Pályázatok/Magyar

Áthidaló – A KÉK ötletpályázata a közterek újranyitásához

2020.06.22. 11:26

Van egy jó ötleted arra, hogyan lehet a szórakozóhelyek teraszát bővíteni vagy működő eszközt fejleszteni a 1,5 méteres távolság betartására? A KÉK ötletpályázata a pandémia során megváltozott köztérhasználathoz kapcsolódó kreatív és közösségi kezdeményezéseket támogatja.

Városaink átalakulóban vannak, az elmúlt hónapok eseményei, tapasztalatai azonban meggyorsították és új szempontokat adtak a folyamatnak. A pandémia következtében máshogy tekintünk otthonunkra, megváltozott az irodák, a közösségi terek és a parkok használata. Az elmúlt időszakban különféle megoldásokat láttunk már arra, milyen eszközökkel és hogyan lehet(ne) betartatni a 1,5 méteres távolságot, hogyan használhatnánk járvány alatt is a játszótereket, parkokat úgy, hogy elkerüljük a fertőzést, de városaink kevésbé frekventált zöldterületeinek vagy éppen a kerékpáros közlekedés felfedezésére is láttunk szép példákat. (Reméljük, ezek az enyhülés következtében is velünk maradnak.) A KÉK – Kortárs Építészeti Központ urbanisztikai- és művészeti pályázatot hirdet, melynek célja olyan megoldások keresése, melyek a megváltozott körülményeket szem előtt tartva segítik a városi terek új, kreatív és biztonságos használatát. A pályázaton költséghatékony, röid idő alatt megvalósítható, jövőbe mutató és persze figyelemfelkeltő munkákat keresnek. 

A szervezők olyan ötleteket várnak, melyek reagálnak a járvány utáni megváltozott személyes- és köztérhasználatra, legyen szó parkokról, városi terekről, az épületek előtti kertekről vagy a lakóházak belső udvaráról. Felértékelődött a zöld, a zsúfoltság mentes tér, ugyanakkor mindannyian szembesültünk olyan nehezítésekkel, mint az idősáv vagy a boltok, gyógyszertárak előtt kígyózó sorok. De hogyan lehetne ezt máshogy? Mik azok az eszközök, amik megkönnyíthetik a járvány alatti térhasználatot? Sokunkban felmerültek ezek a kérdések, ahogy sokan különféle megoldásokon, kezdeményezéseken is elkezdetünk gondolkodni. A KÉK csapata ezeket a javaslatokat várja, és a legizgalmasabb ötletet meg is valósítják egyik rendezvényükön. A pályázók körében nincs megkötés, bárki jelentkezhet, akinek van javasalata a megváltozott személyes- és köztérhasználatra. A lényeg, hogy reflektáljon a jelenlegi helyzetre, a térhasználatra és rövid idő alatt, könnyen megvalósítható legyen. 

A koncepciókat június 30-ig lehet benyújtani egy űrlap kitöltésével. A kiválasztott kezdeményezések részleteit a második szakaszban a KÉK szakmai csapatával közösen dolgozzák ki. Bővebb információ a KÉK oldalán olvasható.