A szigetvári Zrínyi vár és dzsámi

Egy műemlék sosem egyszerű történet. Főként így van ez, ha különböző korok rakódnak egymásra. Ez olyan nehézségeket, kötöttségeket hoz létre, melyre nagyon nem egyszerű megtalálni a jó válaszokat, az épületek továbbélése tekintetében. A szigetvári várban álló, Szulejmán szultánnak készült dzsámi is ilyen, melynek szövevényes történetében most Koch Péter tervei nyomán nyílik újabb fejezet.

A vár közepén van az az épületegyüttes, melynek az évszázadok folyamán épült, összekuszálódott szövevényében ott áll az egyik leghatalmasabb török uralkodó, Szulejmán halotti dzsámija.

A jelenleg látható „tégla vár” török időkből való, - a híres Zrínyi kirohanás nem innen történt, hanem az úgynevezett belső várból, mely ma nem igazán látható. A vár udvarán, csak a Szulejmán dzsámi és a köré nőtt épület – ma múzeum – áll, egyébként a várban nincs más érzékelhető tömegű építmény. A kazamata sor teljesen összeépült a várfallal, így azt nem sorolom a várban lévő épületek közé, noha végül is belül van.

A turisztikai fogadóépületet a múzeum részeként, annak első és szakmai szempontból nagyon fontos termeként kellett megterveznünk. Itt indul az a kiállítás, mely a „Civitas Invicta – A leghősiesebb város” néven ismert, és Szigetvár legjelentősebb történelmi eseményét, Zrínyi hőseinek küzdelmét hivatott bemutatni, úgy hogy közben a török hódoltságot is bemutatja. Szulejmán dzsámija pedig ettől kicsit eltér, hisz a jelenlegi összeépülés a „kastéllyal” (múzeummal) sem funkcionálisan, sem építészetileg nem kívánatos . A dzsámi magában jelentős: török történelmi, építészeti és kulturális emlék. Bemutatása fontos nem csak Szulejmán szultán jelentősége miatt. Nagyon komoly koncepcionális kérdés, hogy mi legyen azzal a ma jó állapotú épületszövevénnyel, mely befonta a dzsámit, s ugyan építészeti értékei kétségesek, de mégis jelentős épített környezetet nyújt, amit mellesleg – tévesen – kastélynak neveznek, és egy fontos múzeum funkciójával rendelkezik??

A tervezési program három különálló ütemből tevődik össze. Az ütemezés oka, csakis finanszírozási. Egyébként persze jó lenne korlátlanul az „álomverziót” tervezni és egyből meg is építeni. Ez a mai gazdasági körülmények között nem csak Magyarországon lehetetlen, az anyagi és időbeni lehetőségek meglehetősen korlátozottak a műemlékvédelem területén – mint azt tudjuk.

A tervezés sokáig húzódott. Oka pedig meglepő: a szigetvári Zrínyi várban lévő egyik nagyon jelentős és jelenleg egyetlen ép, funkcionálisan működőképes állapotú épület, a Szulejmán dzsámi és az arra „ránőtt” épületkomplexum (nevezzük most múzeum épületnek), kutatási anyagai gyakorlatilag egyáltalán nem léteztek! (Legalábbis összeszedett, dokumentált formában.) Azt gondolhatnánk, hogy ez kizárt, hiszen Zrínyi, a kirohanás, a védők mártírsága, a magyarság, a hősiesség szimbóluma... Minden iskolás tanul róla. Aztán Szulejmán, aki itt halt meg az ostrom utolsó napjaiban. A kor leghatalmasabb birodalmának uralkodója! Mégis az ásatások, a feltárások dokumentálása valahogy elmaradt. Viszonylag kevesen kutattak itt a vár területén, s azok is csak kis részeket, szeleteket vizsgáltak. (Gerő Győző, Kováts Valéria, Gere László)

A szakmai tervtanácsok – természetesen – a lehető legteljesebb kutatásokat forszírozták, s a teljes, komplex megoldásból a részlet felé haladást részesítették előnyben. Ez a komplexitás nem csak a volt KÖH és annak központi tervtanácsainak volt igénye, hanem Szigetvár város vezetése és mi tervezők is érdekeltek voltunk egy minden szempontból jó megoldás megtalálásában. Igyekeztünk a lehető legtöbb kutatómunkát elvégeztetni, melyek olyan terv elkészítését teszik lehetővé, mely nem sérti a műemléki tervezés esztétikai, etikai, és szakmai kritériumait. A kutatások már 2012-ben, több fronton is elindultak.

• Történészi kutatómunkák, levéltárazás, meglévő előzmények összegyűjtése, (előzőekben említett történészek, régészek munkáinak tanulmányozása) analógiák keresése a balkáni hasonló épületekről - Hancz Erika vezetésével.
• Fizikai falkutatások, feltárások alapján a tényleges vizsgálatokat Bartos György készítette.
• A balkáni és török kapcsolatokat, azok szakmai megállapításait, Dr. Pap Norbert irányította, s készítette a Civitas Invicta pályázat szakmai részét.
• Majd a régészeti ásatások, melyeket a pécsi Janus Pannonius Múzeum végezte s végzi még most is.

Az első ütem, - melyet már az építés stádiumában tudhatunk – a Szulejmán dzsámi közvetlen szomszédságában álló múzeumépület új szárnya, melynek funkciója és megnevezése: turisztikai fogadóközpont.

Jövőbeni tervek szerint, nem kapcsolódik közvetlenül a meglévő épületekhez. Azoktól elhúzott térplasztika. Most ideiglenesen, egy üveg-híd összekötést kellett biztosítanunk a múzeumhoz, hogy a működtetés addig is korrekt legyen, míg a következő ütemben tervezett földalatti (pinceszinti) átjárhatóság meg nem valósul.

Alaprajzi elrendezését tekintve a dzsámitól távolabb és azzal párhuzamosan, keletre helyezkedik el úgy, hogy keret-szalag alakján keresztül látható legyen, sőt, kihangsúlyozza a dzsámi látványát. (Jelenleg erről az oldalról nem látszik a dzsámi, mert „lakóház időszakából” származó elfalazások takarják azt.) Szintén az első építési fázisban, lebontjuk az 1920 után ideépített oldalfolyosót, melynek helyén keletkező nagy nyíláson keresztül, ideiglenesen, jól látható lesz a Szulejmán dzsámi keleti homlokzata is. A végleges, nyitott árkádsoros előcsarnok-megoldást csak a harmadik ütem elkészültével kapjuk. Ezek a megoldások még tervezés alatt állnak, a publikált vázlat, amit itt bemutatok, az egyik változat, melyet a sok tervtanácsi és történész szakértői konzultáció hatására magam jónak tartanék.

A múzeum fogadóterének építészeti koncepciója, egy olyan használati tér létrehozása, mely nem folytatja a dzsámi-környék építkezéseiben már sokszor elkövetett hibát, tudniillik, hogy a különböző korok építései egymás értékeit nem tekintve ráépítenek, elbontanak, ránövekednek elődjeikre, míg végül az eredeti állapot teljesen eltűnik, s csak egy megnevezhetetlen egyveleg jelenik meg a mai szemlélő előtt. Jelen állapotában kevesen mondanák meg – kívülről – hogy hol itt a Szulejmán dzsámi!

Ezért azt láttam jónak, hogy az új funkciót új épületbe, pontosabban egy térplasztikai elembe tegyük, mely nem bővítés, nem toldozgatás, hanem egy különálló szalagszerű szobor, mely fehér kőkeretén kívül átlátszó üveg. Ezen keresztül ráláthatunk az ezáltal is kiemelt építészeti lényegre: Szulejmán halotti dzsámijára.

A modern szárny tömegét tekintve, kicsi, alacsony, s azért szakad el a földtől, hogy ezzel is „ház”- szerűségét tompítsa, és a térplasztikai hatást erősítse.

Általánosságban azt gondolom a műemléki környezetben való tervezésről, hogy az építészeti korok, stílusok változásaiból következő folytonosság egy alapvető tézis, mely megkérdőjelezhetetlenségéből adódóan nem ismerhetjük el szakmailag jó megoldásnak az ún. „stílben” való tervezést, építést. Az építész nem helyes álszerénységről tesz tanúbizonyságot, ha netán barokk, vagy akár eklektikus stílusban próbál illeszkedést mímelni, ál-történelmi környezetet kialakítani. Ezzel a magatartással csupán történelmet hamisítanánk, és olyan gesztusokat adnánk elődeink kezébe, melyeket nem kívántak megtenni.

Az embereknek sokszor van olyan igényük az esztétikai kategóriákkal szemben, hogy legyen rendezett, egységes, összehangolt, stílusában, anyagában összecsengő, - és ez igaz bármely művészeti alkotásra, nem csak az építészetre. Kijelenthetjük, hogy ennek teljesen ellentmond az a pálya, melyet az építészet bejárt, amióta az ember maga körül formálja környezetét. Az adott fejlettségi szinten, társadalmi rendszerekben, és filozófiák változásában, mindig is voltak stílusok, utólag többé-kevésbé jól felismerhető jegyek, melyek az adott kort jellemezték. Ugye mi nem akarjuk átugrani a XXI. századot?! Nem szabad hát kiválasztanunk szívünk kedvenc építészeti stílusát és építeni dédapáink helyett úgy, ahogy Ők építettek volna, hisz ugyanazok a technológiák, anyagok már nem érhetőek el!

Tehát a „kastélynak” titulált épület - mely 80 éve még földszintes, tornácos lakóház volt -, mű-barokk stílusban való tovább-tuningolása, (bocsánat a nem elegáns szlengért) igazán nem lehetett megfontolandó alternatívája a bővítésnek!

Persze modern, és XXI. századi is sokféle lehet, nem csak ez a meglehetősen „kortárs pavilon” - ahogyan megkaptam ellenérzésű kollégámtól. Ez igaz, de ez az egyszerű plasztika, nekem oly sok jelképet, filozófiát hordoz, hogy itt a dzsámi közelségében egy ilyen tiszta, geometrikus formát igenis felvállalhatónak tartok. A tömege nem kíván útban lenni, nem akarja eltakarni a majdan szépen kifejtett dzsámit. Homlokzata keret nélküli üveg, kerete összeillesztett ujjak, mely a rálátást inkább fókuszálja az attrakcióra, mintsem takarja azt.

A második ütem feladatai a helyreállításban:

A múzeumépület végleges formába való átépítése, elszakítása a Szulejmán dzsámitól. 

Tervezési koncepció 

A dzsámi még az 1920-as években sem volt teljesen összeépítve a mellette álló akkor még földszintes lakóházzal. A most látható épületegyüttes ugyan rendezett képet mutat, csak az a baj, hogy meghamisítja a történelmi épületeket. A dzsámit teljesen bekebelezi, lakóháznak, „kastélynak” mutatja. Szakmailag – és itt a művészettörténészetre gondolok – egyértelmű, hogy valahogy vissza kellene állítani a dzsámi szabadon-álló érzetét, hiszen ilyennek épült. A mellette később épült földszintes lakóépület, - több ütemben - bekebelezte azt. Az emelet is a XX. századi épületbővítés, de azzal mégis nehéz számolni, hogy esetleg visszaépíthető a kis, tornácos kapitányi házzá.

Erre több vázlatot is készítettem, melyekből a műemléki hatóságok, tervtanácsok, történészek, kutatók, bevonásával egy olyan irányvonalat tartottam meg, mely nem bántja alapvetően az emeletes „kastély” épületet. A traktusszélesség csökkentésével, - a régi tornác síkjára való visszahúzással- próbáltam az épületet eltávolítani, szétszakítani a dzsámi kubusától, valamint az így keletkező kisebb tetőidommal nem ránehezedni arra. Megjegyzem, hogy építészeti értékvédelem szempontjából az lenne a legjobb megoldás, ha a dzsámi mellett egyáltalán nem lenne épület! Ez nem lehetséges, mert Szigetvár múzeuma a hősies várvédőkről, épp ebben az épületben található. Műszakilag is jó állapotú házról beszélhetünk, valamint komoly, ismert magyar nagybirtokosok – nem túl „fényes építgetéseiről” és tulajdonlásáról is szó van. (Pl. az Andrássy család. Innen ered a tévhit, hogy ez egy „Andrássy kastély”.) Valljuk be, a dzsámi épületének védelme nem volt szempont drága elődeinknél, - szalonná, magtárrá, s még sok más praktikus funkcióvá alakítgatták, még kandallót és galériát is építettek bele.

Ezért, én inkább a kissé szétszórt koncepciójú lakóházhoz nyúltam radikálisabban, annak érdekében, hogy a dzsámi szabadon állását biztosítsam. Az így kialakuló múzeumépület, nyílás nélküli paravánfalat mutat a dzsámi felé, hogy a „testközelség” ne legyen zavaró. A strukturált üveg, paravánfal mögött kialakuló passzázsról jól látható lesz a dzsámi déli oldala is.

A harmadik ütem:

A Szulejmán dzsámi restaurálása, bizonyos később beépült épületelemeinek újragondolása, visszaalakítása a kutatásoknak megfelelően, határozott szétválasztása a Múzeum épületétől.

A jelenlegi tetőzet, azonkívül, hogy statikailag instabil, hamis formavilágot mutat, nem ilyen volt az eredeti kubus, a hajlásszög és a fedőanyag sem. Ugyanez vonatkozik a födémre: ez most acél rácsos-tartó, téves belmagassággal, meglehetősen szerény minőségi igényekkel kivitelezve. Gipszkarton álmennyezete és az acéltartó alsó övének deszka elburkolása finoman szólva is csúnya.

Az előcsarnok pillérezése, mely ma befalazva folyosónak látszik, természetesen nem maradhat így, az árkádos, nyitott jelleg fontos része annak, hogy a dzsámi kezdjen hasonlítani az eredeti architektúrájára.

Fel tudom sorolni a problémás, kijavításra szoruló épületelemeket, de a dizájn tekintetében még sok a véglegesítésre szoruló gondolatmenet, mely eldöntése még további tanulmányokat, egyeztetéseket kíván, többek között a török szakemberekkel is, akik felajánlották segítségüket az analógiák és korszakjegyek tárházában való eligazodáshoz. A dzsámi rekonstrukciós elképzeléseit, az itt publikált vázlatterveken részben XXI. századi szerkezeti kiegészítésekkel oldottam meg, itt sem terveztem teljes „stilbeni” visszaépítést, ahogy a múzeumnál sem. Nagyon figyeltem azonban a kutatások során előkerült tényekre, s ezek feltétlen megtartásával dolgoztam. Csakis ott merészeltem valamiféle modernitást csempészni a helyreállításba, ahol teljes bizonytalanságot hoztak az egyes kutatói megállapítások. Tisztában vagyok azzal, hogy a török műemlékvédelem más szempontokat tekint fontosnak egy dzsámi rekonstrukciójánál, de én egyenlőre a Mezős Tamás féle esztergomi példát tekintem az újjáépítés mintájának. A kooperációt azonban megkezdtük a TIKA szakember gárdájával, akik reményeink szerint még sokat fognak segíteni a minél inkább helyes geometria és építési mód megtalálásában.

A minaret befejezésének, illetve „abbahagyásának”, kiegészítésének megoldása, - mely eddig az engedélyező hatóságok és tervtanácsok egyes tagjai között is nézetkülönbségeket hozott felszínre – nem egyszerű feladat, hiszen a kutatások eredményei meglehetősen elnagyolt képet tudnak csak vázolni az eredeti állapotról. (Gyakorlatilag csak a magassága állapítható meg többé-kevésbé pontosan, a formája, fedése, díszítettsége nem.) Itt persze építészeti szempontból több koncepció is jó lehet, - egyet ábrázoltunk is a látványterveinken – de filozófiai, és építészetelméleti értelemben nem lehet külön kezelni a teljes restaurálási elképzelésektől, tehát a dzsámi felújítási módjától.

Koch Péter
építész, vezető tervező