Építészet másoknak (is) - Tatai Mária

Épített környezetünk életminőségünk egyik meghatározó tényezője. Az építészet ugyanakkor kétségtelenül művészet is, ily módon a világ megismerésére is való. Talán megérett az idő arra, hogy az építészettel már a gyerekek is találkozhassanak az iskolában és azon kívül is, természetesen életkoruknak megfelelő szinten. Tatai Mária vallomása építészetről és oktatásról.

Miért is?

Személyes vallomással kezdem. Építészeti tanulmányaim (Budapesti Műszaki Egyetem, hetvenes évek) tudatossá tették számomra, hogy mennyire nem mindegy, hogy bennünket segítő vagy gátló környezetben élünk (vagyunk együtt, alkotunk, stb.). Épített környezetünk életminőségünk egyik meghatározó tényezője. Az építészet ugyanakkor kétségtelenül művészet is, ily módon a világ megismerésére is való. Olyan, mint a zene: ha foglalkozunk vele, többek leszünk általa és még élvezhetjük is.

Kezdő építészként nekem is rá kellett döbbennem, hogy a tudásom a tárgyban még messze nem elegendő, de máris eltávolított a „többiektől". Azoktól, akiket tervező munkánk akkor szolgálna megfelelően, ha képesek lennénk partnerként kommunikálni egymással. Ha ez nem sikerül, szinte felesleges a mi tudásunk, hiszen a nagyobb erők a kisebb ellenállás irányában lesöprik érveinket. Ezáltal az épített környezet egyre gyatrábbá válhat, mindenki kárára. Amiről mi icipicit többet tudunk, arról a megbízók, kivitelezők, lakók, stb. valahogy másképp vélekednek.

Valaha persze mindez nem így volt. Kicsit is belegondolva érthető, hogy a korábbi századokban mennyire más volt az életmód, a környezet, az építés, az építészet. A változás lassan, de határozottan következett be. A 20. század második felében (fiatalkoromban) már többen realizálták: ahogy az iskolában a gyerekeket egyre több tárgyban kell előkészíteni a modernkori felnőtt életükre, a felkészítésből az építészet sem maradhat ki. Ahogy van már alapfokon zeneóra, írás-olvasás (azóta számítógépes ismeretek is), úgy az építészetnek is ott kellene lennie.

Dióhéjban: az utóbbi 35 év

Úttörő előzmények után (pl. Makoveczék kísérletei vagy a Design Centerben folyó kezdeményezések) 1980-ban a Magyar Építőművészek Szövetsége negyedmagával¹ pályázatot írt ki: „Az építészeti kultúra tartalma, terjesztésének lehetőségei és módszerei a nevelésben és közművelődésben" címmel. A pályázat sikeres volt, elsősorban építészek és pedagógusok adták be tanulmányaikat.² Ezután néhány helyen oktatáskísérlet indult az országban, ezeket konferenciákon, pedagógus továbbképzéseken, kiállításokon közkinccsé is tették, majd a felsőoktatásban is indultak képzések a tárgyban.³ Mindezek összegyűjtése és feltárása még várat magára. Néhányad magammal mi is elkezdtük kidolgozni a módját, hogyan is tudnánk bevinni elképzeléseinket az általános iskolába, majd pedagógusok és építészek részvételével kísérleti tanításokat vállaltunk.⁴ 1993-tól programunk Környezetkultúra⁵ címmel alternatívan választhatóvá vált bármely iskola számára, sőt a Nemzeti Alaptantervben is megjelent.

A Magyar Iparművészeti Főiskola tanárképző Intézetében néhány évig rajz- és környezetkultúra tanárokat képeztek, képzésükben építészeti alapismeretek is szerepet kaptak. Összefoglalóan elmondható, hogy 1980-tól mintegy 15 éven át érdemi munkát folytatott néhány elkötelezett építész és pedagógus. Ez idő tájt Európa-, ill. világszerte is hasonló kezdeményezések indultak, amelyek néhány szerencsés országban máig töretlenül léteznek. A sors úgy hozta, hogy nálunk csak kevés kezdeményezés jött létre, de azok elszigeteltségükből adódva nem tudtak eléggé megerősödni, sem elterjedni, így lassanként teljesen eltűntek a látótérből. A következő 15 évben (1995-2010-ig) a téma nagyrészt Csipkerózsika álmát aludta hazánkban.

2011. októberében egy konferenciára hívtak meg a Műcsarnokba, amelynek a címe „Épített környezeti nevelés az iskolákban" volt. Itt nem kis meglepetés ért: tudomást szerezhettem a közelmúlt új kezdeményezéseiről (többek között a kultúrAktív Egyesület munkásságáról), hallhattam külföldi jó gyakorlatokról és magam is beszámolhattam a csaknem feledésbe merült hazai előzményekről. Különösen jó érzés volt számomra, hogy amivel mi egykor foglalkoztunk, az most valamilyen módon több szálon is előkerült. A Magyar Építész Kamara részéről is elindult a munka: az Oktatási Bizottság véleményezte a Köznevelési Törvényt, majd a kamarában „kreatív társulat" állt össze a témával foglalkozó néhány építészből, akik építészeti szempontból véleményezték a NAT, illetve a Kerettanterveket.

Ezután egy gyakorlati projektet indíthattunk el „Építő játékok" címmel, amely keretében kreatív építészeti foglalkozásokat tartottunk a budapesti XV. kerületi Hubay Jenő Alapfokú Művészeti Intézményben. Ennek eredményét kiadványokban ismertettük, 2013 őszén a FUGA-ban⁶ rendezett konferencia keretében megszólaltattunk többeket azok közül, akik elméleti és/vagy gyakorlati munkát folytattak a témában.⁷ 2014-ben a frankfurti Építészeti Múzeumban a témában megrendezett konferencián láthattam, hogy Európa-szerte hasonló kezdeményezések léteznek. Talán valóban megérett az idő arra, hogy az építészettel már a gyerekek is találkozhassanak az iskolában és azon kívül is, természetesen életkoruknak megfelelő szinten. A Magyar Építész Kamara továbbra is folytatja a munkát, elkezdte a hazai kezdeményezések összegyűjtését, valamint szakmai hátteret kíván biztosítani az építészet iskolai (és iskolán kívüli) oktatásához.

Ha a világ(unk) is úgy akarja, az építészetről is többet tud majd mindenki egyszer. Az e tárgyban alap- és középfokon is kiművelt emberfők, szakemberek jobban szót érthetnek majd egymással, így épített környezetünk értékesebbé válhat. Talán ismét köztudott lesz, hogy az építészet érték, már csak azért is, mert időnk döntő részét épített környezetben töltjük, s nem mindegy, hogy milyenben. Az építészet művészet (bizonyos értelemben közösségi művészet), amely tanulása műveli az embert (vö. pl. a zenetanulással). Az építészet művészei – tehetség és sok tanulás után – még ma is az építészek lehetnek, de fontos megjegyeznünk, hogy az építészet nemcsak az építészeké.

Tatai Mária

1 Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, Népművelési Intézet, Országos Pedagógiai Intézet

2 Építészeti tanulmánypályázat, 1980., szerk.: Vámossy Ferenc, Bp. 1982.

3 Magyar Iparművészeti Főiskola; ELTE, Általános Technika Tanszék

4 A leghosszabb munka a Kerekegyházi Általános Iskolában kezdődött el 1986-ban, itt ugyanazzal az osztállyal foglalkoztunk elsőtől nyolcadikig.

5 Tatai Erzsébet – Tatai Mária: Környezetkultúra, Bp., Tölgyfa Kiadó, 1993. 

6 Budapesti Építészeti Központ

7 Építő Játékok 1,2,3. A Magyar Építész Kamara kiadványai, 2012-2014. között a Budapest XV. kerületi Önkormányzat támogatásával.