Ferdeház – nem az ember, hanem a táj van a középpontban

Gyöző hozzászólásában különválasztja az építményt és a kísérőszöveget. Kritikus észrevételei az utóbbira vonatkoznak, mely alapállással maradéktalanul egyet tudok érteni. Az építmény érdekes, gondolatébresztő, a szöveg – nem akarok méltánytalan lenni – fogalmazzunk így: nehezen értelmezhető… Válasszuk szét tehát a műtárgyat és mellé illesztett szöveget. Nézzük először az építményt: I.) A házikót meglátva három kép merült fel bennem: - Vancsó Zoltán: Zarándokok című sorozatában a 8. kép (Csíksomlyó/Erdély/2001) Ikonikus felvétel a vízszintesre fotózott hegyoldalban „felfelé” kapaszkodó asszonyokról: https://zoltan.pictures/still-movies/pilgrims/?start=7 - A Prága melletti hegyoldalban a pszichiáter rózsaszínű háza (nagyot futott a neten), melynek a belső terét egyetlen zöld színű, csúszásmentes rámpára szervezték, így bent is kint, vagyis a domboldalon érezheti magát a lakó: https://www.sepka-architekti.cz/index.php?lang=en&page=project&name=house-on-a-slope-in-cernin - Werner Herzog: Fitzcarraldo című filmjének szintén ikonikus képei a domboldalban megrekedt hajóról, amelyet az őrült kapitány keresztül akar vonszolni a hegyen: https://www.google.com/search?q=fitzcarraldo&safe=active&rlz=1C1GCEA_enHU811HU811&sxsrf=ALeKk01RQNmphKpZkltUw7Ouf37XTfsCrw:1605044946285&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=2ahUKEwj_qfyu-vjsAhUkxosKHe-zAT4Q_AUoAXoECAUQAw&biw=1250&bih=710 Érdekes volna mindhárom „analógia” és párhuzam elemzése, de e helyen biztosan túlzás lenne. Maradjunk az elsőnél, ami talán a legjobban illusztrálja az olvasatomat: a Ferdeház valójában nem épület, hanem egy kép. Olyan, háromdimenziós műalkotás, amely – bár kézzelfogható és jelképesen használható is – a szokatlan látványával, a képi erejével hat. Ahogy Vancsó Zoltán fotóján a ferde hegyoldalt vízszintes horizonttá billentő szerkesztés – a horizonthoz illeszkedő képhatároknak is köszönhetően – az egyébként egyszerű kép dinamikáját felerősíti, és a hegyoldalon kaptató asszonyokból (a fákkal együtt) „viharos széllel” dacoló elszánt menetelőket csinál, úgy a természetes, gravitációs koordinátáiból kibillentett góré is megmozdulni látszik: összedől, lecsúszik vajon…, vagy felfelé törekszik a domboldalon? Mint a reneszánsz tudományos perspektívaszerkesztését megelőző középkori festmények épületábrázolásai: egy kanonizált geometria, egyfajta merev izometria jellemzi ezeket a festett házakat, amelyek a kiművelt szem számára szervetlenül illeszkednek a kép terébe. Ez utóbbi példa is erősíti az olvasatomat: a regionalista halandzsánál érdekesebb maga a létrejött "kép". A csíksomlyói fotót idézve nem is értem, hogy nem készült olyan felvétel a Ferdeházról, amely a góré koordinátáihoz illeszkedett volna? II.) Győző azon állításával is mélységesen egyetértek, hogy a „kritikai regionalizmus” fogalmát – ezt tapasztaljuk – sokan sokféleképpen értelmezik, használják. Ez a fórum nem alkalmas arra, hogy levizsgáztassuk egymást Framptonból, a kritikai regionalizmus, esetleg a posztmodern fogalmának pontos értelmezéséből… és bevallom, időm sem nagyon van arra, hogy a mellékelt szövegben lévő elképesztően értelmetlen mondatokat elkezdjem itt cincálni… „Ma már kevésbé kitapintható, hogy a modernizmusból kiutat kereső építészetek melyike tekinthető avant-garde-nak, konzervatívnak vagy éppen megkésettnek.” Már hogyne lenne kötelességünk "kitapintani". Hogy az utóvéd miért „megkésett”, csak a szerzők tudhatják… Miközben építészként él bennünk a vágy valamelyes bölcsész vénára és műveltségre, a mintaként kínálkozó szövegek efféle gyenge imitációjával való szembesülés inkább elveszi a kedvét az ilyen irányban is érdeklődőknek. mCs

Egy biztos ez a ház "a szerkezetben rejlő tektonikus logikát" hátrahagyta, a non-domesztikációs bla-bla jegyében.

Ott van tévedés szerintem a „ferde ház” megépítését magyarázó cikkben – legalábbis az én kartéziánus-mérnöki agyam szerint –, hogy a vízszintesek és a függőlegesek nem domesztikálják a „földet és a tájat” (valójában a Természetet, melynek elemei pl. a Gravitáció, a Horizont, az Ég és a Föld), hanem éppen hogy tiszteletüket teszik előtte! Az egy bonyolult kérdés, hogy az emberi építmények miért geometrikusak, de ebből a „ferde ház” alkotói sem léptek ki! A geometrikus talán az emberi agy absztrakt gondolkodásából, és a technikailag uralható folyamatok racionalitásából jött. (Esetleg a nyomtatott struktúrák hozhatnak majd újat ebben a tekintetben.) Első látásra az zavart ebben az építményben, hogy miért épp így áll a terepen. Állhatna úgy is, hogy a házikó tengelye ne álljon be a lejtés irányába. Mit is akarhatott az építője? Egy archetipikus házikó forma (ez különben posztmodern valami!), mint Laugier apát primitív kunyhója, szánkázik lefele a domboldalon, de még képes magát irányban tartani. Megjegyzem, ha három-tengelyesen lejtene, sokkal nehezebb lett volna merevíteni. (Az esetleg motiváció lehetett, hogy előálljon az – egyetlen – főnézet, amelyet a cikk fejlécén is láthatunk, és amely kép rekord sebességgel fogja körbe-száguldani a bolygót.) Tehát annak a didaktikus felmutatását látjuk, hogy az emberi munkánál erősebb a természet? Jó volna tudni, mit gondol a falu erről az építményről! – Azt nem fogjuk megtudni, mit gondoltak a kivágott fák, amelyekből a házat építették, egy gondolatkísérlet ábrázolására. / Még valami: a kritikai regionalizmus fogalmát sokan sokféleképp értelmezik. Kenneth Frampton „A modern építészet kritikai története” Krit. reg. című, 5. fejezetében magyarázza, Jorn Utzon koppenhágai Bagsvaerd-temploma elemzésével kezdve, hogy hogyan lehet a világkultúra (modernitás, technológia) és a hely (természet) erőit összeegyeztetnünk. Az valóban „jelek, szimbólumok és irónia mentes építészet”.

Erre a rejtélyre lehet, hogy összetettebb a válasz. Ha az önök pusztán elméleti munkássága mellett azt is tekintjük, hogy az itt közölt projektek többsége diplomamunka, akkor felmerül a gyanú: az Építészfórum, szerkesztőinek vasszorgalma, felkészültsége és eltökéltsége ellenére semmilyen kapcsolatban sincs a ma zajló - amúgy aggasztó - hazai építészeti folyamatokkal. És nem is lesz, amíg a kritikát összetévesztik a méltatással, a közéletet pedig a városépítészeti merényleteket illető bírálatok helyett mímelik.

Megszámoltam: a Paradigma Ariadné az utóbbi 11 hónapban hétszer szerepelt komoly írással vagy annak tárgyaként az Építészfórumon. Ezek között kettő pályázat, kettő köztéri szobor, és egy megépült épület (ez, itt, fönn, a ferde ház...) található. Nem túldimenzionált ez a jelenlét ahhoz képest, hogy hány sikeres tervező iroda létezik Magyarországon, amelyek jelentős, érdekes és megépült projekteket visznek?