10+1 – Baló Dániel
"A tervezési folyamatban – jó esetben – eljön egy pont, amikor sikerül levetkőzni azokat a béklyókat, amiket a temérdek referencia, igazodni vágyás, összehasonlítás, megfelelni vágyás okoz. Ez egy felszabadult pillanat..." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Baló Dániellel, a Murum Stúdió alapítójával és tervezőjével készítettünk interjút.
Baló Dániel építész, egyetemi oktató, a Murum Stúdió alapítója, a MOME StudioB és a TIMBOO társalapítója. Tanulmányait a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, a Lisszaboni Műszaki Egyetemen és Koppenhágában, a Dán Királyi Képzőművészeti Akadémia építész karán végezte. Diplomája előtt Európa több jelentős tervezője mellett próbálhatta ki magát építészként, így dolgozott a spanyol RCR Arquitectes a brit John Pawson és a svájci Peter Zumthor irodájában is, többek között a haldensteini új műteremházon illetve a norvégiai cinkbánya múzeumán.
2016-ban Bene Tamással indította el a MOME-n a Studio B-t, mely kurzusokat, előadásokat és szemináriumokat foglal magába, elsősorban az ember és természet viszonyára koncentrálva. A hallgatókkal több projektet valósítottak meg Hollandiában, Spanyolországban és Magyarországon.
Munkája sokrétű, a fenntartható anyaghasználattal való kísérletezéstől kezdve installációkon át az építészeti tervezésig terjed. Fontosabb munkái többek között a 2022-ben BigSEE díjat is nyert Dereszla Bisztró, a Luther-kápolna 2019-ben Fény mestere díjat nyert belsőépítészete, vagy egy etiópiai bambusz-szárító. Társaival a Pannonhalmi Főapártságba 2012-ben és 2013-ban tervezett installációi a nemzetközi sajtót is bejárták, csakúgy, mint a nanushkának tervezett Betastore.
Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?
tapasztalás, átalakulás, emlékezés
Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely? Miért?
Minden olyan helyszínt szeretek, ahol az emberi beavatkozás jelei szinte észrevehetetlenek és megmutatkozik az emberi tehetetlenség, sebezhetőség, a körülmények befolyásolhatatlansága, ilyenkor létre tud jönni egy mély megélés, talán egyesülés? Ez lehet a Börzsöny, a Radnai-havasok vagy a bailbao-i Galea szakadék az óceánparton, de indiában is sok ilyen helyen jártam. Ott is elfog ez az érzés, ahol azt érzem tényleg csak annyi "épült" van, amennyire szükség van. Például Siza teaháza.
Hogyan vélekedsz a régi és az új viszonyáról?
Azt gondolom nagyon hálás feladat, amikor bármilyen módon megjelenik fizikailag "régi" egy tervezésben, legyen az egy megmaradt szerkezet, bármilyen meglévő lenyomata egy hajdani rendszernek, vagy csak alapanyagok, mert az ezekre rakódott rétegződés támpontként tud szolgálni, ami azon nyomban tartalommal, atmoszférával és emlékekkel tölti meg az újat. A legnehezebb úgy újat létrehozni, hogy nincs semmilyen "régi" és mégis, létrejöttekor mesél valamiről – persze régi nem fizikai valójában gondolati lenyomatként nem tud nem jelen lenni, ezért fonalának folytatása és az arra való reflexió elkerülhetetlen. Így szemlélve még egy tégla vagy egy szeg is történettel bír, de nem szeretném ebbe Tom Emersont vagy az AU-t is belerángatni.
Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? Miért?
Nagyon örülök annak, amit Bene Tamással a MOME-n a studioB kurzusainak keretén belül sikerült a hallgatókkal eddig létrehozni. Ezt a szálat évről-évre igyekszünk fejleszteni és újra tartalommal megtölteni, sok tervünk van a jövőre nézvést is.
Van egy öreg parasztházunk a Káli-medencében, még a szüleim vették születésem előtt, és ez a ház mióta élek folyamatosan alakul, mocorog, változik. Eleinte a szüliem keze, józan esze alapján, mostanra főleg az én terveim – és testvéreim, barátaink - keze által. Beépített bútorok, asztalok, padok készülnek a régi – hajdan még felbeton alatt rejtőző – vörösfenyő födémpallókból (szögtelenítve, pucolva, gyalulva), födémet építünk leselejtezett hajópadlóból, bontott nyílászárókkal és bontott téglából nyílik meg fokozatosan a ház a kert fele és a kibontott vörös kőből épülnek a kerti támfalak, padok, régi ágykeretből készül ajtókeret, maradék szögacélból konyhapult. Jóízű, őszinte mókolás, Pálmás körökben időnként kiérdemli az ún. "kotmány" szót, semmi felesleges pucc (remélem). Eddig azt hittem, ezt a házat most már jó lenne lezárni, véglegessé tenni, de egyre inkább azt érzem, hogy jól áll neki a konstans alakulás, nem kell "kiégetni" egy adott állapotában, hagyni kell formálódni, ez a "Folyton változó ház".
Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek?
A tervezési folyamatban – jó esetben – eljön egy pont, amikor sikerül levetkőzni azokat a béklyókat, amiket a temérdek referencia, igazodni vágyás, összehasonlítás, megfelelni vágyás okoz. Ez egy felszabadult pillanat, amikor azt érzem, hogy a gondolatok, illetve a vonalak, amiket húzok tényleg belőlem fakadnak – vagy inkább rajtam keresztül. Az külön öröm, mikor ebbe más is be tud kapcsolódni. Ilyenkor megnyugszom és ez a nyugalom kiüresedettség is egyben – ez a siker. Utána jönnek a kérdések.
Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? Miért?
Tudunk-e elég gyorsan reagálni a minket körülvevő, eddig általunk megszokott világ összeomlására? Ezen belül milyen szerep jut az építészetnek és az építőiparnak? A folyamatba beolvadva annak katalizátora marad továbbra is, vagy tud valódi alternatívákat és eszközöket felkínálni, és a változásnak motorjába beépülve annak globális szinten szereplőjévé válni?
Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?
Apró lépésekben arrafele haladni, ami éppen érdekel és amit fontosnak tartok (bambusz, mint építőanyag, bontott anyagok felhasználási lehetőségei és realitása, miért csinálom, amit csinálok, amikor annyi jó építész van körülöttem: rám szüksgég van-e? stb...). Az a tapasztalatom, hogy ezen kis lépések apró rezdülései olyan dolgokat sodornak felém, amilyen irányba haladni szeretnék. Vannak hosszútávú tervek, de ezek talán szándékosan nincsenek számomra határozottan körvonalazva, hogy tudjanak változni, formálódni. Szeretném, ha a szakma és az életforma, amire törekszem összhangban tudna maradni/kerülni egymással, most született egy kisfiunk, jó lenne vele sokat bohóckodni.
Ebben sokat segít, hogy tudok együtt dolgozni olyan építészekkel, mint Novák Sándor és Kiss Luca – nagyon jól szót értünk egymással, igyekszem projektekbe bevonni őket.
Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?
Tényleg erre van szükség, vagy lehet ennél kisebb, egyszerűbb, kevésbé grandiózus? Valószínűleg jót tenne neki.
Egy könyv, film, zene, amit mindenkinek ajánlanál?
Rejtett dimenziók
Beasts of the Southern Wild
Külföldi építészek, építészirodák közül kivel dolgoznál szívesen? Miért?
A dán ingvartsen iroda afrikai munkáit nagyon szeretem, azt hiszem nagyon sikeresen kerülik el a gyakori, inkább kolonizáláshoz hasonlító "fejlett országból jöttem megmutatni hogy kell" típusú helyi beavatkozást, amik aztán inkább a nyugati sajtónak készült fotókban teljesednek ki.
Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?
Szabó Péter Róbert
Szerk.: Hulesch Máté
