Közélet, hírek

A Zaha Hadid Architects tervezi Prága új üzleti negyedét

2020.03.23. 13:56

Mégpedig Európa egyik legrégebbi vasútállomásának felújításával. A százezer négyzetméternyi fejlesztés azonban jelentős csúszásban van, az első átadások csak két év múlva várhatóak.
 

A Praha Masarykovo nádraží, azaz a Masaryk vasútállomás 1845-ben épült Anton Jüngling tervei alapján (azaz mindössze 15 évvel fiatalabb a világ legrégebbi, ma is működő vasútállomásánál Liverpoolban). A közeli főpályaudvar 1871-es átadásáig ez volt a város legnagyobb vasútállomása, és manapság annak telített mivolta miatt fontos kiegészítő szerepet tölt be. Praktikussá teszi, hogy szinte a belváros szívében helyezkedik el, mintha Budapesten a Nyugatit előretolták volna egészen a kiskörútig. A mellette levő, alulhasznosított területek viszont inkább a Keleti pályaudvar oldalsávját idézik. 

A terület hasznosítására még 2002-ben írt ki először pályázatot, amelyet 2009-ben ötletpályázat, 2010-ben pedig urbanisztikai-építészeti tervpályázat követett. A szlovák alapítású befektetőcég, a Penta Investments 2011-ben kapcsolódott be a folyamatba. A Penta ingatlanfejlesztő ága Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban aktív – a Masaryčka spojuje a legnagyobb aktuális beruházásaik közé tartozik. Belépésüket újabb pályázatok követték, ezek eredményeként választották ki a Zaha Hadid Architects és a cseh Jakub Zigler Architekti készítette masterplant még 2014-ben, még a világhírű tervezőnő életében. 

A beruházás első lépéseként a pályaudvar felújítása készült el, a köz általános megelégedésére, 2012-2018 között. (Az állomás természetesen a cseh államvasutak tulajdonában maradt, a bérbeadható területeket azonban a Penta többségi tulajdonában álló cég hasznosítja.) A felújítás terveit Marek Tichý vezetésével a TaK Architects készítette, a SUDOP Praha közreműködésével. 

A további munkák azonban meglehetősen lassú ütemben folynak, aminek részben az igen prominens, belvárosi helyszín, részben a kötelező régészeti feltárások az okai. A tervek szerint második lépésben a Na Florenci utca (1. ütem), illetve a Hybersnká és a Wilsonová utcák közötti, háromszög alakú, jelenleg parkolóként használt terület (4. ütem) tervezése és kivitelezése kezdődik meg. 

A Na Florenci utca torkolatánál, a vasútállomás mellett kisebb teret alakítanak ki, az utca szélességét pedig 25 méterre növelik. Mindkét oldalon fasort is telepítenek majd. Az ide tervezett épületek a Zaha Hadid Architects munkái. A nyilvános konzultációk eredményeként a fejlesztő 2019 őszén azt is bejelentette, hogy a tervezett épületek magasságát a Na Florenci utca mentén két méterrel csökkentik. 

A 4. ütem épületeinek terveit a Schindler Seko Architekti alapítói, Ludvík Seko és Jan Schindler cseh építészek készítették. Itt létrejön egy új gyalogos sétány, valamint a Wilsonová és a Husitská utcák felüljárói alatt a közvetlen kapcsolat a Masaryk állomás egykori csarnokaival – ide hosszú távon vasúti múzeumot terveznek. 

A majdani kiadásban fontos szerepet kaphat, hogy a tervek szerint ide, a Masarykra fut majd be a reptéri vasútvonal is – ennek építését azonban 2023 előtt aligha kezdik meg. A beruházás első épületeinek idén kellett volna elkészülnie, de várhatóan nem lesz átadás 2022 előtt. A teljes egészében 100 ezer iroda- és kereskedelmi négyzetméterre rúgó beruházás így akár 2027-is is elhúzódhat. Feltéve persze, hogy a jelenlegi vírushelyzet nyomán kialakuló gazdasági visszaesés nem tesz keresztbe a projektnek, ahogyan egy évtizeddel ezelőtt Zaha Hadid budapesti álmainak.