építészet : környezet : innováció

Föld alatti fényes agorák

A metróállomások kialakításánál egyre kiemeltebb szempont a fény és a nagyvonalú térhasználat, hogy az utas a felszín alatti térségben kényelmesen, levegősen és nem bezártan érezhesse magát. Amszterdamban, Nápolyban és Moszkvában az építészeknek sikerült ezen megközelítéseket érvényesíteni. Bán Dávid írása.

Visszatérve az elmúlt hetekben többször leírt alaptézishez, a földalatti közlekedést használó utasok számára a metróállomások lényegesen többet kell, hogy nyújtsanak a puszta funkcionalitásnál. A felszín alatt kiképzett, az emberek számára alapvetően idegen, szokatlan, mesterséges közegként működő térségek építészeti kialakításoknál épp ezért fontos törekedni a nagyvonalúságra, a minőségi megoldásokra, egyfajta agora megteremtésére. A budapesti 4-es metróvonal állomásai a legtöbb esetben jól fogalmazták meg ezt a kérdést, a korábban épített vonalak megújulásánál azonban kötöttebb volt az átépítést tervezők keze. A 2-es és a 3-as vonal eddig átadott állomásain épp ezért az építészetnek csak háttérszerep jutott, strukturálisan nem volt lehetőség a terek megfogalmazásában.

Metróállomás, Amszterdam - Benthem Crouwel Architects - fotó: Jannes Linders

Pedig a metróállomások építésénél sok esetben jól érvényesül az a tendencia, hogy a közlekedési szerkezetet megtervező mérnökgárda megfelelő partnerségként tekint az építészetre, így a terek kialakítása közös gondolkodás, vagy legalábbis az időben elkezdődött kooperáció eredménye. A szintén igencsak elhúzódó tervezési és építési folyamat végén, közel 22 év után tavaly átadott amszterdami, 52-es számot viselő új metróvonal hét – két felszíni és öt felszín alatti – állomását egységesen a Benthem Crouwel Architects iroda tervezhette. A pályázatot 1995-ben megnyert tervezőcsapat elképzelés szerint a felszín alatt új köztereket hoznának létre, a városi struktúra egyfajta leképezését, tükörképét kívánták megjeleníteni. A lejárók éppen ezért szinte teljesen nyitottak, közvetlenül a felszínről indulnak, ahonnan jól be lehet látni az alul elterülő állomás peronjára, vágányaira, mintha a felszíni térség egyfajta meghosszabbítása lenne. Noha minden állomás egyedi megjelenítést kapott, a fő arculati elemekben egységes, az alapstruktúra azonos, így az utasok otthonosan mozoghatnak minden megállóban, szinte ugyanúgy jutnak a felszínről a peronra, onnan a megfelelő szerelvényhez. A cél mindenképpen az átláthatóság, az útvonalak jó felismerhetősége volt, hogy az utas ne tévelyegjen a felszín alatt, hanem mintha csak a felszíni utca föld alatti meghosszabbításaként jutna el a metróhoz.

Metróállomás, Amszterdam - Benthem Crouwel Architects - fotó: Jannes Linders

A bő hét évszázada, tengertől elnyert szárazföldön megalapított város alatt igen nehéz dolga volt a mérnököknek a metróépítésnél, így a vonalvezetés jó 25 méteres mélységbe került. A felszíntől távol elhelyezett állomások anyaghasználatával, a lejárók pozícionálásával mégis világosak lehetnek. A számos fényvisszaverő, fényes fémfelületet jól rejtett világítások emelik ki és próbálják a tereknek nappali fényhatást biztosítani. Fontos szempont volt még a könnyű karbantarthatóság, takaríthatóság, a burkolóelemek esetleges, panelenkénti cserélhetősége. Ugyanakkor – szintén az agora elvet követve – amennyire a telepítés lehetővé tette, nagyvonalúan kezelték a terek kialakítását, a belmagasságot.

Metróállomás, Amszterdam - Benthem Crouwel Architects - fotó: Jannes Linders

A szintén kalandos történettel, néha öszvér megoldásokkal fejlődő nápolyi metróhálózat legújabb állomásainál is kiemelt törekvés volt a minőségi térteremtés, a vizuális- és térbeli élmény kialakítása. Az 1-es vonal belvárosi fejlesztéséhez kiírt nemzetközi tervpályázat megfogalmazásában már konkrétan szerepelt a művészeti törekvések, vizuális megoldások megteremtése, valamint a tér expresszív, önmagában is jelentéssel bíró szerepe. A 2011-ben átadott Università állomást megtervező egyiptomi születésű, kanadai Karim Rashid például az információs technológiát kívánta megjeleníteni az tér kiképzésében. Az anyaghasználatot és a fényforrásokkal egyaránt játékosan kezelő megoldások nem csak egyszerűen „színesítették” az állomást, hanem külön építészet jelentéssel is felruházták azt. A Toledo állomás nemzetközi hírnévre tett szert nagyvonalú, a fényekkel szokatlanul operáló megoldásaival, egyfajta földöntúli, vagy mesevilágot kölcsönző megjelentésével.

Metróállomás, Amszterdam - Benthem Crouwel Architects - fotó: Jannes Linders

Ugyanígy a fénynek és a világosságnak szánt kiemelt szerepet a nemzetközi tervpályázaton nyertesként kikerült Nefa Architects, akik a moszkvai metró dél-nyugati irányú kiterjesztésének Szolncsevo állomását építették. A 8a vonal fejlesztése elérte a pár évtizede a városhoz csatolt, korábban nyári lakok alkotta települést, amit ma leginkább az 1980-as évek hatalmas lakótelepei uralnak. Az állomás tervezésekor emléket kívántak állítani a település korábbi arculatának, így a felszíni építmény a maga letisztult módján jól örökíti meg a régebbi nyári lakok formavilágát, de mindez valamiképp visszaköszön a felszín alatti kialakításban is. A városrész nevében szerep „szol”, azaz nap szintén dominánsan megjelenik az állomás kiképzésében, amit szinte teljes egészében a patyolat fehérség dominál. A burkolóelemeket és a felszíni építmény falait és tetejét különböző méretű körformák törik át, így juttatva a térbe természetes és mesterséges világítást. A fény és a világos anyaghasználat alapvetően szépen egységbe hozott összhatása azonban esetenként az utastájékoztatási rendszer rovásra megy, így nehezen olvashatóak a szükséges információk.

Bán Dávid

vélemény írásához jelentkezzen be »