Szálloda a kalapács alatt: a szombathelyi Claudius Hotel története

1972-es megnyitásakor a magyar vidék egyik legmodernebb és legkomfortosabb szállodájának számított a Szombathely zöldövezetébe emelt Claudius. Akkoriban, a Felszabadulás emlékművel együtt, a környék ikonikus építményének szánták, ma viszont végrehajtói árverés vár rá. Bán Dávid írása.

Így számolt be róla a Vas Népe korabeli tudósítója, hogy milyen szépreményű és nagyratörő tervekkel nyílt meg Szombathely harmadik szállodája 1972 nyarán. A szép reményekről azonban hamarosan kiderült, hogy elhamarkodottak, túlzóan optimisták lehettek, mert az országos sajtó már egy évvel később finom kritikával illette a beruházás fontosságát, lehetséges megtérülését.

A vasi megyeszékhelyen a 19. század utolsó évtizedeiben, a vasút megjelenése és az iparosodás hatására kezdődött el a lendületes városiasodás. A város vezetői a megalakult Szépítő Egylettel közösen, tudatos tervezéssel rajzolták fel a modern és kellemes vezetésű utcahálózatot, a megjelenő, majd megerősödő polgárság pedig pompás villák építésébe kezdett, főként a vasútállomást a központtal összekötő új, a fővárosi Andrássy út mintájára kialakított Széll Kálmán utca mentén.

Elindult a villamosközlekedés, felélénkült a kereskedelem, ezzel egy időben pedig Szombathely kiemelkedő iskolavárossá is fejlődött a századfordulóra. Ahogy azt a Savaria Szálló kálváriájáról írott cikkünkben részletesen is bemutattuk, a város sokáig adós maradt egy megfelelő szálloda megnyitásával. Míg a vidéki nagyvárosok többségében a 19. század végére a korábbi fogadókat már egyre komolyabb szállodák váltották fel – a kereskedőváros Miskolc főutcáján például egymás után sorakozott a Grand Hotel (korábbi Három rózsa), a Budapest Szálloda, a Lloyd (későbbi Royal), majd 1894-ben nyílt meg a legmagasabb színvonalat képviselő Korona (később Avas) szálló – addig  Szombathelyen ekkor még problémát okozott az ide érkező kereskedők, utazók, vendégek megfelelő elszállásolása.

Az erre alkalmas pompás Savaria Szálló is csak nagy nehézségek árán, komoly ellenállást leküzdve és az eredeti tervekhez képest valamelyest szerényebb kapacitással nyílt meg 1915-ben. A népszerű szálloda számos kiemelt országos és helyi eseménynek is otthont adott: bálokat, esküvőket tartottak dísztermében. Forgalma még az 1960-es években is igen jelentős volt, ekkorra azonban épülete felújításra, korszerűsítésre szorult. Ezt azonban nem lehetett elkezdeni addig, amíg egy megfelelő „helyettesítő" intézmény nem állt rendelkezésére.

1968-ban, szintén a belvárosban nyílt meg a 120 ágyas, hatemeletes Isis Szálló – a Szabó István tervezte épület ma irodaházként funkcionál –, de a Savaria felújítása csak egy évtizeddel később indult el. Számos nehézséget leküzdve, hét év alatt fejeződtek be a munkálatok, s amikor 1985-ben újra megnyitott a szálloda, továbbra sem tartozott minden szobához fürdő, ezért csak kétcsillagos minősítést kaphatott.

Az 1960-as években, nemcsak a felélénkülő hazai turizmus, hanem a nemzetközi nyitás reményében is egyre égetőbb kérdést jelentett az idegenforgalmi szálláshelyhiány. Megindult az enyhülés csendes folyamata, az ország vezetése pedig próbált egyfajta konszolidált kapcsolatot kiépíteni a nyugat-európai országokkal is. Mindezzel igyekeztek az 1956-os forradalom leverése és az azt követő megtorlások okozta negatív nemzetközi megítélést valamelyest szépíteni, emellett pedig az ország megfelelő működéséhez szükséges volt nyugati valuta bevonzása az országba. Erre jó eszköznek bizonyult a „legendás magyar vendéglátáson" alapuló turizmus, ammelynek beindulását azonban számos infrastrukturális hiányosság nehezítette, leginkább talán a szálláshelyek szűkös kapacitása és alacsony színvonala.

A második világháborút követően a magánkézben levő szállodák nagy részét államosították, azok egy jelentős hányadát pedig funkcionálisan átalakították, hiszen az 1950-es évek bezárkózása nem igényelte a „nyugati fényűzést". Az 1960-as évek végére pedig már jól láthatóvá vált, hogy a bő két évtizede elmaradt fejlesztések és karbantartások nélkül nem lehet megfelelő szálláshelyeket biztosítani sem a nyugati, sem a keleti turisták számára.

A terület rendezésére 1965-ben létrehozták a Hungária Szálloda és Étterem Vállalatot, valamint a Pannónia Szálloda és Vendéglátóipari Vállalatot, amelyek egyik fő feladata a meglévő szállodák működtetése lett. 1967-ben megalakult a Magyar Szállodaszövetség, amely egy évvel később csatlakozott a nemzetközi ernyőszervezethez, ezáltal lehetőség nyílt a külföldi tapasztalatok átültetésére is. Ekkor nagy lendülettel indult meg egy új szállodaprogram kidolgozása, majd modern szállodák megtervezése és felépítése országszerte. A turizmust olyan nagyszabású események hazánkba csábításával is serkenteni kívánták, mint például az 1971-es Vadászati Világkiállítás, amely közvetlenül hatott a Pilisre, illetve a Gemenci erdő melletti Szekszárdra.

A Vas megyei vezetés sem akart kimaradni a turisztikai „boom"-ból, és sikeresen lobbizta ki egy újabb, modern szálloda építését a meglévő és felújításra szoruló Savaria és a nem sokkal korábban átadott Isis mellé. Ausztria közelsége, akárcsak Sopron esetében, potenciális vonzerővel bírt Szombathely számára. Az új hotelt a város egy jóformán kültelkinek számító, akkoriban formálódó zöldterületére kívánták elhelyezni, ezzel egyfajta pihetőszállót kialakítani, amely nemcsak a városlátogatók számára nyitott, hanem a környezetében kialakuló sportpályákon rendezett versenyek résztvevői számára is szállást kínálna.

Az építendő szálloda nemcsak impozáns megjelenésével, hanem szolgáltatásaival is a kor kényelmét kívánta megteremteni, ahogy a Hungária Szálloda Vállalat képviselője az alapkőletétel alkalmával elmondta:

A szálloda tervezésével az 1960-ban megalapított, a megnövekedett mennyiségű megyei tervezési feladatokra szakosodott Vas megyei Tanács Tervező Irodáját (VASITERV) bízták meg, a rajzokat pedig Fazekas Péter építész és Sellyei Gábor belsőépítész készítette. Az alapkőletételkor az átadást 1971 júniusára tervezték, ami végül pont egy évet csúszott. A tervezés és kivitelezés folyamatában aktívan részt vett a már kinevezett szállodaigazgató is, aki vendéglátóipari tapasztalatait, igényeit jól tudta érvényesíteni az építészeknél. A Bartók Béla körútra telepített kelet–nyugati tájolású, középfolyosós rendszerű szálloda főhomlokzata az autóútra és azon túl a csónakázó tóra néz; a másik irányban is zöldövezeti a látvány, azon a területen különböző sportpályák épültek ki.

Az épület strukturális elrendezése jól követi a korszakban megépült, hasonló jellegű szállodák logikus kialakítását: a földszint lepényrésze foglalja magába a közöségi és kiszolgáló tereket: az előcsarnokot, recepciót, éttermet, gazdasági helyiségeket, egy további galériaszintre került a drink bár, az irodák és a személyzeti helyiségek. Ezeken nyugszik a négy azonos kialakítású lakószint, emeletenként 28, fürdőszobával és loggiával ellátott kétágyas szobával, valamint egy-egy szobaasszonyi helyiséggel. Az eredeti elképzelések szerint a földszint és a lakószintek feletti tetők teraszként is funkcionálhatnak.

Míg a loggiák keretezése és párosával történt összefűzése az épület külsejének ad jellegzetes megjelenést, addig a belső világot egyedi tervezésű térkialakítások, bútorok teszik színessé. A hall egyik falára Fóth Ernő festőművész készített 16 négyzetméteres gobelint – ennek sorsa ismeretlen.

Ahogy a Magyar Hírlap cikkírója 1973 májusában már megjegyezte, a szállodalánc legújabb, szombathelyi luxusszállodája ugyan nem került kiemelkedően sokba – 65 millió, mai árfolyamon 5,6 milliárd forintba –, de megnyitása óta csak veszteséget termelt. A ligetbe helyezett szállodát a belváros felől, kitáblázás híján nehéz megtalálni, leginkább a Graz-ból érkező országútról lehet könnyen megpillantani.

Az alapkőletételnél beígért, a hazai pénztárcára is szabott árfekvés, úgy tűnik, nem valósult meg; a fő célközönség mindenképpen az osztrák vendégek voltak. Mind a város, mind a szállodalánc vezetői a hosszabb távú megtérüléssel számoltak, évtizedes távlatokban látták a turizmus fellendülését. A szálloda vendégköre igen vegyes lehetett, hiszen az elmondások alapján a parkolóban rendszeresen álltak meg szovjet turistabuszok – noha az onnan érkező csoportok jellemzően az alacsonyabb kategóriájú szállás- és vendéglátóhelyeket részesítették előnyben –, de a környező pályákra érkező versenyzők is szinte állandó vendégeknek számítottak.

Éppen emiatt az is felmerült, hogy a szomszédos fedett uszodát egy zárt folyosón keresztül kötik majd össze a szállodával, de ez végül nem valósult meg. Mivel a vendéglátóhelyek árkategóriáját a legtöbb szombathelyi nem engedhette meg magának, ezért a szálloda belső életét egyfajta misztikus burok vette körül, amely számos vélt vagy valós legendának adott táptalajt, sztriptízbárral, bűnözéssel.

A hotel kálváriája, ahogy nagyon sok vidéki társához hasonlóan, a szállodalánc 1998-as privatizációjával kezdődött. Az állami tulajdonos szabadult a korábban igen korszerű épülettől, amely felett közben eljárt az idő. Első új tulajdonosa másfél évre bezárta és felújította a Claudius Hotelt, majd 2004-ben nyitotta újra. A 2008-as gazdasági válság azonban nem várt nehézségek elé állította az üzemeltetőt, ezért hosszas küzdelem után 2012-ben kényszerűen az eladás mellett döntöttek. Új tulajdonosáról azonban később kiderült, hogy pénzügyi végrehajtási eljárás alatt állt, ezért nem tudta határidőre kifizetni a vételárat.

2020-ban váratlanul, újabb és teljeskörű, ezért várhatóan elhúzódó felújításra hivatkozva egyik napról a másikra bezárták a szállodát, és a személyzetet szélnek eresztették. Utolsó lépésként pedig a bíróság 2024-ben kimondta, hogy az akkori tulajdonosa jogellenes módon jutott az épülethez, ezért az visszaszállt eredeti, azóta csődeljárás alatt álló tulajdonosához – írta meg az ugytudjuk.hu. A Nyugat.hu oknyomozó cikksorozata idén márciusban azzal zárta sorait, hogy az öt éve üresen álló szálloda sorsa a felszámolás utáni árverezéstől függ. Hogy ki és mikor lehelhet ismét életet a turisták körében korábban közkedvelt és a maga idejében kifejezetten komfortosnak és modernnek számító szállodába, úgy látszik, egy ideig még kérdéses marad.

Bán Dávid

Források:
Magyar Építőipar, 1973/1. szám
Magyar Hírlap, 1973. május 6.
Műszaki Tervezés, 1978/12. szám
Vas Népe, 1969. szeptember 28.
Vas Népe, 1972. július 2.
https://www.nyugat.hu/cikk/358936_mar_ot_eve_van_zarva_a_szombathelyi_hotel_claudius
https://ugytudjuk.hu/cikk/2024-03-11_a-szombathelyi-claudius-hotel-visszakerult-a-felszamolas-alatt-levo-korabbi-tulajdonosahoz

Szerk.: Winkler Márk