Épülettervek/Hallgatói terv
'Építészeti alapkutatás'
2007.01.24. 13:28
Yehuda Safran tervezés stúdiója 2006 őszén a Columbia egyetemen: cél, helyszínt keresni Manhattanben, programot alkotni és a program alapján megtervezni a Ludwig Wittgenstein filozófiai kutatásai számára létrehozott alapítvány épületét. Csaba Ders beszámolója és a nyertes ötletek bemutatása
’ÉPÍTÉSZETI ALAPKUTATÁS’
szellem => anyag => szellem
prof. Yehuda Safran és Marta Caldeira tervezés stúdiója 2006 ősszel a Columbia egyetemen
Csaba Ders beszámolója
Előszó
Szigetvári János, egykori építészettörténet tanárom mondta frappánsan: „Tudod fiam, az építészetben az a nehéz, hogy előtted egy üres lap, kezedben egy plajbász (ceruza) és meg kell húznod az első vonalat. Honnan, hova és miért?"
Mert valami ilyesmiről van szó, megérteni, mi történik az üres laptól az érzékelhető háromdimenziós fizikai objektumig, összerakni a bűnjelekből a gyilkosság cselekményét, mint ahogyan azt Columbo teszi a tévében.
Valóban, azt hiszem a kortárs építészet megértésének egyik legnagyobb kihívása, követni az alkotási folyamatoknak azt a szabadsági fokát, amivel az adott fizikai vagy virtuális objektumok létrejönnek. Befogadóként megpróbálni követni az alkotót, vagy találni egy, az alkotáshoz vezető saját utat. Megérteni azt az egyre összetettebb folyamatot, amiben az alkotó egyre szélesedő ingerspektrumot befogni képes, egyre érzékenyebb tervezési stratégiák segítségével, egyre bővülő szókészlettel, egyre kifinomultabb programokat fordít térszerkezetté. Hogyan fordul anyaggá a gondolat, és azután az anyag hogyan válik ismét gondolattá a befogadóban.
Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor először pár hónapja, a Columbia egyetemen Yehuda Safran tervezés stúdiójának félévközi tervbírálatára beültem meghívott zsürorként.
A stúdió
A stúdió célja, helyszínt keresni Manhattanben, programot alkotni és a program alapján megtervezni a Ludwig Wittgenstein filozófiai kutatásai számára létrehozott alapítvány épületét. Wittgenstein filozófiája itt forrás, cél és eszköz. A programalkotást és a tervezési folyamatot egyaránt ösztönző, alapvetően befolyásoló tényező. Vagyis a feladat tulajdonképpen összeállítani egy konzekvens gondolatmenetet, ami a Wittgenstein-i életműből indul és egy ismeretlen térbeli objektumban végződik. Az életmű tetszőleges eleme lehet a gondolatmenetek kiindulópontja, de a kurzus fókuszpontjában mégis a késői korszakából kéziratban fennmaradt „nyelv-játék" áll.
A „nyelv-játék" alaptézise, hogy a nyelvi elemek nem definíciók alapján jönnek létre, hanem a nyelvnek, mint kommunikációs eszköznek a használatával, annak belső szabályaiból fakadóan. A nyelv célja, állítja Wittgenstein, nem a valóság leképezése, hanem a kommunikáció maga. Ezért annak elemei nem a valóság „tükörképei", – ugyan esetenként a valóság egy darabjára utalnak –, hanem a nyelv dimenziójában létező, annak logikájából fakadó és azzal együtt alakuló nyelvi entitások. Egy lépéssel tovább lépve, a nyelv nem a valóságot írja le, hanem egy a saját logikájából fakadó új valóságot teremt.
Helyezkedjünk bele egy pillanatra ebbe a Yehuda által megjelölt nézőpontba, és nézzünk egy kicsit körül. Mit látunk, hogy látjuk magunkat, hogyan látjuk magát az építészetet?
Azt hiszem a legfontosabb élmény a kívülhelyezkedés maga. Az építészet jelenségét szemlélni azzal az attitűddel, ahogyan a filozófia tekint saját magára. Az a perspektíva, amiért az ausztrál származású, foglalkozását tekintve építőmérnök, de befektetési tanácsadóként vagyont szerző, első űrturista 20 millió dollárt fizetett. Elrugaszkodni az építészeti Modern eddig közel 100 éve meghatározó, szilárd, kényelmes talajáról, és megpróbálni végre újra friss szemmel nézni az építészet bolygójára. Yehuda problémafelvetése ugyanis a ’nyelv-játékon’ keresztül egyrészt pontosítja az építészeti nyelv fogalmát másrészt, viszont alapjaiban kezdi ki a meglévő nyelvet, annak szókészletét és nyelvtanát. Diákjait arra sarkallja, kísérletezzenek vele, új kifejezésforma, új nyelvi elemek és szintaxis után kutatva.
A modernen alapuló építészeti nyelv kánonaira fittyet hányva, felszabadultan gyúrják szájuk íze szerint, bátran felhasználva egy az álltaluk elképzelt, még nem létező új világ megidézésére. Az elrugaszkodás az egyetlen igazi módja a felfedezésnek, de eltávolodni a biztonságos kánonoktól mindig egyben egy kockázatos feladat is. Aki repülni vágyik, az könnyen alá is hullhat. Yehuda ezért jó szárnyakat és a szárnyakhoz megfelelő használati útmutatót is ad ’Ikarusnak’, hagy szárnyaljon kedvére.
A szárnyakat jelen esetben egy 3 perces kisfilm és egy diasor adja. A diákok ezen intermediereken keresztül közelítik a stúdió célját. A hardverhez pedig a szoftvert Wittgenstein mellett Viktor Skolovszkij ’Művészet mint Technika’ című műve adja. Skolovszkij szerint a művészet célja nem a dolgokat eredeti valójukban megjeleníteni, hanem a róluk alkotott érzéseket közvetíteni, megtapasztalni a bennük rejlő művészi potenciált. Ezért szerinte a művészet tárgya tulajdonképpen nem is lényeges, pusztán alibiül szolgál az élmény megéléséhez.
A művészet módszere pedig a dolgok ’szokatlanná tétele’, ’elváltoztatása’. Ez egyrészt kizökkenti a befogadót a világ hagyományos értelmezésének lehetőségéből, így az nyitottá válik az új befogadására. Másrészt viszont kifeszítve a valóság és az abból elvonatkoztatott mű közti távolságot, a szemlélőt egyre hosszabb befogadási út bejárására készteti, elnyújtva ezzel a befogadás folyamatának élvezetét. Így vezetve el a szemlélőt a kaland, az út végén a valóság egy új értelmezési tartományába.
De lássuk hogyan rendelődnek ezek a gondolatok (használati utasítás) a kurzus programjának feldolgozásához szükséges eszközökhöz (szárny)?
A film szerepe az alkotási folyamatban meghatározni a „nyelv-játék" dimenzióját. Meghatározni azt a nyelvi közeget, amiben a terv gesztusai és elemei értelmezettek. Bevezetni a tervvel kapcsolatos fogalmakat (ritmus, szín, forma, arány stb.) és azt az értékrendet, ami ezeket rendezi. A másik fontos feladata értelmezni a terv viszonyát a Wittgenstein-i életművel, bevezetve azokat az elemeket, amivel a terv a későbbiekben – akár programszerűen – dolgozik.
A diasor a Viktor Skolovskij féle „elvonatkoztatás", „elidegenítés" folyamatának eszköze. Ez az a fázis, amikor a bevezetett elemek az elvonatkoztatás folyamatával értelmezetté válnak, a filmben meghatározott sajátos ’gravitáció’ által rendezetté, megkreálva saját világukat, a valóság egy új értelmezési tartományát.
Ezzel igazából Yehuda megadja a kegyelemdöfést a Modern kánonaira épülő gondolkozásmódunknak. Ez az a pont, amikor a terveket többé nem közelíthetjük meg ’a földről’, a tudatalattinkba beégett klasszikus értelmezési módszerekkel. A födém nem födém, a fal nem fal többé. A nyílás célja nem bejutni rajta, vagy a fényt beengedni, hanem a gesztusának értelmezési tartományát kutatni. Az épület ugyan továbbra is a szemlélő és a tervező közti közvetítő közeg, de a célja nem az információközlés, hanem a benne rejlő asszociációs potenciál segítségével egy új világot megidézni.
Nos, hát akkor készen állnak a szárnyak, tudjuk azt is, hogyan kell őket használni, nincs más hátra, mint kipróbálni!
Utószó
A történet érdekessége, hogy Yehuda ugyan bevezetőjében elmondta meghívott zsürorainak, miről is szól az általa elképzelt kurzus, de a történet furcsa csavaraként, mi is, ’hivatásos nézők’, a diákokkal együtt jutottunk lépésről lépésre közelebb – a Viktor Skolovskij által felrajzolt úton – a művek, egyben a kurzus megértéséhez.
Nem panaszkodok, végül is felnőtt emberek vagyunk, megtanultunk úszni az építészet veszélyes vizein, hát bátran vállalni kell az úszóleckét akár az ismeretlen vizeken is! Sőt, így utólag nagyon élveztem, ahogy idősebb és fiatalabb építészek egyaránt, ráncoltuk a homlokunkat, izzadtunk és kipirult arccal, egymás szavába vágva vitatkoztunk. Mindezt talán a diákok udvarias meglepetésére. Ebben azonban, így utólag visszagondolva, semmi különöset nem találok. A Yehuda által felvetett dilemmák ugyanis sok szempontból alapjaiban újragondolásra késztetik az építészet fogalmáról alkotott képünket. Várhatóan még több ráncot rajzolva az építészetről gondolkodók homlokára.
Bizarrul hangzik tudom, de mégis úgy érzem, ’vert helyzetünk ellenére’ reflexióink sokszor értékes tanulságokkal szolgálhattak. A feladat szempontjából naiv, de tőlünk telő érzékenységű és felbontású tükrünk az értő szemlélő számára sok hasznos visszajelzést jelenthetett. Habár biztos vagyok benne sokszor csúnyán mellé is fogtunk. Azt gondolom azonban, mint minden jó tervzsűri esetében, a terv értő vagy akár kevésbé értő közönséggel való kölcsönhatása, mindig sok érdekes tanulsággal szolgál. Így jelen esetben is, aki akart sokat tanulhatott a félév során történtekből. Én úgy érzem, nagyon sokat tanultam.
Ezért te, kedves olvasó, bár valószínű eddig úgy olvastad ezt a cikket, mint egy száraz vagy talán kevésbé száraz leírását egy kurzusnak a Columbia Egyetem Építész Karán a 2006 őszi félévben: ki kell ábrándítsalak. Ez is csak egy értelmezése a feladatnak, a helyszínen és a fejekben történteknek. Az én változatom. Csak egy iránytű, ami segít eligazodni, ha elbizonytalanodnál miközben a terveket lapozgatod.
Jó szórakozást!
Csaba Ders
´Wittgenstein Központ´
A nyertes ötletek bemutatása:
Vélemények (0)