építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Kéthéjú homlokzat mögötti közösségi pont

Évtizedek óta gaztengerben áll Kőszeg történelmi belvárosának peremén az a terület, melyet Mészáros Barbara választott meg diplomamunkája helyszíneként. A műemléki környezetbe illeszkedő egyszerű kubatúra a városi ember számára égetően hiányzó funkciót takar: kikapcsolódási lehetőség és találkozási pont.

Kőszeg

Kőszeg város Vas megye nyugati szélén, az osztrák határ közelében helyezkedik el, ez a Kőszegi Járás központja. Gazdag múltja révén sokszor jelentős szerepet töltött be Magyarország és Ausztria történelmében. Mára országunk műemlékekben egyik leggazdagabb városa. A történelmi városközpont felújításáért 1978-ban Hild János-díjat kapott, majd 2004-ben a Magyar Televízió nézőinek szavazata alapján az "Év települése" címet érdemelte ki. 2009-ben "Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai desztinácjója" címet érte el a Kőszegi-hegység településein működő Írottkő Natúrparkért Egyesület. A városan három kultúra keveredik: a magyar, a német és a horvát. 


Közösségi Pont - építész: Mészáros Barbara


A helyszín

A választott terület a kőszegi Várkörön terül el. Régen a mögötte elhelyezkedő filmszínház teraszának adott helyet, ma már csak a kiemelkedő betontömbök emlékeztetnek arra, hogy egykor a város szerves része volt. Ez a zöld sziget az utcaszinthez képest alacsonyabban van, ezért egy 1,30 méter magas téglafallal van körülvéve. Megközelítése az utca felől lépcsősoron, illetve a sátálóutcáról, a Lombai-torony mellől lehetséges. A terület állapota elég rendezetlen, a kora őszi területfelméréskor derékig érő gaztengerrel találkoztam, holott a mögöttes épületek homlokzatai is nyitnak erre a részre.

A terület adatai

Szintmagasság: ±0,00 ≈ m.B.f. 265 m
Koordináták: 47,39 ° É 16.54 ° K
Beépítési mód: zártsorú
Beépítési %: kialakult (75%)
Építménymagasság: kialakult (6,0 m)
Teleknagyság: 1325 m2


Közösségi Pont - építész: Mészáros Barbara


Építészeti koncepció, a terv alakulása

Egy közvélemény-kutatás keretében az alábbi igények merültek fel:

  • fedett-nyitott terek szoros kapcsolatban a zöldterülettel
  • játékok: pingpong, csocsó, társasjátékok
  • a nyüzsgés mellett legyen lehetőség leülni olvasni, pihenni

Így alakítottam ki egy olyan multifunkciós teret, amelyben mindenki megtalálhatja a neki megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. A tologatható, mobil Treehouse berendezéssel (Dymitr Malcew munkája) a kedvük szerint alakíthatják a teret, a tárolókból játékokat hozhatnak elő. Egy mobilszínpad felállításával lehetőség van koncerteket tartani, a nagy felületek kihasználásával pedig filmezni.

A kéthéjú homlokzatnak köszönhetően a nagy üvegfelületek télen beengedik a fényt, míg nyáron a rozsdás perforált acéllemez mobilfalak az árnyékolást és az átszellőzést biztosítják. Ugyanez a rozsdás lemez köszön vissza a kerti pavilonokon, ülőakalmatosságokon is - így lesz egységes egész. Az épület másik felében egy kávézó és információs pont kapott helyet, mely a multifunkciós térrel is együtt tud működni, ugyanakkor önálló egységként is megállja a helyét. Diplomamunkámmal szerettem volna elérni, hogy ez a terület újra a közösségi élet színterévé váljon, szép kontrasztot alkotva a múlt és valami teljesen új között.


Közösségi Pont - építész: Mészáros Barbara


Treehouse

Dymitr Malcew szingapúri építész ülőalkalmatosságait a faházak ihlették. Az üléseket lehet úgy forgatni, hogy kis területeket fogjanak közre baráti társaságoknak, vagy el lehet különíteni őket egymástól, egyszemélyes munkatereket hozva létre. A közösségi tér multifunkcionalitását ennek a berendezésnek köszönhetően maximálisan ki lehet használni. A könnyű, színes, fiatalos anyagok és a kényelmes kialakítású bútorok nagyszerű kellékei lehetnek baráti beszélgetéseknek, tanulásnak, vagy pihenésnek.

A pavilonok

A közösségi pont kertjét az épület nyári homlokzatát alkotó rozsdásított perforált acéllemezből készített pavilonok tagolják. Ezeket a térlefedéseket a lengyel Gora Pulawska rekreációs tér és találkozási pont kialakítása ihlette. Célom az volt, hogy egy olyan új, fedett-nyitott tér alakuljon ki, ami egyedülálló a felhasználók számára.


Közösségi Pont - építész: Mészáros Barbara


Szerkezetek

Alapozás: Statikailag méretezett vasbeton lemezfödém

Falazat: A falazatok statikailag méretezett vasbetonból készülnek.

Áthidalások: Előregyártott vasbeton gerenda áthidalók.

Födém: Statikailag méretezett vasbeton koporsófödém 15° és 17° lejtéssel.

Homlokzatburkolat: 0,8 cm vastag Equitone [natura] lapokból Eurofox tartószerkezetre.

Vízszigetelések: A talajon fekvő padlók és a lábazati falak talajnedvesség elleni 3 rétegű bitumenes vastaglemez szigeteléssel készülnek. A koporsófödémre 2 rétegű műanyaglemez szigetelés kerül. A vizes helyiségekben üzemi víz elleni 3 rétegű kent szigetelés készítendő az aljzatbeton felső síkján.

Hő- és hangszigetelések: A talajon fekvő padlók 7 cm pogácsás lépésálló polisztirol tábla hőszigeteléssel készülnek. A tetőre 15, a falakra 10 cm vastag grafit hőszigetelés kerül.

Nyílászárók: A külső nyílászárók műanyag szerkezetű, hármas üvegezésű nyílászárók. A belső ajtók borított pallótokkal és vésett váztáblás szerkezettel készülnek, helyenként 2 mm-es homokfúvott üvegezéssel.

Burkolatok: Csiszolt öntöttbeton, kerámialap és parkettaburkolatok a tervlapokon jelöltek szerint.

Belső falburkolatok: Nagytáblás fa falburkolatok a közösségi terekben. Vizes helyiségekben nagyméretu kerámialap burkolatok.


Közösségi Pont - építész: Mészáros Barbara


Gépészet

A tervezett épület földszintes kialakítású. Az építési telek még nem rendelkezik kiépített közmű bekötésekkel, de a közterületen meglévő közmű hálózatról a villany, a víz és a szennyvíz bekötés kiépíthető. A telek közelében közterületen van kiépített földgázelosztó hálózat, de az épület működéséhez a gázellátás kiépítése nem szükséges.

Az épület gépészeti "szíve" a Nilan Compact P energiatakarékos gépészeti központ. Egyedülálló kettős hővisszanyeréssel dolgozik: az aktív hővisszanyerés mellet egy passzív, kereszt-ellenáramú lemezes hőcserélő is helyet kap a készülékben a lehető legnagyobb hatásfok elérése érdekében. Folyamatosan friss, oxigéndús, pormentes levegőt biztosít, és háztartási meleg vizet is készít.

Az alapkészülék modulárisan bővíthető, kiegészíthető - így önálló hőközpontként képes kielégíteni a teljes ház gépészeti igényeit, vagyis szellőztet, légfűtésre és léghűtésre képes, meleg vizet készít, és igény esetén plusz egy levegő vagy talaj forrású hőszivattyú integrálható bele. Hatalmas előnye a minimális helyigény (maga a készülék 90x60 cm alapterületű), valamint a gyárilag összeépített és összevezérelt gép esetében nagyságrendekkel kisebb a hibalehetőségek esélye, mint ha több, különböző termékből lenne a gépészet összerakva, amit egy szintén külső vezérlés vezérel össze. A készülék két energiatakarékos változtatható fordulatszámú EC ventilátorból, egy 180 literes melegvíz-tárolóból, egy közvetítőközeges technológiával működő hőszivattyús hővisszanyerő rendszerből és az ezeket összehangoló és működtető CTS 602 vezérlőből áll.

A Nilan gépészeti központot kiegészíti még egy Elnur CMGX elektromos kazán, mely a padlófűtés működéséért felelős. Nagyobb igénybevétel esetén a légfűtés és a padlófűtés együttesen biztosítják a megfelelő hőmérsékletet az épületben.
Az telek még nem rendelkezik kiépített vízbekötéssel, de a közterületen meglévő közmű vízvezetékről a vízbekötés kiépíthető. A tervezett vízvezeték a telekhatáron belül kiépítendő vízmérő aknától indul.ű

A tervezett vízvezeték három helyen lép be az épületbe: a mosdóknál, a kávépultnál és a gépészeti térnél. Az épületbe lépés után a vízvezetékekbe ivóvíz-finomszűrő kerül, melyeket időszakonként tisztítani kell! Az épületen belüli vízvezetékek műanyag csőböl készülnek, a szabadon szerelt vezetékek pedig "cső a csőben" rendszerű csőből. A wc berendezések rejtett öblítőtartályos-, falra szerelt kivitelűek, elölről működtethető nyomólappal. A vizes berendezési tárgyak szerelése fal elé épített szerelőelemes rendszerrel történik.

Az építési telek még nem rendelkezik kiépített szennyvíz bekötéssel, de a közterületen meglévő közmű szennyvíz csatornáról a szennyvíz bekötés kiépíthető. A terepviszonyok és a közterületen meglévő gravitációs közmű szennyvíz csatorna folyásfenék szintje miatt a tervezett épületben keletkező szennyvíz csak szennyvíz átemelő szivattyúval juttatható a közterületen meglévő gravitációs közmű csatornába.

Az épületben keletkező szennyvizet PE-, PVC, ill. KG-PVC csővezetékből készülő csatornával gyűjtik össze és az épületből kilépve gravitációsan vezetik a telekhatáron belül telepítendő szennyvíz átemelő szivattyúval szerelt műanyag szennyvíz átemelő aknába. A szennyvíz átemelő aknától nyomott szennyvíz vezetéken keresztül jut a szennyvíz a közterületen meglévő gravitációs szennyvíz csatorna aknáig. A mosdókba és a kávépultba padlóösszefolyót terveztem. A mosogatógép szennyvizének elvezetésére HL 406 típusú szifon kerül. A gépészeti központ biztonsági szelepénél keletkező csurgalékvíz elvezetésére, az ivóvíz-szurok tisztítóvizének elvezetésére szifonokat kell beépíteni.

Az épület csapadékvíz elvezetése a homlokzatburkoló lapok alatt, rejtett ereszcsatornás rendszerrel történik. Az épület tetőiről esőcsatornával levezetett csapadékvizet a szennyvízcsatorna hálózatba kell bekötni.

Mészáros Barbara


Opponensi vélemény Mészáros Barbara diplomatervéhez - Kőszeg, Várkör, Közösségi Pont kialakítása

Téma: Évtizedek óta üresen és gaztengerben álló terület, Kőszeg történelmi belvárosának a peremén (régi városfal feltöltött városárka), a jelenlegi város központi részén található. Az üresen álló nagy terület végre, kaphat egy többfunkciós épületet, melyet egy szintén többfunkciós, ötletesen kialakított terület veszi majd körül.

Koncepció: A műemlék környezetbe jól illeszkedik az egyszerű kubatúra. Szinte nem is látszik a földbe süllyesztés miatt, nem rivalizál a tervezett épület mögötti Bálház városfalra épült tömegével. Az épület rejtett formai kialakítása érdekes funkciót takar, mely a városi emberek számára égetően hiányoznak. Az épület és a hozzátartozó funkcióval rendelkező park rendeltetése a közösség számára kikapcsolódási lehetőség, találkozási pont, főleg a nyári időszakban.

Funkció: A terület és az épület funkciója összehangolt. A fedett és nyitott terek szoros kapcsolatúak a zöldterülettel. Az utca felől rejtett az épület, a jelenlegi látvány nem változik, mert a jelenlegi kerítés magassága a tervezett épület magassága, csak rendezettebb kulturáltabb lesz a látvány. A földbe süllyesztett tervezett épület nem zavarja ill. nem változtatja meg a zártsorú beépítésű utcaképet. Az alaprajzi elrendezés a területi adottságokhoz mérten igen kedvezően lett kialakítva. A Közösségi Pont létesítmény megközelítése, a lépcsőlejárat a legmegfelelőbb, a legkézenfekvőbb helyen van.

Tervek: A tervek kidolgozottsága tartalmas, szakszerű, érthető, színvonalas, modern anyaghasználatú és szerkezeti kialakítású. A mobil berendezés ún. „treehouse” alkalmazása nagyon ötletes. A mobil színpad berendezés úgyszintén. A terv nagyon sok friss ötleteket tartalmaz, igényes az építő anyagok megválasztása is.

A tablók a hallgató igényes munkáját dicséri.

Kőszeg városának javasolnám a terv tényleges megvalósítását. Nyári zeneudvar, „térzene” (nem kihangosított és felhangosított), színjátszás, egyéb szórakozási lehetőségek helyszíne lehetne.

A szakdolgozat és a tabló a hallgató igényes munkáját megfelelően reprezentálja. Jól átgondolt, színvonalas, korszerű terv született, mely választ ad a terület ésszerű kialakítására.

Mészáros Barbara diploma tervét elfogadásra javaslom.

Stampf Ervin

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »