


a Svábhegy - fotó: Csomay Zsófia


Miért kellett a páratlan szépségű Anna-rétet "berendezni", akárha egy városi tér volna? Miért nem elég az erdő, a rét a játszásra, kikapcsolódásra? Az a gyönyörű harmonikus kép, amit az erdei útról kiérve az Anna-rét nyújtott, megszűnt. S mivé fog válni a hegy, ha a rét aljában még a beígért zarándok templom is megépül? Biztos, hogy szükséges volt, hogy a természetes erdei utak jól megdolgozott, kemény burkolatos, fémszegéllyel kontúrozott városi sétautakká váljanak? Végiggondolta valaki, hogy ezeket az utakat nemcsak, hogy karbantartani, de tisztítani is kell? Az őszi lombhullás ezeken az utakon nem humusz, hanem szemét. Miért gondolta valaki, hogy a méregdrága, túldimenzionált tájidegen, hivalkodó padok, asztalok, szemetesek, irányítótáblák méltóbbak lesznek az erdőhöz, mint szerény félgömbfából összerótt, halálukban sem kacattá váló elődjeik?


a Svábhegy - fotó: Csomay Zsófia


Ami itt történt, az a közönség kiszolgálásának hazug módja. Azt a hitet kelti a hozzá nem értő fogyasztóban, hogy ez a korszerű viselkedés, holott csak stílustalanságról, az igazi szakértelem hiányáról van szó. Miért is gondolom, hogy ez a magatartás helytelen? Ma, amikor a túlépítéssel küzdünk, minden természetes helyet, ahogy csak lehet – kötelező védenünk. Különösen, ha a hely ilyen különleges viszonyban van a várossal és ettől olyan elbűvölő. Azt gondolom, ez volna az igazi örökségvédelem, (lásd még Liget) és nem a rég elpusztult épületek drága, oktalan visszaépítése (lásd: Vár).

Csomay Zsófia
építész

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »