Az idei, immár 13. Budapesti Építészeti Filmnapok mottója a RECONNECT. A március 4-én kezdődő, 10 napon át tartó filmfesztiválon olyan filmekkel találkozhatunk, melyek az újrakapcsolódás, az egyén és a közösség újra egymásra találásának témáit mutatják be. A felhozatal idén is nagyon izgalmas, úgyhogy mindenkit bíztatunk, hogy nézze át a programot! Az Építészfórumon most a Periféria és az Olyan anyagból vagyunk mint álmaink című filmek rövid ajánlóját olvashatják.
A Kortárs Építészeti Központ által szervezett Budapesti Építészeti Filmnapok az elmúlt években minden érdeklődő építész (és nem csak építész) egyik legjobban várt eseményévé vált Budapesten. A hagyományosan a Toldi Moziban megtartott vetítések helyett a filmek ugyan most kénytelen-kelletlen a TÁVMOZI felületén érhetőek el, de a 10 napos program most is megannyi érdekes és izgalmas utazásra hív bennünket. San Franciscótól Koppenhágáig, Havannától Londonig, Marseille-től Dubajig változatos helyszínek és témák közül válogathatunk, melyek idén a RECONNECT (újrakapcsolódás) hívószóhoz kötődnek.
A programban találunk egész estés dokumentumfilmeket többek között Alvar Aalto munkásságáról, világvárosok Kínában felépített replikáinak lakóiról vagy épp a San Franciscó-i Market Street egyre szembetűnőbb társadalmi különbségeiről. Néhány hosszabb film mellé izgalmas rövidfilmek is társulnak, mint például a Valyo és a FÁK a Rómain által készített Római szabadstrand-építés és tesztnap vagy a London első közösségi földalapját bemutató London CLT.
A továbbiakban két filmet ajánunk részletesebben. Akiket pedig ezen felül is érdekelnek az építészeti témájú játék- és dokumentumfilmek, azok itt és itt szemezgethetnek az Építészfórum karácsonyi filmajánlójából.
Olyan anyagból vagyunk, mint álmaink | Such Stuff as Dreams are Made on
AT, 2019, 76’ | Német nyelven, angol felirattal | Language: German with English subtitles
R | D: Lotte Schreiber, Michael Rieper
Link: https://film.artmozi.hu/termek/13-budapesti-epiteszeti-filmnapok-open-heritage-rovidfilmek-olyan-anyagbol-vagyunk-mint-almaink/
Lotte Schreiber és Michael Rieper mindössze 76 perces dokumentumfilmje 6 co-housing projektet mutat be Ausztriában 1968-tól egészen napjainkig. A közösségi lakóházak a lakókkal és az építészekkel (akik valamennyi esetben az általuk tervezett telep lakói) folytatott beszélgetések és montázsszerű életképek segítségével elevenednek meg előttünk. A film bemutat kisebb, 60 lakásos és jóval nagyobb, több száz lakásos közösségi lakótelepeket is, de egy valami közös bennük: lakóik erős összetartozása és lakóhelyükhöz kötődő identitásérzete. Bár a film az esetenként felmerülő problémákat sem rejti el, a végére csak még inkább vágyakozunk arra, hogy valami hasonló végre itthon is újra megtörténhessen.
Outskirts | Periféria
ES, 2020, 84’ | Spanyol nyelven, angol felirattal | Language: Spanish with English subtitles
R | D: Xavi Esteban, Odei A.-Etxearte
Link: https://film.artmozi.hu/termek/13-budapesti-epiteszeti-filmnapok-periferia/
Santa Colombában, Barcelona egyik turisták által kevéssé látogatott külterületében járunk. A rideg, sokemeletes panelházak sziklaként nőnek a környező domboldalakon. A kacskaringós utcák, keskeny lépcsők és rejtett terek hálózata azonban egy igazi sikertörténet emlékét őrzi. A városrész lakói ugyanis már a Franco-rezsim bukása előtt összeszerveződtek, és alternatívát dolgoztak ki a központilag előírt városfejlesztési tervek ellenében. A környéken lakó építész, Xavier Walls minden idejét arra szánta, hogy Santa Colomba lakóit összefogja és bevonja a városrész urbanisztikai fejlesztésébe. A közösségi-participatív tervezés ezen korát megelőző példáját mára már – részben Wells korai halála miatt – a történelem elfeledte, de a lakók továbbra is próbálják fenntartani a közösséget. Kérdés, hogy a fiatal generáció képes lesz-e folytatni azt a páratlan történetet, melyre már csak nagyszüleik emlékezhetnek.
Winkler Márk