Közélet, hírek

A Marosi Miklós által tervezett Eiffel Műhelyház nyerte a MÉD Nagyberuházási Különdíját

2021.02.25. 14:18

A 16. Média Építészeti Díján is átadásra került az Optimum Solar által támogatott Nagyberuházási Különdíj. A díjat Marosi Miklós nevében Ács István és Pernesz Ágnes, a KÖZTI építész munkatársai vették át az Eiffel Műhelyház és Próbacentrum tervezéséért.

A pályázattal az elmúlt évben is ösztönözni kívántuk az emberek környezetét és a városképet jelentősen meghatározó épületek, terek, környezetek létrejöttének bemutatását. A cél az volt, hogy olyan projektekre irányítsuk a figyelmet, amelyeknek tervezéskor a felelősök figyelembe vették a környezetbarát szemléletet, koncepciójukban jelentős hangsúlyt kapnak a megújuló energiaforrások, és az innovációt a társadalmi hasznosság és a használat felől is értelmezték.

A háromtagú szakmai zsűri, Beleznay Éva, Dr. Dúll Andrea és Kocsány János a pályázatra beérkezett alkotások közül a Marosi Miklós (KÖZTI) tervei alapján megvalósult Eiffel Műhelyház épületét választotta győztesnek. A zsűri bírálata szerint:

Az Eiffel Műhelyház projekt az állam példamutatásának kiemelkedő példája, amelyben egy fontos és szükséges új kulturális funkciót az örökségvédelemmel kombinálva old meg, mely döntéssel egyszerre kettős társadalmi igény elégít ki. Az Eiffel Műhelyház az Operaház támogató-bázisaként műhelyközpontot és próbajátszó helyet foglal magába. A Magyar Állam, mint beruházó az épületegyüttes ide helyezésével a kőbányai iparterületek átalakulását segíti, a mai használati hiányokat számolja fel. Az igényes kultúrába klasszikus zene, az opera- és operettjátszás – fektetett pénz az Operaház működési hiányainak felszámolása mellett városrevitalizációs hatású húzó funkciót jelent ezen a területen.

Az „Északi" az emberek identitását, környezetét és a városképet jelentősen meghatározó épület volt és a projekt által meg is tudott maradni. A kimagasló építészeti minőséget az ipari örökség és kortárs elemek jelentik. Az építész alázatos tisztelettel nyúlt az épülethez, az értékek megőrzését szem előtt tartva. A funkciók elhelyezése és belsőépítészeti alakítása, az operatechnika és a mai kor gépészeti rendszerei oly módon kerülnek megvalósításra, hogy azok ne nyomják el az ipari műemlék acélszerkezetének eleganciáját. A fenntarthatóság ma különösen fontos eleme a körforgásos szemlélet, az erőforrásaink tisztelete, amelyet a projekt a meglévő épületek és szerkezetek megtartásával maximálisan figyelembe vesz.

A díjat az Optimum Solar közkapcsolati igazgatója, Kőfalusi Viktor adta át, aki elmondta, azért támogatják ezt a díjat mert mint az ország elsőszámú napenergiával foglalkozó nagyvállalata fontos számukra a környezettudatos építkezés és a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vevő nagyberuházások, és nagy örömére szolgál, hogy a díjat az Eiffel Műhelyház kapta, amely, mint az a zsűri értékeléséből is kiderül, megfelel ezeknek a szempontoknak. A díjat Marosi Miklós nevében Ács István és Pernesz Ágnes építész munkatársak vették át a február 20-ai díjkiosztó eseményen.