A kettévágott MAG-ház

A Debreceni Egyetem Interregionális Műszaki-Agrár Szaktanácsadási Központjának (Mag-ház) tervezésére 2006-ban kapott Kovács Péter DLA és Lengyel István megbízást. 2008-ra elkészültek az engedélyezési tervek, amelyekben a projekt megvalósítását két ütemre kellett bontani, és 2011-re átadták a kettévágott MAG-ház egyik felét. S bár a második ütem megvalósulása bizonytalan, a kész épület kvalitásait ez nem érinti, amit Bujnovszky Tamás képei is igazolnak.

Muddy waters - meditációk ázsiai vizeken hajózva

Sokan vannak, akik most máshol akarnak élni, olyan helyen, ahol úgy érzik, szükség van rájuk. Sánta Gábor építész Mauritiusról Kambodzsába ment, ahol most egy középiskola bővítési tervein dolgozik. "Ez az utolsó nagy utazás most már talán életfogytig tart." - írja. "Mikor kezdődik az építés rítusa? Az elhatározással, hogy választunk egy helyet, ahol letelepedhetünk? Telket vagy inkább földrészt? Országot és kultúrát is választhatunk, ha otthonosságra vágyunk a világban?" Gondolatokban, éltető vízben és képekben egyaránt gazdag írás pünkösdre építészetről és a világ megtapasztalásáról, egy kis - Gábortól megszokott - fanyar humorral fűszereve.

Félig is hiánytalanul

Épületek bejárására invitált minket Kovács Péter DLA és Lengyel István Debrecenbe. Három egyetemi épületet néztünk meg egy szuszra, amelyek a közelmúltban készültek el. A Mag-ház bejárása kapcsán egy kicsit a többiről - az In Vitro és az Informatikai Kar új épületéről - is szól Mizsei Anett és Pásztor Erika Katalina képes recenziója.

Tiszteletbeli Mester címet adományoznak Bán Ferencnek

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szenátusának ünnepi ülésén, melyet 2012. május 26-án 10 órakor a BME K épület Aulájában (1111 Budapest Műegyetem rkp. 3.) tartanak, Tiszteletbeli Mester („Magister Honoris Causa”) címet adományoznak Bán Ferenc DLA építész, vezető tervezőnek kimagasló szakmai munkássága és emberi értékei elismeréseképpen.

Új közösségi kert nyílt a Corvin sétányon

A sorsolás után május 19-én vehették birtokba kiskertjeiket a szerencsés jelentkezők a Leonardo és a Tömő utca sarkán, a Kortárs Építészeti Központ kezdeményezésének keretében kialakított új közösségi kertben, amely a Futureal Csoport támogatásával valósult meg. Az egész napos program során parcellakimérésre, talajrendezésre, tároló építésére, valamint a közösségi terek kialakítására került sor.

XVII.Országos főépítészi konferencia Makón

2012 augusztus 22-24 közt kerül megrendezésre a XVII.Országos főépítészi konferencia. A jelentkezési határidő szállásfoglalással: 2012. június 10.

"Hagyomány és Vidékfejlesztés" - népi építészeti konferencia

A Szimmetria Alapítvány szervezésében, valamint a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) közreműködésével valósul meg a "Hagyomány és Vidékfejlesztés" című népi építészeti konferencia, amelyet 2012. június 8. és 10. között rendeznek meg három helyszínen. A rendezvényre május 31.-ig lehet regisztrálni!
x

tervek

Vízen úszik és forog, mi az? A Solar Decathlon holland pályaműve

A mára már három kontinensen megrendezett Solar Decathlon nemzetközi, egyetemek között zajló versenysorozatában a Delfti Műszaki Egyetem hallgatói is részt vesznek. A ReVolt House egy olyan úszó és forgó ház, melynek energiaszükségletét teljes egészében napenergiával látják el.
új épületek

A fák fölé emelkedni – „égi lépcső” a vestfoldi erdőben

Todd Saunders kanadai származású, Norvégiában élő építész újabb munkája készült el a Stokke melletti Sti For Øye Szoborpark sétaútja mentén. A terület legmagasabb pontjára helyezett és az erdő szintje fölé emelt filigrán, „égbe vezető” kilátó-lépcső a panoráma mellett maga is különleges látványt nyújt – külön öröm, hogy az objektum tervezésében Béres Attila is közreműködött.
építészek

„Boldog ember vagyok” - interjú Szendrő Péterrel

Szendrő Péter építészmérnökként diplomázott, de kezdettől fogva belsőépítészettel foglalkozik, méghozzá speciális területen: szórakozóhelyeket, bárokat, éttermeket tervez, amelyekre egyedi, minőségi dizájn jellemző. Mindössze három éve, a neve mégis védjeggyé vált a vendéglátósok körében. Hirtelen felívelő karrier a válság kellős közepén – egyéni szerencse, vagy tudatos profilépítés? Ha nem is egyértelmű a válasz, az bizonyosnak tűnik, hogy amikor a jól bevált sémák alapján működő anyagi világ összeomlani látszik, a kreativitás még mindig kifizetődő. Zöldi Anna interjúja.
olvasnivalók
vélemény>

Válasz egy Hozzámszólásra

Masznyik Csaba válasza Berényi András levelére.
város.vizuális kultúra>

Kortárs építészeti beavatkozások történelmi környezetben

Az Ybl Finn hét keretében Anna-Maija Ylimaula, az Oului Egyetem építészettörténet professzora történeti városszövetben elhelyezkedő múzeumok kortárs bővítéséről, a régi és az új kapcsolatáról tartott előadást 2012. március 13-án este a Mária utcai Ybl-kollégiumban. Az elhangzott előadás szerkesztett változatát közöljük.
technológia.gazdaság>

Passzív, aktív, autonóm – bemutatjuk a „Magyar ház 2020” mintaterv-sorozatot

Hogyan lakjunk, milyen családi házakat építsünk a jövőben, amelyek megfelelő választ adnak az energiaválság kihívásaira? Erre a kérdésre adhat választ és reális alternatívát a „Magyar ház 2020” mintaterv, amelyet Ertsey Attila mutatott be az Ökologikus építészet konferenciasorozat keretében. A passzív-, aktív- és autonóm ház koncepcióját tartalmazó csomag mindegyik típusa alkalmas a 2020-as „közel nulla” energetikai követelmény elérésére, valamint továbbfejleszthető önálló működésre.
elmélet.oktatás>

Kenzo Tange Tokiói-öböl terve – A Metabolizmus múltja, jelene és jövője (4.)

Kenzo Tange 1960-as Tokiói-öböl terve hasonló alapelveken nyugszik, mint a Bostoni-öböl terv, bár léptékében jóval fölülmúlja azt. A javaslatot, mely a főváros szabad burjánzásának megállítására irányuló konkrét indítvány volt, s amit a kormány sikertelen tervjavaslataira tett radikális és kritikus válaszként is értékelhetünk, Nyilas Ágnes cikksorozatának 4. része ismerteti.
design.környezet>

Ca Mau – Egy Hajótörés Porcelánjai Kiállítás

A Zelnik Gyűjtemény részét képező porcelán kiállítás teljes vizuális, szcenikai, installációs és arculati tervezését Varga N. Dánielre és Kabdebó Zoltánra bízta a megrendelő. A kiállításnak informatívnak, kommunikatívnak, figyelemfelkeltőnek, elegánsnak, nem utolsó sorban mobilisnek és modulárisnak kellett lennie, hogy bármilyen helyszínen felépíthető legyen. A kalandos történetű tárgyegyüttes a budapesti Westendből indul világkörüli útjára 2012 tavaszán.
örökség>

Várpalota, szintvonal – Mőcsényi esszék 7.

Néha az ember életét a találmányok mentik meg. 1954-ben, a rendkívül mozgalmas terepadottságokkal rendelkező várpalotai főtér kialakításakor ifjú tervezője még nem gondolt arra, hogy a szintvonalas tereprendezés feltalálása nem is olyan soká ön-mentőövévé változik. Mőcsényi professzor 58 év múltán emlékezik vissza arra, hogyan lehet a „priccset” megúszni gondosan szerkesztett szintvonalakkal.