„Hagyományosan” modern – Vélemény a BME Rajzi és Formaismereti Tanszék, Matzon Ákos festőművész és Hajdu Gáspár médiaművész TANDEM című kiállításáról

2025. májusában a FUGA Budapesti Építészeti Központban TANDEM címmel izgalmas formakísérleti munka eredményével találkozhatott az érdeklődő közönség. Az BME Rajzi és Formaismereti tanszék Forma és Kompozíció I. tantárgy "A vonal" című témakiírásának keretében az idei tanév őszi félévében elkészült hallgatói munkákból volt látható egy szélesebb válogatás. A kiállításról Halász György építész cikkét közöljük.

2025. május hónapban a FUGA Budapesti Építészeti Központ Lucien és Rodolf Hervé termében TANDEM címmel izgalmas formakísérleti munka eredményével találkozhatott az érdeklődő közönség. Az BME Rajzi és Formaismereti tanszék Forma és Kompozíció I tantárgy "A vonal" című témakiírásának keretében az idei tanév őszi félévében elkészült hallgatói munkákból volt látható egy szélesebb válogatás. A hallgatói munkák mellett a tárlaton – a nyolcvanadik születésnapját a megnyitó előtt nem sokkal betöltő – Matzon Ákos Munkácsy-díjas festőművész legfrissebb, vonal alapú geometrikus meghatározottságú munkáival szerepelt, illetve Hajdu Gáspár építészmérnök, designer e munkákra reflektáló digitális média-projekciói kerültek bemutatásra. Matzon Ákos, akinek a művészete a konstruktivista hagyományokra épülő nonfiguratív festészetet képviseli, már nem első alkalommal segíti gondolataival, inspirálja szellemiségével az építészmérnök hallgatók munkáját. Sajátos alkotói világa harmonikusan illeszthető a Rajzi Tanszék új forma-képzési programjában kijelölt irányokhoz. Kompozícióiban az alapvető formai elemekkel való építészeti szemléletű, strukturális játék sem lehet véletlen, hiszen a művész 1980 és 1986 között maga is folytatott építészeti tanulmányokat a Budapesti Műszaki Egyetemen és a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán. 

A kiállítóterem fogadó falán olvasható kiírás szerint a hallgatók ismét a vonallal – e kimeríthetetlen, alapvető építészeti formai toposszal – kísérleteztek síkban és térben egyaránt. A tárlat anyaga így tulajdonképpen a 2024 tavaszán a Walter Rózsi-villában bemutatott ´Vonal – Sík – Tér – Az architektonikus gondolkodás műterme´ című kiállítás szellemi örökségét folytatja, de – koncepcionális megközelítésben is – új formakísérleti alkotásokat tartalmaz.  Az egyes feladatokat hasonló konstrukciós elvek mentén, ugyanazon kompozíciós eszköztár elsajátításával, ugyanakkor más hívószavakra rezonálva közelítették meg, ezáltal a tavalyi alkotásokhoz képest egy teljesen újfajta vizuális világot létrehozva. A feladat formai követelménye kötött, a rendelkezésre álló terület 21x21 cm. Az oktatók szabadsága a tankörönként eltérő koncepció és kompozíciós recept megalkotása.  A hallgatók első feladatként egyszerű, ritmus alapú kompozíciókat alkottak. A második feladatban a huszadik századi művészet karteziánus kompozíciós elvei alapján vizsgálták a vonalban rejlő lehetőségeket, majd a szigorú, szabályosságot követő derékszögű rendszert elhagyva a dekonstrukció kortársi megközelítésében folytatták a formai kísérletezést. A félév második felében a síkból a térbe léptek és a találkozási pontokat, mint a kompozíció meghatározó alkotóelemét plasztikus művekben használták. Vizsgálták a vonal és a sík formai-vizuális határát. A színt a forma immanens tulajdonságaként – triád harmóniák formájában – kompozíciós elemként használták. Az egyes alkotó műhelyek – tankörök – e fenti vezérfonal mentén egyedi megközelítésekkel a vizuális sokszínűséget gazdagították.

A vonal az építészeti alkotás egyik legősibb alapvető és kifejező eleme. Meghatározhat formát, szerkezetet, összetett épületet. Elemek között vizuális (és akár tapintható) kapcsolatot teremt, egyben lehatárolja a teret, legyen az rajzi vagy valós. Pontok végtelen sorából áll, formája, típusa, színe, vastagsága, megjelenése határtalan lehetőségeket rejt. Szerepelhet a kétdimenziós rajzokon, skicceken, majd a korlátokat kibővítve térbe lépve élek, alkotók rendszerét képezve a makettezés területén rejt kompozíciós lehetőségeket. A síkban a rendet a párhuzamosok, majd a merőleges találkozások, végül ezek ritmusa ill. rendezett rendetlensége jelenti. Az egymást metsző, el-eltakaró szakaszok és – pongyolán fogalmazva – egyenes-darabok már a dekonstruktív alkotói szándékot jelentik. A relief-szerű plasztikus kompozíciók a három dimenzióba kilépés útján helyezkednek el. Az alkotásoknál térben is megmaradhat a konstruktív rend, vagy kibillenve létrehozhatunk dekonstruktív eredményt. Itt azonban a természetéből adódóan a kitérő egyenesekkel, illetve síkokkal van lehetőség bővíteni a kompozíciós elemekkel.

Ha a vonal kifejező erősségét szeretnénk alátámasztani, elég csak a 2010-ben rendezett Velencei Biennálé Magyar Pavilonjában helyt kapott BorderLINE címet viselő magyar kiállításra gondolnunk, melyt kurátorként Ferenc Marcell és Wesselényi-Garay Andor jegyeznek. Itt ugyanis "a Magyar Pavilon installációja az építészeti gondolat origójaként nem a HÁZat, hanem a VONALat határozza meg, és ezzel az építészet elsődleges állapotát mutatja be." Esetünkben is erről van szó, mégpedig az alábbi tematizálásban:

Nemes Gábor és tanköre a zenei ritmuson alapuló szögdőlések alkotta vizuális ritmus-variációkkal komponáltak a kiállított művekben, zárt négyszögletes vonalstruktúrákra alapozva. A vékonyabb és vastagabb paszpartuk (mintha egy képkeretező műhely kulisszái mögött lennénk), a relief megoldás és ennek hatására az árnyékképződés, a színek hiánya kontrasztos elemek sokaságát hozta létre. Miden egyedi alkotás 6-6 db keret-párost foglal magába. Az elforgatás szöge, a keretpárok sorrendje, mérete mind a kompozíció végleges formáját befolyásoló tényezők.

Tari Gábor és tanköre a dekonstrukciós vonalrendszerek színes felületi játékát mutatta be, néhol a síkból a térbe is kilépve. A síkba "zárt" alkotások számomra egy préselt folding kísérletét mutatják, mely elemek között felismerhetőek konkrét építészeti eszközök, gondolok itt például a nyílásokra (kapuk, ablakok). Alkotóelemei háromszögek, túlnyomó részt négyszögek.

Pintér András Ferenc és tanköre a hegyes szögek kompozíciószervező erejével kísérletezett. Több síkú, szálkás, szilánkos formák jellemzik e műveket, melyek között néhol az előző tablóhoz hasonló, finom, paszteles színválasztás és szórt színátmenetek jelennek meg. Érdekes megfigyelni a különböző arányban használt tömör és szálkás elemek összhatását, mely növeli a variabilitását a feladatnak.

Portschy Szabolcs és hallgatói az amorf és szerkesztettség határvonalát tapogatták a ritmus és derékszögű kompozíciók segítségével. Könnyed vonalakból komponált térbeli plasztikáik kapcsolatot teremtenek Bernard Tschumi (Parc de la Villette pavilonjai), illetve az orosz avantgárd művészet formaképzése felé, azok kortárs átiratai. Érdekes rendezőelv, hogy az egyesített kompozíció szigorú sakktáblás elrendezésben került kiállításra, keverve a különböző formákkal ható és színekkel is felruházott alkotásokat. A színesek egy több rétegből álló labirintusra emlékeztetnek, míg a fehérek, mint az orgona sípjai, esetleg a hárfa húrjai jelennek meg. A zeneiség, a ritmus, az amplitúdó itt is – hasonlóan a többi tablóhoz – tapintható közelségben van.

Répás Ferenc és diákjai a szigorú derékszögű rendszer és az azt torzító újabb irányok bevezetése által kapott vizuális gazdagság bemutatására törekedtek kiállított tablójukon. A térbeli modelljeik a fenti kompozíciók térbeli sorolásának izgalmas kísérletei. A rendbe szervezett elemeket a rendezetlenség alkotásai követik. Élesen, egy fekete vonallal elválasztott kettősséget alkotva ezáltal.

Sebestény Ferenc és Lassu Péter az általuk vezetett tankörrel a lírából eredő ritmus finom rétegezettségéből kiindulva jutottak a derékszögű rendszer harmonikus összetettségéig, melyet a térbeli munkáikon tovább gondoltak. A létrejött munkák láttán akár egy iparművészeti, szövőszéken készült szőttesre is gondolhatunk, de ezek a tanulmányok akár egy épület homlokzatára is "feszíthetőek".

Váli István Frigyes és hallgatói a ritmus vizuális szervezőerejét vizsgálták, térbeli munkáik a negatív tömeg határoltságának izgalmas formai játékai. Ezekről a munkákról – melyek a vonalak vastagságával és magasságával is játszanak – Morze-jelek juthatnak eszünkbe.

Milyen alkotásokkal mutatnak rokonságot a tablók? Formai kapcsolódásként példának említhetjük az egyik ikonikus európai épületet, a Berlini Zsidó Múzeumot vagy a Garangula Művészeti Galériát, és a sor tetszés szerint folytatható. Ha erősen technológiai, műszaki-energetikai kapcsolódást keresünk, mivel sok kiállított munkának mélységük is van – a kéthéjú homlokzati megoldásokra is egyértelműen reflektálnak, melynek egyik hazai szép példája a Szentágothai János Kutatóközpont déli homlokzata. Ha stílusbeli kötődés a cél, elég csak a vonalkód építészeti alkotásokra gondolnunk. A fenti példák elsődlegesen külső, formai, homlokzati merítésűek, melyek mellett meg kell említeni a belsőépítészeti lehetőségeket, padló-, fal-, mennyezetburkolatok rendszereit.

Érdekes volt megfigyelni a különböző megközelítéseket színhasználatban is. Egyes munkákban visszafogottan, paszteles triádok alkalmazásával (pl. Tari Gábor, Sebestény Ferenc, Pintér András Ferenc hallgatóinak tablói), máshol a telített tiszta színek ill. azok színesszürke komplementereinek kontrasztjában (Matzon Ákos képei és Portschy Szabolcs hallgatói), domináns kompozíciós elemként jelent meg. A színezés azonban egyik esetben sem nő a formák fölé, nem téríti el az alapvető formai gyakorlati szándékot. A statikus művek rendszeréből izgalmas kitekintést mutatnak Hajdu Gáspár dinamikusan változó vetített struktúrái, melyek egyben átvezetést is képeznek a digitális kifejezésmód irányába.

Véleményem szerint ugyanakkor kifejezetten üdítő az az oktatói hozzáállás, ami egy olyan társadalmi környezetben, ahol a virtuális felületeken való jelenlét követelményének korlátlan térnyerésével párhuzamosan a kreatív alkotó folyamatok egyre inkább belekényszerülnek a virtuális térbe, szorgalmazza a kézzel való alkotást, elősegítve az azon keresztül elsajátítható kompozíciós készségek kialakulását és az alkotás élményének lehető legközvetlenebb megélését. Az anyaggal való kapcsolat fejleszti a forma- és arányérzéket, a kreatív téri gondolkozást, a folyamat közben pedig egy mélyebb réteget nézve határozottan tapintható a hallgatók mérnöki-filozófiai szemléletbeli művelődése is. Hatékonyan gazdagíthatja az építészeti részlet-, homlokzat-, tömegképzési és téralkotási eszköztárukat, argumentációjukat – és vezethet egy magabiztos építész kézhez, mely bármely formai kihívással való találkozása esetén megállja a helyét és megtalálja a kreatív utat az újító szándékú építészeti műalkotásban.

Köszönet a FUGA Budapest Építészeti Központnak, hogy helyet adott a kiállításnak.

Budapest, 2025.06.10.
Halász György, építészmérnök

TANDEM – a BME Rajzi és Formaismereti Tanszék kiállítása
2025 április 30.- május 31.
A kiállítást megnyitotta: Sinkó István, festőművész, művészeti író, az MMA tagja, a Magyar Festők Társasága elnöke
A kiállítás kurátora: Nemes Gábor, tantárgyfelelős