Namármost

Miért nincsenek Budapesten nemzetközi pályázatok? Mert a város nem ér rá, siet a hosszú távú, megalapozott koncepció jegyében alakított aranykorba.

Patrick van Beveren az amszterdami gázgyár rekonstrukciójáról és kulturális célú létesítménnyé való konvertálásáról adott elő a ConZerve? elnevezésű konferencián a KÉK-ben, szeptember 30-án.
Beszélt a világos célkitűzés fontosságáról, a városvezetés hierarchiájától független projektszervezetről, amely egy felelős főpolgármesterhelyettes útján kapcsolódik a hivatalhoz, a nem túl specializált, felxibilis tagokból összeálló csapatról, amely, élén egy erős projektmenedzserrel, tizenöt éven át dolgozott folyamatosan. A program sajátosságaként említette, hogy Amszterdamban a telkek városi tulajdonban vannak és maradnak, így a város feltételeket szabhat a mindenkori beruházónak a létesítmény használatát, a kiszabható bérleti díjakat stb. illetően.

Mintha elbizonytalanodott volna az itteni viszonyokról beszélve, mindenesetre udvariasan fogalmazott, amikor „eltérő kulturális kontextust" emlegetett a jobb- és baloldal közötti ellentétekből fakadó inkonstruktivitás kapcsán. Azt mondta, Hollandiában a politikusok hajlamosak engedni a szakmai, civil érveknek és módosítani álláspontjukon, ezzel szemben Magyarországon a politikusokat nem lehet érvekkel letéríteni az általuk kijelölt iránytól.

A budapesti realitásokat Beleznay Éva, Ikvai-Szabó Imre városfejlesztésért felelős főpolgármesterhelyettes kabinetfőnökének előadása érzékeltette: ebből kiderült, hogy a fővárosi tulajdonban lévő óbudai Gázgyár és Közraktárak rehabilitációja PPP-beruházás keretében valósul meg, és ennél a konstrukciónál nem kötelező tervpályázat kiírása (ez Budapesten azt jelenti, hogy akkor biztosan nem is lesz pályázat, és a főváros egy hosszú távú koncepció jegyében széttárja a kezét: a pályázat jó dolog, de ha egyszer nem kötelező, mi nem tehetünk semmit). Kis unszolás hatására a főépítészjelölt-asszony kibökte, hogy "politikai döntés született", miszerint a két beruházást gyorsan kell megvalósítani. Mindenesetre felállítottak egy több pontból álló kritériumrendszert az említett projektekre vonatkozólag, olyasfajta egzakt, számonkérhető kitételekkel, mint "építészeti minőség" és társai.

Nem elfogadható válasz erre, hogy jönnek a forró EU-milliárdok, sürget az idő, most vagy soha. Ez így valószínűleg nem teljesen igaz, másrészt ilyen alapon a homokozóban építenek várost (egy délutánra, nem ötven-száz évre, és nem hivatkoznak hosszú távú, szakmai koncepcióra).

Szintén nem elfogadható kifogás, hogy bezzeg hány más európai városban nem írtak ki pályázatot ilyen és ilyen projektekre  - ahhoz, hogy Budapest elérje azt a bizonyos európai színvonalat, többek között európai színvonalú kortárs építészetre van szüksége, amit legkevésbé a megbízások haveri alapon történő kiosztásával lehet elérni, hanem legjobban komoly nemzetközi pályázatok útján.
Döntés kérdése.

Török Tamás