Egy terv, egy történet – Szabó János és a párizsi Tête Défense

Meg nem valósult terveket bemutató sorozatunkban ezúttal az 1975 óta Kanadában élő, debreceni származású építész, Szabó János egyik legnagyobb pályázati sikerét ismerhetjük meg. A Mitterrand elnök által meghirdetett, 1982-es Tête Défense pályázaton ez a terv a legjobb négy közé jutott.

1982-ben a torontói Crang & Boake építészirodában dolgoztam. A párizsi Tête Défense tervpályázatáról a helyi szakmai szakmai sajtóból értesültünk. A város és azon belül a tervezendő feladat, valamint a helyszín mindkettőnk: cseh származású kollégám, Dalibor Vokac és jómagam számára is érdekesnek, különleges kihívásnak tűnt. 

A kiírás megszerzése után feletteseinknek beszámoltunk a program, valamint a helyszín fontosságáról, és engedélyt kértünk a pályázati munka elkezdésére, hangsúlyozva azt, hogy irodai tevékenységünket akadály nélkül elvégezzük. Nem kaptunk hozzájárulást, de úgy döntöttünk, hogy magunk módján és magunk erejéből kezdünk el dolgozni a pályázaton. 

A helyszín Párizs egyik fő artériájának: az Avenue des Champs-Élysées – Etoile – Avenue Charles-de-Gaulle tengelyének befejezése. Említésre méltó szempont volt a tervezett együttes látványa az Arc de Triomphe alatt az Etoile felé nézve. A program iroda-jellegű kormányzati szakosztályok, valamint kereskedelmi épületek elhelyezését várta el. A helyszínt körbeölelő, meglévő épületek közül egy volt említésre méltó, meghatározónak számítható. A területet térszint alatt több földalatti vonala keresztezte, ez erősen megnehezítette a tervezendő épületek alapozását, elrendezését.  A közelben lévő park, a Bois de Boulogne szintén meghatározó fontosságúnak tűnt. 

Kiindulásunkban eleve magasépület kialakításában gondolkoztunk, de nem a szokásos megfontolások alapján. Elhelyezését és formáját a földalatti infrastruktúra határozta meg.  Ezenkívül fontosnak találtuk az utalást a városban található jellegzetes épületformákra emlékeztető alaprajzi rendszerekre. Egy ilyen a Les Invalides múzeum alacsony szárnya, melyet a tengely koordinátájától elfordítva, azt a tervezési terület határa által „levágva" helyeztünk el. Az így létrejött területen egy lejtős hullámzó üvegszerkezetű, kereskedelmi funkcióval kitöltött egységet alakítottunk ki, amelyet ívesen zártunk le. 

A magasépület – talán 35 emeletes, inkább arányokban, mint méretekben gondolkodtunk – a tér irányába emelkedett, ellenpontot képezve az üvegezett egységgel. Utalást kívántunk tenni Delacroix híres festményére (A szabadság vezeti a népet, 1830 – a szerk.), erre a lapos-magas épület baloldalán elhelyezett, mozifunkciókat magában foglaló keret rácsostartó fedése adott kiváló alkalmat. A szerkezeten belül elhelyezett számítógépek segítségével holografikus képeket vetítettünk, melyek a festmény nőalakját mutatták be. Az így létrehozott együttes helyszínrajzát tekintve – szerintünk – nagyon modern kompozíciót eredményezett. 

A benyújtott tervet fekete-fehér tusrajzokkal készítettük el. A távlati képeket szabadkézzel és ugyancsak fekete-fehér tus technikával mutattuk be. A beadott tervlapokon mellékeltünk minden olyan vázlatot, kísérletet, melyet fontosnak tartottunk javaslatunk értékelésehez. A hozzátartozó füzet további ábrákkal és magyarázatokkal szolgált.  

A zsűri négy tervet javasolt megfontolásra, közülük egy a mi elképzelésünk volt. Az első díjat Johann Otto von Spreckelsen dán építész kapta meg teljesen jogosan. Az ő terve épült meg – sajnos sok változtatással. A kiállítás alkalmából beszélgettem vele nagyon előremutató tervéről. Alkalmam volt Antoine Grumbach-val, a zsűri tagjával is társalogni, szerinte a mi tervünk „too domestic" volt – azaz kis léptékű és nem eléggé monumentális. Az első díjas, a „nyitott ablak a jövőbe" mottóval léptékében és monumentalitásban jobban kifejezte a zsűri elvárását. A másik két terv – Jean Nouvel és Pierre Soria, illetve Jean-Paul Viguier és Jean-François Jodry javaslatai – léptékükben Grumbach szerint ugyancsak monumentálisabbak voltak. Azt is tőle tudom, hogy a mi tervünket Richard Meier pártolta és javasolta a benyújtandók közé.
 

Szabó János építész, 1955-1974 között a Debreceni Tervező Vállalat munkatársa, 1975 óta Kanadában él és dolgozik. Az 1982-ben meghirdetett Tête Défense pályázaton 424 induló vett részt; Szabó és Vokac pályaműve a Crang & Boake neve alatt jutott a négy finalista közé. A cikk képeit Szabó János bocsátotta rendelkezésünkre; a szöveget Kovács Dániel szerkesztette.