Épületek/Örökség

Balatoni stílusviták: népi és modern – az „észszerűség” mint közös nevező? Tóth Kálmán munkássága

2022.06.07. 08:00

Wettstein Domonkos, a balatoni régió építészeti örökségét bemutató cikksorozatának legújabb részében ismét a regionalizmus stíluskérdéseivel foglalkozunk. Tóth Kálmán hozzáállásának fejlődése jól mutatja, hogy a regionalista építészet esszenciája nem a népi formák utánzásában, hanem a táji adottságokra történő kreatív alkotói reflexióban keresendő. 

„Számba véve és értékelve népi építészetünk hagyományait, megállapíthatjuk, hogy a szellemiek még a formaiaknál is értékesebbek, mert tanulságai korunk építészetének széles területén irányt mutatóak. Érthető, hogy korunk vezető építészei, Le Corbusier, Gropius, Breuer és még többen a népi építészetet törekvéseikkel, művészetükkel rokonnak vallották."[1]
(Tóth Kálmán)

A harmincas években a Balaton-parti építészetről kibontakozó diskurzusban eltérő pozíciókból, különböző értelmezéseken keresztül közelítettek a régió építészetéhez. Ha a tóparti nyaralótelepek rendkívül heterogén összképét nézzük, láthatjuk, hogy a korszakban egyszerre voltak jelen a nemzeti törekvések, a tájegységi-népi hagyományt követők, a regionális kísérletek és a modern építészet képviselői is. Bár az álláspontok kezdetben rendkívül dogmatikusak és a korszak ideológiai színezetével is átitatottak voltak, később ezek a határok már egyre inkább feloldódtak. Épp ezért felmerül a kérdés, van-e egységes balatoni stílus? Egyáltalán a stíluskategóriák alkalmasak-e a rekreáció fesztelen karakterének megfogalmazására?

A sorozat előző részeiben már megismerhettük a tájegység hagyományos értelmezése és a nemzetközi áramlatokat is integráló regionális felfogás közti különbségeket, ugyanakkor fokozatosan a modern építészet és a modernizáció hatásai is érezhetővé váltak. Az eltérő törekvéseknek egységes keretet adott az 1929-ben megalakított Balatoni Intéző Bizottság (BIB), amelynek a feladata a tópart átfogó kulturális fejlesztése volt. A turisztikai programok és az infrastrukturális szolgáltatások mellett különös hangsúlyt kapott a szervezetben az építésügy. A műszaki osztály életében Czakó Adolf, Kaáli Nagy Dezső és Kotsis Iván mellett az a Tóth Kálmán is meghatározó szerepet játszott, aki a tájegységi-népi építészeti felméréseivel vált a korszakban ismertté. A műszaki osztály kezdettől fogva aktív szemléletformáló tevékenységet folytatott a nyaralóépítkezések színvonalának emelése érdekében, ugyanakkor formálási szempontból eltérő látásmódok fogalmazódtak meg a szervezeten belül. Míg Kotsis Iván számára az üdülőterület építészete autonóm feladatot jelentett, amelyet funkcionális és térszervezési okokból szükségszerűen meg kellett különböztetni a hagyományos népi építészettől, addig Tóth Kálmán a tájegység hagyományos formáinak alkalmazási lehetőségeit kereste. Mindkét szemléletmódra idővel egyre inkább hatással volt a modernitás, amely szükségessé tette az eltérő ideologikus alapokról induló irányzatok személyes alkotói szintetizálását.[2]

Tóth Kálmán személye azért is érdekes, mert nemcsak a két háború közti Balatoni Intéző Bizottságban, de az 1957-ben újrainduló Balaton-fejlesztésben is szerepet kapott. Épp ezért a két korszak között az ő tevékenysége adott egyfajta kontinuitást, amit a nyugdíjazását követően a hatvanas években betöltött tanácsadó szerepe is megerősít. Látásmódjával, ahogy ezt látni fogjuk, mindig egyfajta alternatívát képviselt. A Balatonhoz nemcsak építészként, hanem szenvedélyes vitorlázóként is kötődött. A hajózáshoz és a modernitáshoz fűződő érzelmeit valószínűleg pályakezdése is erősítette, az egyetem elvégzését követően ugyanis a Duna Gőzhajózási Társaság alkalmazottja volt és hajón beutazta Európát. Ezt követően Budapesten a Székesfőváros Városrendezési Ügyosztályán dolgozott városi mérnökként, ahol elsősorban parcellázási és településrendezési terveket készített.[3]

A településrendezésben szerzett gyakorlata révén kapott feladatokat a Balatoni Intéző Bizottságban is. A szervezetbe testvére, a BIB titkáraként tevékenykedő Tóth Lajos vonta be. 1935-ben, a Balatoni Szabályrendeletekhez kapcsolódóan már közzé tette azt a parcellázási tervet, amelyet a balatoni települések számára irányadónak szánt. A terv a korabeli nyaraló mintatervekhez hasonlóan egyfajta mintaterv volt, amely a vízparti telepek ideális elrendezését vázolta fel. Elsősorban a déli part apadási övén, topografikus és ősközségi kötöttségek nélkül, egyforma körülmények közt kialakuló telepek számára vált alkalmazhatóvá. A koncepcióban a modern településtervezés tiszta zónás rendszere tükröződött. A telepeket feszes ortogonális hálóba rendezte, mindez a korábbi kertvárosi hagyomány romantikus kompozícióinak feladását jelentette. Határozottan megkülönböztette a csendes lakóövezeteket és a központokat, a szabadidős tevékenységeket és a szolgáltatásokat. A településrendezésben képviselt pragmatikus szemlélete egyfelől természetes és érthető, ugyanakkor látszólag élesen elválik attól a kérdéskörtől, amelyet építészeti léptékben kutatott.

Tóth Kálmán ugyanis hagyományos tájegységi építészeti kutatásaival vált ismertté. Tevékenysége egyfelől kapcsolható a huszadik század első felét jellemző népi és nemzeti építészeti irányzatokhoz, ugyanakkor számára a népi építészeti formák nem nemzeti szinten, hanem az adott tájegység valóságában váltak fontossá. A népi építészetnek ez a tiszta és autentikus kezelése meghatározó munkásságának értékelésében. Bár a huszadik század elejétől folyamatosan napirenden volt a vernakuláris építészeti formák inspirációja, ezek a népies mintázatok a műépítészeti alkalmazás során már nem feltétlen kötődtek az adott tájegységhez, inkább egy nemzeti szintű építészet kialakításának eszköztárát látták a különböző tájegységekről származó formák fúziójában.

Ez a felfogás a századelőn a Balaton-parton is megjelent. A húszas évek második felében Toroczkai Wigand Ede tematikus kiadványt állított össze a balatoni nyaralóépítés elveiről, amelyben saját koncepcióját mutatta be.[4] Bár a tervek a népi építészet inspirációjából építkeztek, a formák nem elsősorban a helyi Balaton-felvidéki mintákat követték, sokkal inkább az erdélyi hegyvidéki építészeti formák átiratai jelentek meg bennük. Ez a felfogás azonban nem volt egyedülálló a korszakban, egyfajta össznépi építészet nemzeti szintű víziója több balatoni alkotás formaképzésében is megjent. A harmincas évek elején alternatív megközelítést jelentett Medgyaszay István keleti mintázatokból építkező nemzeti kísérlete, aki egyik publikációjában a Balaton-part építészetével is foglalkozott. Írásában a magyarság sajátos karakterét helyezte előtérbe, érvelését a tájegységi jellegzetességek beemelésével kívánta illusztrálni.[5]

A nemzeti szintű formáláshoz képest épp ezért egy új, tisztább felfogást jelentettek azok a törekvések, amelyek a harmincas évek közepén az adott tájegység építészetének felméréséből és dokumentálásából szerettek volna kiindulni. Az első kísérletek nem véletlenül a Balaton-régióban indultak el; a turizmus érdeklődése fontos inspirációt jelentett. Nemcsak a Balaton-felvidék karakteres vernakuláris öröksége miatt fordult ugyanis az érdeklődés a tájegység felé, hanem a városokból érkező nyaralók vidéki kultúrtáj iránti vonzalma révén is. Épp ezért a tópart turisztikai fejlesztésével foglalkozó Balatoni Intéző Bizottság kezdettől fogva aktívan foglalkozott a népi kultúra bemutatásával. A tájegysági hagyományok, kézműves tevékenységek és tárgykultúra ismertetése mellett a népi építészeti alkotások is megjelentek a turisztikai propagandában. A BIB 1937-ben Tihanyban népművészeti házat épített fel, amelyet Tóth Kálmán és Nászay Miklós tervezett. Az épület mindenfajta absztrakció, egyéni értelmezés nélkül a helyi építészeti mintázatokat reprodukálta, helyi kőanyagból, boltíves tornáccal készült el. Az épület elhelyezése, tájolása ugyanakkor már kiszakad az ősközség hagyományos morfológiájából és a turizmus felé fordul: a tornác a vízparti kilátásra nyílik. Az épület ma már vendéglátóhelyként működik, környezetét teljesen benőtte a turizmus. A tetőterét beépítették, a nádtetőt nagyméretű nyílásokkal szabdalták fel.

A két tervező nem véletlenül kapta meg a feladatot. Egy évvel korábban, 1936-ban jelent meg ugyanis a BIB kiadásában az a felméréssorozatuk, amelyben a Balaton-felvidék népi építészetét dokumentálták. A gyűjtőmunkát Tóth Kálmán kezdeményezte, aki a harmincas évek elejétől fogva autóval járta be a településeket és részletesen dokumentálta az örökséget. A módszertana és technikája már egy modern dokumentációs megközelítést mutat. Gyűjtéséből vetített előadást tartott a Magyar Mérnök- és Építész Egylet ülésén, amely után elismerésként megkapta a Czigler-érmet.[6] Az előadásán résztvevőket pedig meghívta a népi építészeti felméréssorozatban való részvételre, ebből alakult ki a „Magyar Ház Barátai" néven ismert csoport. Az első, már említett kiadványuk, A Balaton vidék népének építészete szerkesztésében Tóth Kálmán és Nászay Miklós vett részt. Egy évvel később jelent meg A Fertő vidék népének építészete, melyet Tóth Miskolczy Lászlóval és Padányi Gulyás Jenővel készített el. Tevékenysége nyomán Tóth Kálmánt 1941-ben a Belügyminisztérium felkérte, hogy az Országos Nép- és Családvédelmi Alap műszaki osztályának vezetését vállalja el. A program keretében a sokgyermekes családok számára dolgoztak ki tájegységenként különböző típusú lakóházakat.

Tóth Kálmán differenciált gondolkodását ugyanakkor jól mutatja 1941-ben megépült alkotása, a földvári vitorlás klubház. A déli parti üdülőhely kikötőjében, közvetlenül a tópartra helyezte el az épületet, amelyet egy lendületes, íves vonalra szerkesztett meg. A formálásában érezhető a vitorlássport asszociatív átértelmezése, amelyet az épület modern szerkesztésével fogalmazott meg. Bár az épület a régióra jellemző kőanyagú falazattal készült, a funkció és a helyszín alapján nem merült fel a tájegység hagyományos formáinak erőltetett alkalmazása. A klubház dinamikus modern szerkesztést mutat, még ha alacsony hajlású tetővel fedett tömegformája nem is a dogmatikus, hanem az adaptív alternatív irányzatokkal rokonítható. Az épület ma is közel eredeti formájában áll és klubházként használják. Belső terében még ma is áll az a kandalló, amelyet Tóth Kálmán tervezett, a tornácon pedig a tervező emléktáblája alatt saját horgonyát helyezték el, amely a közösségi identitás számára is fontos emlék. Az épület formálása azt a tervezői nyitottságot mutatja, ahol a táj jelenti az elsődleges értelmezési keretet. Az épület publikációjához kapcsolódóan fogalmazta meg Tóth Kálmán Az épületek elhelyezése a tájban című írását. Ebben a stílusok helyett már a tájat helyezi előtérbe. Számára a táj értelmezése jelenti a kiindulást, amely mást jelent az üdülőterületeken és mást az ősközségi környezetben.

A háború után a Balaton Intéző Bizottságot beszűntették és felszámolták azt a civil életet, amely a Balaton-fejlesztéséhez nagyban hozzájárult. Amikor 1957-ben a Balatoni Intéző Bizottságot újra életre hívták és immár a szocialista keretek közt megindult a Balaton-fejlesztés, Tóth Kálmán volt az, aki ismét szerepet kapott a szervezetben. A BIB tervtanácsában vett részt, amely fontos szerepet játszott a tóparti épületek színvonalának emelésében. Emellett a Magyar Építőművészek Szövetsége által életre hívott önkéntes balatoni patronáló mozgalomban is részt vett, amellyel a településeket segítették. Bár Tóth Kálmán 1960-ban nyugdíjba ment, tanítványával Callmeyer Ferenccel még két fontos tihanyi épület megtervezésében vett részt. Callmeyerrel a MEZŐTERV-ben, majd az IPARTERV-ben is együtt dolgoztak és nagy hatással volt a fiatal építész szemléletére. Nem véletlen, hogy Callmeyer badacsonyi épületeinél is a helyi népi építészeti örökség inspirációjából dolgozott, sőt még a Tátika étterem modern tömegkompozícióját is a népi építészet egyszerűségére vezette vissza.

A nemrég elhunyt Callmeyer Ferenccel a kutatás keretében személyesen is készíthettem interjút, ebben Tóth Kálmánnal közös Balaton-felvidéki tanulmányútjaikat és mestere alternatív Balaton vízióját emelte ki. Politikai okokból ugyanis nem tudott azonosulni a hatvanas évek Balaton-fejlesztésével, szerinte a központi fejlesztések helyett a tóparti nyaralóközösségeket kellett volna megerősíteni. A fejlesztéseknek helyi bázisra kellett volna épülni, és a nyaralótársadalmat kellett volna további építkezési lehetőséghez juttatni. A civil társadalom újbóli megerősödése számára egy polgári ellenállás lehetőségét ígérte. Tihanyban megvalósult két alkotásuk inkább egyfajta rehabilitáció, ahol a meglévő történeti értékekhez kellett alkalmazkodniuk. Az Ófalu főterén álló magtárban az ő terveik alapján alakították ki a mozit. A bővítést nemrég egy újbóli felújítást követően elbontották, csak az alapfalak maradtak meg. Hasonlóan átépült mára már az apátsági Rege udvar is. Az egykori gazdálkodási térből a hatvanas évek elején a turisták fogadására alkalmas vendéglátóhelyet alakítottak ki. Mindkét épületrehabilitáció a történeti értékek és modern szerkesztés közti kapcsolatot mutatja.

1974-ben Tóth Kálmán szerkesztésében jelent meg a Balaton monográfia, amelyben külön fejezet foglalkozott a népi építészettel. Bár a fejezetet nem ő írta, egy külön szerkesztői előszóban két tihanyi példát emelt ki a folytonosság kereséshez:

„Mielőtt a Balaton-környék népi építészetének részletes vizsgálatába bocsátkoznánk, célszerűnek látszik – szerkesztői megjegyzésként – rámutatni e tájjellegű népi építészet különleges értékére. A még meglévő értékes épületek gazdag sorozata a Balaton-környék egyik legnagyobb kulturális és idegenforgalmi értéke. Értéküket magasra emeli, hogy eredeti településformájukban és együttesükben hiteles azonosságban, „in situ" találjuk őket. A vályogból, de leginkább nyerskőből rakott emberi léptékű épületeken – megjelenésük formai értékén túlmenően – eredetiben tanulmányozhatjuk a népi építőknek a szerkezetek tisztaságában megnyilvánuló magas szakmai tudását és a díszítgetést-színezést kerülő épületformáló készségét. Ezek az épületek tökéletesen megvalósítják az építészeti szép örökérvényű alaptörvényét: az anyag, a szerkezet és forma csodálatos egységét. És ez az, ami a ma építészének – aki P. Nervi épületein ezen építészi alapelvnek a harmóniájában gyönyörködik – értékes tanúsítást adhat. Az ilyen szellemben tervezett, „modern" épületek jól illeszkednek be a meglévő faluképbe, amelyre jó példák a tihanyi új pártház és orvosi rendelő épülete. És ez az, ami a falu új egyedi- és típusháztervezőinek is követendő például szolgálhat."[7]

Mindkét tihanyi épületet Zilahy István és Szekeres József tervezte és ma is közel eredeti formájában áll, bár a turizmus felemésztette őket. A pártház és az orvosi rendelő is ma már vendéglátóhely. A „hiteles azonosság" Tóth Kálmán által megidézett településképi eszméjét a skanzenizálódás veszélye fenyegeti.

A népi építészet és a modern szerkesztés közti párhuzam Tóth Kálmán elméleti írásaiban is megjelent, elsősorban az „egyszerűséget" és az „észszerűséget" jelölte meg közös nevezőként. „A falusi épületekre mondta korunk építésze, Pier Luigi Nervi, hogy stílusuk — az igazság stílusa"[8]. Előszeretettel állította párhuzamba a kor meghatározó modern építészeinek gondolkodását a népi racionalitással.

„Kívánatos lenne, ha a felsőfokú építészképzésben népünk építészetének valós értékeit, hagyományait megfelelő súllyal oktatnánk. Ily módon lehetséges lenne, hogy azok tudatossá válva asszimilálódjanak. Az osztrák és svájci falvak ösztönösen-tudatosan őrzik népi építészetük hagyományait. A népi-táji jelleg tehát fennmarad anélkül, hogy az épületeknek jó értelemben vett korszerűsége sérelmet szenvedne. Ez a népi jelleg és hatása felismerhető a mai svéd és finn építészetben is. Példájukat követve a magyar építészek is megadhatják a világ építészetének azt a többletet, amelyet az egyes népektől, így tőlünk is elvár."[9]

Tóth Kálmán életútjában a népi és modern koncepciók fokozatos fúzióját ismerhetjük fel, alkotásai a tópart fesztelen környezetében levedlik a dogmatikus formálásokat. A vitorlássportban edzett szabad és kísérletező szemlélete a balatoni építészet számára is irányadóvá vált: merev stíluskategóriák helyett a tájjal együttélő, érzékeny figyelem alakította munkáit.

 

Szezonális örökség: „Pózna-lemez architektúra" – így jellemezték a hatvanas évek elején tevékenykedő építészek azt a sajátos balatoni karaktert, ami már a harmincas években is meghatározó volt a szezonális építészet közvetlen természetében. Doktori kutatásomban a „re-kreáció" alkotásmódszertani folyamataként írtam le ezt a különleges, a fesztelen táji környezetben az alkotás alapelemeit kereső, kísérletező építészeti mentalitást. A kutatás során feldolgozott huszadik századi tervek és épületek rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába.

Wettstein Domonkos

 

[1] Tóth Kálmán: A magyar nép építészete, ősi építő szemlélete. Magyar Építőművészet 78. (1987) 4-5. 60-61.
[2] Wettstein Domonkos: Resort Architecture in Regional Perceptions: Multiple Aspects of a Region in Iván Kotsis’ Design Method for Balaton Lakeshore. Prostor, Vol. 29 No. 2(62), 2021. https://doi.org/10.31522/p.29.2(62).6
[3] Ferkai András: Dr. Tóth Kálmán. Magyar Építőművészet 78. (1987) 4-5. 60.
[4] Toroczkai Wigand Ede: Hogyan építsünk a Balaton partján? Táltos Kiadó, Budapest, 1921.
[5] Medgyaszay István: A Balaton kultusza és népművészete. In: Antal Dezső (szerk.): Balaton (A Magyar Mérnök és Építész Egylet értekezletsorozatának anyaga). Tér és Forma (Kiadó), Budapest, 1931. 27-28.
[6] Ferkai András: Dr. Tóth Kálmán. Magyar Építőművészet 78. (1987) 4-5. 60.
[7] Tóth Kálmán (szerk.) Balaton monográfia. Panoráma, 1974.
[8] Tóth Kálmán: A magyar nép építészete, ősi építő szemlélete. Magyar Építőművészet 78. (1987) 4-5. 60-61.
[9] Tóth Kálmán: A magyar nép építészete, ősi építő szemlélete. Magyar Építőművészet 78. (1987) 4-5. 60-61.

 

Irodalomjegyzék:
Ferkai András: Dr. Tóth Kálmán. Magyar Építőművészet 78. (1987) 4-5. 60.
Tóth Kálmán: A magyar nép építészete, ősi építő szemlélete. Magyar Építőművészet 78. (1987) 4-5. 60-61.
Simon Mariann: Az országban gyökerező sajátos tiszta építészet. Népi építészet és turizmus. Restart / Újrakezdések. Magyar Építészet 1956-1969 és 1990-2010 között. Terc, 2016. pp. 12-37.
Nemes Árpád: A Balatonvidék rendezési és építészeti kérdései. Magyar Építőművészet 40 (1941) 6. 159–162.
Callmeyer Ferenc, Tóth Kálmán: Mozi, Tihany. Magyar Építőművészet 12 (1963) 2. 13.
Tóth Kálmán: A Balaton vidék népének építészete. M. Kir. BIB, Budapest, 1936.
Tóth Kálmán: Királyi Magyar Yacht Club háza Földváron. Magyar Építőművészet (1944) 8. 194-195.
Tóth Kálmán Géza: Épületek elhelyezése a tájban. Magyar Építőművészet 43 (1944) 8. 184.

A tanulmány az alábbi kutatásokra támaszkodik:
Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018.
Wettstein, Domonkos: Regionális törekvések a Balaton-parti üdülőterületek építéstörténetében a két világháború között. Építés - Építészettudomány, 45 (1-2). pp. 139-171. (2017)
Wettstein Domonkos: Modernizáció és modern építészet a két világháború közötti rekreációs célú építkezésekben. In: Veöreös, András; Horváth, Tamás (szerk.) Kortárs építészettörténet V. 100 éves a Bauhaus. Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara, Győr (2020) pp. 111-128.

 

Szerk.: Winkler Márk