Sopron elliptikus korzója: a Várkerület története

Sopron belvárosa jól körülhatárolható egységet alkot, amelyet a korabeli városfal maradványai és az ez által kirajzolt Várkerület alkotta gyűrű ölel körbe. A korábbi védmű helyén voltak már veteményeskertek, de idővel itt jött létre a város korzója is. Bán Dávid írása.

„Kis ékszerdoboz" – a látogatók leginkább így aposztrofálják a nyugat-magyarországi Sopron városát. A közhelyszámba menő, bár kétségkívül találó jelzőt leginkább a belváros jól egységben maradt vagy rekonstruált építészeti összképére alapozzák, amely valóban egy kedves, hangulatos, főleg barokk hatású kisváros benyomását kelti.

A mai Sopron és térsége kedvező földrajzi fekvése miatt már évezredek óta fontos szerepet játszott a kereskedelemben, hiszen – akárcsak a nemrég bemutatott Velem esetében – itt is fő útvonalak haladtak át keletről nyugatra és északról délre. Az újkőkorból, majd a réz- és bronzkorból származó leletek alapján feltételezhető, hogy a térség már az őskor óta lakott volt, majd a római időkben Scarbantia névvel egy város is állt a Borostyánkőút mentén.

Az első komolyabb várak, földsáncok valószínűsíthetően az i.e. 6-4. századból, a vaskorból valók, amelyeket nagyjából két évszázaddal később már kővel is megerősítettek, s ezek lehetettek az alapjai a későbbi római városfalnak. A római város magja a mostani belváros helyén lehetett, amelyet ellipszis alapban egy városfal foglalt körbe, s noha a leírások és egyes kutatások biztosra vették Scarbantia korabeli létezését, a bizonyító erejű régészeti leletek csak az 1960-as években megindult intenzív feltárások nyomán kerültek elő.

Az ekkor született leírások már egyértelműsítik, hogy a mai barokk főtér helyén fórum állhatott, a várost pedig fal vette körbe. Az 1. és 4. század között virágzó kereskedővárost az időszak végén már ellenséges törzsek fenyegették, akik a Dunától északra éltek, és céljuk a gazdag római városok kifosztása és a kereskedelmi útvonalak állandó megtámadása volt. Az újabb leletek alapján feltételezhető, hogy éppen ezért a város köré még erősebb falat építettek, amelynek vastagsága már elérhette a 3 métert, bástyái pedig a 7-8 méteres magasságot.

A mostani Várkerület mellett futó városfal jelentős védelmet nyújtott az azon belül élőknek, de az 1960-as évek ásatásai a falon túl is számos polgári ház maradványait tárták fel, nem egy pedig kifejezetten gazdagon díszített lehetett. Scarbantia lakosságát 25.000 főre becsülték, a város utcáit, tereit megfelelően csatornázták, kőlapokkal, bazaltkockákkal burkolták. A város fénykorában működött itt amfiteátrum, bazilika, a fórumot polgárházak és központi fűtéssel ellátott középületek vették körbe. A mocsaras területek feltöltésével, cölöpök segítségével kereskedő- és műhelyházak épültek, de létesült haditábor is.

A római vár elsősorban a várost és annak lakóit védte a barbár támadásoktól és fosztogatásoktól. A falon 27 bástyát állítottak fel, az azon belüli, ellipszis alakú területen kialakult utcák rendszere lett a ma is ismert utcahálózat alapja. A polgárvárost egy hármas tagolódású vár is védte, amelyen 32-35 bástya állt.

A Borostyánút mentén elterülő Scarbantia kiemelt kereskedőváros lett. A Római Birodalom bukásával és a rómaiak Pannónia provinciából történő visszavonulásával azonban a pompás kereskedőváros hanyatlásnak indult. A következő néhány évszázad során, a különböző átvonuló vagy éppen menekülő népcsoportok ugyan időről időre megtelepedtek a római város maradványain, de annak épületei és védrendszere alapvetően elpusztultak, a vár romossá vált, jelentősége és határvédő funkciója lényegében megszűnt.

A honfoglalás nyomán kialakult megyerendszerben a térségnek ismét határvédő szerepe lett, és István király rendelkezett, hogy a megmaradt római falakra alapozva egy határvárat építsenek. A 11. századra a városfalakat kellőképpen kiegészítettek és felépült a vár is, ugyanakkor a települést Suprun nevű alispánjáról nevezték el. A hármas védrendszeren belül a 12. századra ismét élénk kereskedőváros kezdett formálódni; ekkorra készült el a teljes falrendszer, majd mindez egy 25-30 méter széles vizesárokkal is kiegészült.

A már említett régészeti munkák sokáig csak ezt a középkori védműrendszert ismerték, amely mentén később kialakult a ma is ismert városi körút, a Várkerület és a kapcsolódó terek, de emellett már feltételezték a római alapok meglétét is. Erről azonban csak az 1959-ben megindult intenzív régészeti ásatások során előkerült leletek nyújtottak teljes bizonyosságot. A feltárások eredményeként a régészek meggyőződtek arról, hogy a város középkori falkoszorújának alapját a római falak masszív fundamentumai adták.  

A várfalakon belüli ellipszis alakú térségben alakult ki a mai városmag, két végpontján két központi teresedéssel, a mostani Fő térrel és Orsolya térrel. A felépített kereskedőházak egy része a városfalra tapadt, ugyanakkor a 14. századtól kezdve a falakon kívüli területek is intenzív fejlődésnek indultak. A vár és a védmű fenntartása és karbantartása komoly terhet rótt a város polgáraira, akik ugyan kivívták, hogy ennek érdekében adókedvezményt és külön bevételt kaphassanak, a 15. századra azonban annak állaga már erőteljesen megromlott, a falak düledeztek.

Mátyás király rendelkezett a falak és az erődítmény kijavításáról, újabb tornyok felhúzásáról, amelyhez anyagi segítséget is nyújtott a városnak. A hármas védműrendszer középső védőfalainak közét a 17. század során az ostromlók ágyútüze elleni védelem szükségességéből földdel töltötték fel és új, ötszögű olasz bástyát emeltek. A teljes védelmi rendszert a megváltozott fegyverek és harcmodor miatt kellett átépíteni, modernizálni. A török támadások idején a várfalon kívüli területeket szinte mind feldúlták és elpusztították, de maga a falrendszer jól vizsgázott.

Sopron legnagyobb része azonban az 1676-os nagy tűzvész során elpusztult, majd a középkori épületek helyén épített barokk házakkal újították meg a várost. Ekkor építették a város jelképének számító Tűztornyot és ezzel egy időben alakult ki a belváros ma ismert „ékszerdobozszerű" barokk arculata.

A 17-18. századra fokozatosan kezdett kirajzolódni a városfal körüli térség is. A mai Várkerület helyén akkor még várárok futott, de annak két oldalán egyre több mesterember, kereskedő, majd idővel család telepedett le. Az árok mentén rendszeresen tartottak piacokat, vásárokat, majd az elhanyagolt várárok kiszáradásával a kereskedők, eleinte kezdetleges sátraikkal, asztalaikkal, majd ideiglenes bódéikkal, már egyre jobban kezdték meghódítani a területet.

 A 18. századi krónikák egyszerűbb kialakítású, de már állandó konstrukciókról szólnak: gerendavázas műhelyek, kisebb kereskedések épültek, nem egyszer a műhelyből – főként fazekasságról lehetett szó – közvetlenül kereskedtek a mesterek. A kutatások leginkább az első korabeli ház- és lakóösszeírásokra tudnak hagyatkozni, amely szerint 1766-ban már bejegyeztek a Várkerület belső ívén álló állandó házakat.

A ma Várkerület néven ismert körút belső oldalának házai a városfalhoz kapcsolódtak, ugyanakkor a külső íveken felépült házsorok más-más városnegyedhez tartoztak. A történeti forrásként jól használható adóösszeírásokban nem egységesen, hanem körzetenként külön elnevezéssel illették a különböző negyedekben álló külső házsorokat: Ógabona tér, Kovácsok utcája, Vendégfogadó szer és Hosszú sor. Ugyanakkor, ahogy a kutatók megjegyzik, az akkori utcanevek nem feltétlenül fedik le a ma azonos névvel ismert területeket, hanem tágabban értelmezendők, mivel az adószedés útvonalát követve inkább egy nagyobb térségre vonatkoztak

Ahogy több írásunkban is említettük a pesti városfal funkcióvesztését és annak a város fejlődését meglendítendő lebontását a 18. század végén, Sopronban is felhagytak a védelmi öv szigorú megtartásával és a városfal mentén egyre több telekre engedtek építkezést. A megszűnő várárkot feltöltötték, ott konyhakerteket alakítottak ki. A körút nyugati oldalán kialakult Ógabona tér a század végére teljesen elvesztette piac funkcióját és a ma is ismert módon, zártsorosan beépült. A tér szilárd talajára lényegesen jobban lehetett építkezni, mint a korábbi várárok vizenyős, tőzeges rétegeire, ezért itt már a Várkerület többi házához képest nagyobb alapterületen építkeztek.

Eleinte egyszintes, több esetben copf jellegű házak épültek a Várkerületben, amelyeket a későbbi évtizedekben sok esteben emelettel bővítettek. A falakon belüli városrészt az Előkapun keresztül lehet elérni, itt csatlakozott a Várkerülethez. Ezen a kiteresedésen a középkorban Boldogasszony-templom állt, amelyet 1632-ben leromboltak. Ennek helyére 1719-ben kút került, majd miután azt 1744-ben megszüntették, egy évvel később az Andreas Altomonte tervei alapján, Jakob Schletterer bécsi szobrász által készített Mária-oszlopot állították itt fel.

Noha a leírások egyetértenek abban, hogy Sopron kereskedelmi-, közekedési- és gazdasági életében fontos szerepet játszott a Várkerület, de az 1828. évi összeírásban itt csak 40 kereskedőt találunk.

A változást a 19. század második fele, az iparosodás megindulása hozta el. A városban gőzmalom létesült, német kereskedők segítségével takarékpénztár nyílt, és a század első felében kiűzött zsidóság ismét megtelepedhetett a városban. Megindult a városfalon kívüli területek lendületes fejlődése, a város jelentőségét közlekedési szerepe is emelte. 1847-ben a Sopron-Wiener Neustadti Vasúttársaság vezette ide vasútvonalát és nyitotta meg a Déli pályaudvart. A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasúttársaság (GYSEV) első vonala a Rábaköz felől közelítette meg a várost és építette ki külön állomását 1879-ben.

Az 1895-ben alapított Vas vármegyei Elektromos Művek Részvénytársaság (VEMR) a Rábán épített vízerőművet, amellyel Szombathely mellett Sopronba és körzetébe is tudott olcsó villamos energiát eljuttatni. Ezen felbuzdulva, akárcsak a vasi megyeszékhelyen, itt is hamar felmerült a villamosvasút kiépítésének gondolata. A Pozsonyban és Szombathelyen alkalmazott rendszer kiépítésére 1899-ben kapott engedélyt a VEMR és valósította meg első villamosvonalát a két pályaudvar között, az óváros érintésével, amely vonal a Várkerületen haladt végig.

Nem sokkal később innen már szárnyvonal is kiágazott a külváros (Vágóhíd) irányába. A Dunántúl második villamosvonalán1900 áprilisában indult meg a közlekedés, sikere azonban igen rövidéletű volt, hiszen a szárnyvonalat már három év után kénytelen volt feladni az üzemeltető társaság, de a fővonal is lényegében folyamatosan veszteséget termelt. Végül 1923-ban a forgalmat teljesen leállították és a társaságot felszámolták. Ezzel a soproni villamosvonal lett az első, amelyet Magyarországon felszámoltak.

A Várkerület körül kiparcellázott szűk telkeken mindeközben sorra nyíltak a műhelyek és kereskedések, a 19. század végére már egyes parcellák összevonásával próbáltak nagyobb kereskedéseket is megnyitni. A Várkerület vált a város korzójává, a várárok betemetésével létrejött széles sétálóutcán pezsgett az élet.  A fellendülést az 1920-as években némi lelassulás követte, majd a második világháború teljesen megakasztotta.

A zsidótörvények értelmében a zsidó tulajdonú üzleteket „nacionalizálták", majd a deportálás során a tulajdonosokat és a családtagokat a soproni Déli pályaudvarról koncentrációs táborokba hurcolták, a megmaradt javaikat elkobozták. A háború végeztével az elhurcolt zsidóság alig 10 százaléka élte túl a deportálást és a munkaszolgálatot, de visszaérkezve a városba üzleteiket, műhelyeiket feldúlva, kifosztva találták. A Várkerület házai a várost ért három jelentősebb bombázás során súlyos károkat szenvedtek, a portálok jelentős része elpusztult.

Az 1949-1950-es államosítás során a megmaradt kereskedők is elvesztették tulajdonukat, a Várkerület üzlethelyiségeibe állami boltok kerültek. Az egy ideig Lenin nevét viselő Várkerület sokáig igen romos képet mutatott, a sérüléseket csak lassan javították ki, sok lett a foghíj, amelyt idővel beépítettek. A Mária-oszlop mellé egy időre Munkás szobor is került.

A körút élete a motorizáció térnyerésével is jelentősen megváltozott. Az 1980-as évek elején már így lehet jellemezni:

A Várkerület felszabadítása érdekében Foltányi Miklós, Varga István, Winkler Gábor (Győr-Sopron megyei Tanácsi Tervező Vállalat) a terület alatt fekvő Árpád utca és környékének rehabilitációjára nyújtott be építési terveket. A nagyszabású elképzelés első megközelítésben egy üzletközponttal és a hozzá kacsolódó részben fedett parkolószinttel számolt, de mindezt lakóházakkal is bővítette volna. A program végül csak részben valósult meg, amely később, 2022-ben egy hatszintes, íves kontúrú parkolóházzal egészült ki: a Tima Zoltán és Németh Tamás (KÖZTI) tervezte épületet az Építészfórum is bemutatta.

A Várkerület revitalizálására, a forgalmamtól való visszahódítására 2009-ban írt ki országos nyilvános tervpályázatot a város vezetése. A nyertes pályamű, amely a Hetedik Műterem és a Geum Műterem munkája, végül 2013 és 2015 között valósult meg (tervezők: Gyüre Borbála, Szabó Levente, Csontos Csenge, Lád Gergely). Az autóforgalom csillapításával a korábban elhanyagolt térségek és a mindent uraló autóparkolók rendezésével egy gyalogos központú városi köztér jött létre. A visszafogott egységes burkolatok jól hagyják érvényesülni a Várkerület külső és belső ívén álló sokszínű házakat, ugyanakkor új zöldfelületek is létesültek, számos helyre pedig előnevelt fák kerültek. A tér egységes, mai utcabútorokat kapott és épült egy látszóbeton pavilonépület is, amely információs pontnak és illemhelyiségnek ad helyet. A finom beavatkozás jól rendezte a korában közlekedés uralta Várkerületet, amely így ismét egyfajta városi korzóként élheti életét.

Bán Dávid

Források:
Közlekedéstudományi Szemle, 1981 (31. évfolyam, 8. szám)
Kucsán József A Várkerületbelső ívének beépítése, 1766–1801 (Soproni Szemle, 2015/4. szám)
Magyar Építőművészet, 1982 (31. évfolyam, 2. szám)
S. Póczy Klára: Scarbantia romjai Sopron mai városképében (Soproni Szemle, 1966/4. szám)
Tárkányi Sándor: Egy várkerületi műemlék ház cifra története a kezdetektől napjainkig (Soproni Szemle, 2013/2. szám)
http://www.sopron.hu/Sopron/portal/tourism_show?contentId=1566&blind=yes

Szerk.: Winkler Márk