Devolúció – Hogyan történhet meg mindez a diósgyőri várral?

Szögezzük le az elején: ez nem egy rekonstrukciót ellenző írás lesz. Sőt, inkább a tudományos alapokon történő visszaépítések mellett teszi le a voksát. A diósgyőri vár esete viszont egy tragikomédiába látszik átalakulni, főleg a most hétvégi történések után. Hogy történhet ez meg az egyik legrégebbi műemlékünkkel? És kérdés, hogy devalválódhat-e a várhelyreállítások műfaja hazánkban még tovább?

Miskolcon nagyon lassan, anyagi gondokkal küzdve, de épül a diósgyőri vár, amelynek 2017-ben napvilágot látott tervei igencsak megosztották a közönséget. Arról, hogy mindezt a sajtó milyen megmosolyogtató címekkel közvetíti, arról külön cikket lehetne írni, de talán a legmegindítóbbak azok a típusú írások, amelyek a "kiépítéseket" (azaz az elméleti rekonstrukciók alapján történő kivitelezéseket) ellenzők és azok támogatói között akarnak még nagyobb szakadékot mélyíteni. Pedig, a „fanyalgóknak" nem feltétlen a rehabilitáció tényével van a bajuk: hanem azzal, ahogyan ez az egész történik az egyik legősibb és legértékesebb műemlékünkkel, amely ráadásul I. Lajos udvari kultúrájának megismeréséhez is az egyik legtöbb eredeti nyomot szolgáltatja.

A romok folyamatos pusztulását mindig kiépítéssel akarták meggátolni, ennek módján több mint 100 éve tanakodnak a szakemberek. A "Királynék vára" ugyanis a 18-19. századra széthordott kövei miatt az utolsó óráit taposta, Sztehlo Ottó így később, 1921-ben készített is egy historizáló kiegészítési tervet rá, bár nem konkrét megbízásra.¹ Mégis, kvázi innen számíthatjuk a vár modern rekonstrukciós históriájának origóját.

A rom az 1930-as években is fókuszba került, ugyanis a korszakban fellángoló revíziós politika következtében a műemlékvédelem programja is új irányt követett. Az akkoriban működő Műemlékek Országos Bizottsága minden új határon belül megmaradt középkori emléket reflektorfénybe állított, hiszen ezen királyi építmények reprezentálták a tényt, hogy az elcsatolt területek középkori épületei is hajdan egy kultúrkörhöz tartoztak. A nemesek ugyanis mindig az udvar építészetét és divatját próbálták követni, így egy királyi vár a megmaradt belső területen kultúrpolitikai szempontból kulcsfontosságú volt a két világháború között.²

Ebben a megközelítésben eleinte a diósgyőri vár is a felújítások listájában szerepelt, végül azonban jelentős kiépítés forráshiány miatt nem történt, de a Bizottság műszaki főtanácsosának, Lux Kálmánnak a hagyatékában találni e korból származó kiegészítési elképzeléseket.³

1953-tól viszont már egy eltökéltebb projekt indulása előtt álltak, mikor Ferenczy Károly vezetésével megkezdték elhordani a feltöltéseket és az építmény állagmegóvását tűzték ki célul. Az immáron Országos Műemléki Felügyelőségként működő műemlékvédelmi szerv 1962-ben Czeglédy Ilonát bízta meg az ásatások vezetésével, Ferenczy Károly mindeközben kidolgozta a rombiztosítási koncepciót: kisebb toldásokat eszközölt csak, amelyek a modern kor anyagaival éltek. Minden új elem vasbetonból, üvegből vagy fémszerkezetekkel épült. A modern hozzáadások segítségével megközelíthetők lettek egyes részletek, bizonyos, ma már nem látható struktúrákat pedig bazaltzúzalékos műkő kiegészítésekkel idéztek meg.

Ferenczy nem csak az építészeti részleteket tervezte meg, de a kiállítást, a látvány raktárakat és a vitrinek üveg és fém konstrukcióit is. Ez a „műemlék kiegészítés" ugyan árulkodik a kor várbemutatási hozzáállásáról, mégsem hihetjük egy percig sem, hogy a teljes kiépítés nem volt cél ebben az időszakban is. Az építésznek ugyanis kifejezetten szándéka volt a vár teljes továbbépítése, egészen az elpusztult szárnyakat és a födémszerkezeteket is beleértve. Egy kultúrközpont megszületése volt a kitűzött vágy, ahol az üveg és további kortárs anyagok játszották volna a főszerepet.

A Ferenczy-féle megvalósult állagmegóvás viszont már állagát tekinve is újragondolásra szorult, és a vár üzemeltetése miatt is szükség volt egy fenntarthatóbb megoldásra. A 21. századi vár, mint turisztikai, gazdasági, valamint köznevelői tényező egész egyszerűen több funkciót és fedett tereket igényel. A 2010-ben megkezdett tervezés Botos Judithoz, Cséfalvay Gyulához és Szekér Györgyhöz kötődik. Itt is több tervfázis ismert, ám 2011-ben jóváhagyták a rekonstruktív jellegű elképzeléseket is, és pár évvel később meg is kezdődhetett a belsővár kiépítése.

Nagy segítség volt, hogy a vár előtt álló, úgynevezett Dérnyné-házból kibontották a régen beépített, eredeti középkori faragványokat, ezek is segítették Szekér Györgyöt az enteriőr rekonstrukciók terén. A vár alaprajza nagyjából ismert volt, így a földszinti helyiségek elosztása visszaállítható lett, valamint az in situ részletek, nyílások, boltindítások is támogatták a következtetéseket. A nem ismert építészeti pontoknál régi alaprajzok, metszetek, ábrázolások jelentettek támpontot, melyek közül mindegyik egy-egy újabb információval szolgált az építéstörténetet illetően. Maradt fenn 1596-os ostromábrázolás, 1662-es alaprajzok, valamint a nagy segítség: a híres Hazael Hugó-féle ábrázolás is

A legújabb tervezői gárda Szekér György és Cséfalvay Gyula mellett Petrik Zoltánnal és Rostás Lászlóval bővült, utóbbi lett a felelős tervező. A régóta hangoztatott, teljes kiépítésről szóló rekonstrukciós ütem kivitelezése sokáig húzódott, majd egy kormányhatározat szerint több mint tízmilliárd foritnyi állami támogatással indulhatott el 2021-ben, önkormányzati kiegészítéssel. Az előtte engedélyezett tervekről 2017-ben, és 2018-ban is láttunk publikációkat, 2021-ben pedig az egyik kivitelező osztotta újra a 2017-es terveket a szerződés aláírásokor.

Viszont a másik kivitelező, az FK Raszter honlapján látható egy eddig nem túl „megfuttatott", ám egy fokkal visszafogottabb terv is. A cég 2022 januárjában publikálta ezt az ábrát. Ezen a látványterven nincsenek ott olyan földtől elrugaszkodott tervek, mint a korábbi tetőcserép mintázata, mely inkább tükröz egy historizmus korabeli visszaépítési koncepciót, mintsem a valódi, Mátyás-kori cserépmaradványok hű követését.

A 2017-2018-as látványtervek alapján egyébként Buzás Gergely, a középkori építészet elméleti rekonstrukcióinak legismertebb szakembere írt egy érdekfeszítő elemzést, melyben igen súlyos tévedésekre és úgy magának az építkezésnek a tudományos megalapozottságot kerülő mivoltára hívta fel a figyelmet. A szövegben a régészeti és kronológiai ellentmondásokon túl, olyan ordító túlkapásokkal kell számolnunk, mint a sosem létezett második emelet, vagy a nyugati homlokzat konkrétan neogótikus ablaksorral történő megnyitása.

Bár a nyugati homlokzatot a kivitelező honlapján látható másik látványterven nem láthatjuk, az építési fotók alapján mégsem valószínű, hogy lemondtak a látványos panorámáról, elvégre a 2021-es közbeszerzési hirdetményből kiderül, hogy a kiépítendő nyugati szárny emeletéből éttermet akarnak csinálni. Ilyen és ehhez hasonló, fenntartható funkciókra egyébként valóban szükség van.