Egy terv, egy történet: Nagy Bálint megtervezi a technikum üdülőjét
Hogyan nyerte meg a saját bevallása szerint is „nehezen kezelhető", harmadéves Nagy Bálint a technikum oktatói-hallgatói üdülőjére kiírt pályázatot – és miért nem épült meg végül? És mit írt róla büszkén az édesanyjának? Egy terv, egy történet – ezúttal Nagy Bálinttal 1971-ből.
Ez a terv egy pályázatra készült az – akkor még – Ybl Miklós Felsőfokú Építőipari Technikumban, ahová én csak harmadévben jártam, mert a debreceni építőipari főiskoláról kirúgtak, és felkerültem Budapestre. Elég nehezen kezelhető ember voltam, ezt a tulajdonságomat igyekeztem megőrizni azóta is. Volt egy diáklap Debrecenben, aminek én voltam a főszerkesztője, és a diáklapok főszerkesztői nem szoktak az igazgatóknál népszerűek lenni. Igazolatlan hiányzás miatt rúgtak ki. Csak négy óra, de ott ez egy példa nélküli dolognak számított. Egyetlenegy szempontja volt a kirúgásoknak, a kirúgott hallgatók elmentek a Debreceni Tervező Irodába dolgozni egy évre, ami így olcsó munkaerőhöz jutott; ennek a tervezőirodának az igazgatója kellett volna hogy aláírja az indexet... De én nem oda mentem, hanem a Csokonai Színházba színházi díszítőnek. Így vészeltem át bő fél évet a pesti folytatásig.
A tanév második felében írtak ki hallgatói tervpályázatot a felsőfokú technikum oktatói és hallgatói üdülőjére, Nagymarosra. Én akkori szokásomnak megfelelően rémesen viselkedtem: mondtam az évfolyamtársaimnak, hogy ne is fáradjanak, mert úgyis én nyerem meg, és nem csináltam semmit. Ezzel együtt sokan adták be, ez nagy szó volt akkoriban, a felsőfokú technikumban, hogy úgy mondjam, a tervezésoktatás nem számított a kiemelt tárgyak közé. Annak ellenére, hogy Debrecenben Mikolás Tibor, Boruzs Bernát és Szabó János voltak a tervezéstanárok, Pesten meg gyakorlatilag Beszédes Kornél egy személyben.
Kornélnak volt egy fantasztikus kurzusa: az előadásainak az első órájában mindig csinált egy egyórás tervezési pályázatot, aminek az volt a lényege, hogy ő megtervezett valamit milliméterpapíron, azt leírta, és azt a leírt szöveget adta ki feladatba. Volt egy évfolyamtársnőnk, aki mindig pontosan szinte klónként megvalósította azt, amit Kornél leírt. Én mindig megfeleltem az összes kritériumnak, de más eredményre jutottam. Ez minden héten ismétlődött. Nyilván valahogy ebből a rutinból szedett fel az ember annyi tudást, hogy meg tudott csinálni egy pályázatot. De még azt sem zárom ki, hogy az ilyen szempontból erős debreceni időszaknak köszönhetően én más háttérrel indultam, mint a pesti évfolyamtársak.
Az utolsó két éjszaka rajzoltam két verziót, és ebből az egyik egyértelműen a jobbik terv nyert – hogy őszinte legyen, a másikat nem is tudnám felidézni. Átküldtem egy levelet, amibe bemásoltam a pályázat értékelését – ennél többet én sem tudok mondani róla. Nyilván iszonyú sok kívánnivalót von maga után ezt a terv, mert az akkori oktatási háttérre támaszkodott. Ha valaki most megnézi, mindjárt talál millió hőhidat és egyéb problémát, de ezek 1971-ben nem számítottak szempontnak. Ezzel együtt azt gondolom, hogy letisztult, vállalható terv.
Ez a történet lényege. Aztán később főiskola lett a felsőfokú technikumból, 74-ben csináltam különbözeti vizsgát, és akkor kaptam diplomát. A ház megépült, valamelyik tanár tervei alapján. A pályázati eredményt nem vették figyelembe, mondjuk az iskola nem is adott tervezői jogosultságról papírt. Én 1987-ben vagy ’88-ban kaptam meg a tervezői jogosultságot, amikor már kinn voltam Amerikában, és mondták, hogy megadjuk neki, mert úgysem jön haza. Pechjük volt, mert hazajöttem. De ez már egy másik történet.
Nagy Bálint Ybl-díjas építész, az N&n, Nagy Bálint és tsai építésziroda, valamint az N&n Galéria alapítója. 2009-es alapítása óta a FUGA Budapesti Építészeti Központ vezetője, kreatív igazgatója. A képeket Nagy Bálint bocsátotta rendelkezésünkre, a szöveget Kovács Dániel jegyezte le.
