Az intelligens otthonról és városról szóló diskurzus során nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az intelligencián túl, egy magasabb szinten, a különféle technológiáknak azokat az általános emberi értékeket kell szolgálniuk, amit együttérzésnek, empátiának, kapcsolatnak, szeretetnek hívunk. Ezt jól mutatják a gigantikussá nőtt technológiai cégek sikerei is. A Facebook, a Google abban segít, hogy intenzív és értékes kapcsolatot tartsunk egymással. Steve Jobs, az Apple vezetőjeként ugyanennek a gondolatnak a kifejezésén dolgozott különleges, szerethető eszközök megalkotásával. A kütyük, vezérlők, buszok, szoftverek, automatizációs rendszerek akkor érik el valódi céljukat, akkor lépnek egy szintet följebb, amikor megértik ezt a fajta, nem-tárgyiasuló társadalmi igényt, amely az emberi élet lényegének – a kapcsolatok fontosságának, "társas lényszerűségének" – a megértéséből fakad.
Az epiteszforum.hu főszerkesztőjeként a kortárs építészet trendjeinek divergenciáját látva úgy sejtem, hogy a 21. század nem a formáról és a külcsínről fog szólni. Az építészet nagyon hatásos beavatkozás a látható világba, és nehéz ettől a hatástól elvonatkoztatni. Ugyanakkor ma olyan változásokat tapasztalhatunk a látható világon túl, amelyek az egész társadalomra hatással bírnak. Az egészséges életmód és az élhető környezet fenntartását a környezetszennyezés mellett többek között az egyre nagyobb jelentőséggel bíró, ám nehezen megragadható és mérhető stressz is nagymértékben nehezíti.
A környezetszennyezés minimalizálása érdekében ezerféle programot kezdeményeztünk, s ez a felelősségteljes gondolkodás az egyes építőipari termékek életciklusának számításával már a tervezőasztalokon is megjelent. A jövő építészetében az építészet kommunikációs szerepéről át kell hogy tevődjön a hangsúly az egyelőre láthatatlan, mérhetetlen, de adott esetben annál súlyosabb problémákat okozó tényezők kiküszöbölésére, a fizikai és mentális komfortra, s annak sokféle építészeti értelmezésére. Az épített környezet a jövőben olyan immateriális tulajdonságokra is érzékeny kell, hogy legyen, mint a skálázhatóság, vagy az adaptációs képesség, mivel az épített környezetnek az olyan gyors lefolyású társadalmi változásokra, mint pl. a mobilitás, a társadalmi korfa vagy a munka világának változása, stb. is értelmes környezeti válaszokat kell adnia. Designerek, építészek, technológusok, menedzserek, vállalkozók innovációs csoportjai minden bizonnyal ilyen problémák megoldásain is törni fogják a fejüket az évszázad következő évtizedeiben. S nem csodálkoznék, ha lennének egy ilyen csoportban vallási tanítók, jógaoktatók vagy holisztikus gyógyászok is.
Az otthon és a munkahely tereinek kiemelt szerepe van abban, hogy mennyire tudunk stresszmentes környezetet biztosítani szervezetünk számára. Ez az első és legfontosabb feladat egészségünk megőrzése szempontjából. Fizikai szinten legyen mindig megfelelő a világítás, a hőmérséklet, legyen mindig tiszta és friss a levegő, stb. A mentális stresszt tekintve lehetőleg legyenek minél könnyebbek a saját felelősségi körbe tartozó ügyek terhei. Az otthon a családi élet színtere, benne ezerféle odafigyelést igénylő helyzettel, a személyes és közös ügyek szövevényes hálózatával. S ez a hálózat úgy tűnik, egyre bonyolultabbá válik a gyermekek számának és életkorának, a nagyszülők gondozási, valamint a különféle házi kedvencekkel, hobbi- és sporteszközökkel, kerttel, stb. való törődés igényének növekedésével. Hosszú, már-már végeláthatatlan sorban állnak a figyelmünket követelő sürgős és fontos dolgok. A modern, különféle hálózatokkal átszőtt urbánus létben az egyéni és közösségi túlélés a fizikai síkról szellemi síkra tevődött át, ami legfőképpen koncentrációt és figyelmet(!) követel egy olyan kontextusban, amelyben a sokféle eszköz, amit használunk, fragmentálja a figyelmet és megtöri a koncentrációt. Stressz, stressz, stressz mindig és mindenhol. Alkalmazkodunk, de egyénenként más és más korlátai vannak annak, amit elbírunk.
Ebben az élethelyzetben az otthon fenntartását leegyszerűsítő és gazdaságossá tévő technológiák - az okos otthon – hatalmas segítség, mondhatnánk "Isten áldása." S nemcsak azért, mert gyakorlatilag 40–60%-os megtakarítások érhetők el az épület üzemeltetésének költségeiben, hanem azért is, mert – s ezt már jóval nehezebb mérni – jelentősen csökkenti a stresszt azáltal, hogy nem kell egyenként figyelmet fordítanunk arra a számtalan eszközre, amely ma már egy otthon szerves, szinte elválaszthatatlan része. Az okos otthonban minden olyan elem, amit kontrollálni kell (vagy szeretnénk), egy integrált rendszerbe kapcsolva, egy kezelőfelületen keresztül ellenőrizhető és irányítható. Ma már az Európában épülő új házak és lakások közel 80%-a ilyen rendszerek beépítésével valósul meg.
Ahogy a hang- és a képátvitel területén több nagyszabású 20. századi újítás után a század végére a digitalizáció egy közös platformra hozta az addig külön rendszerekben fejlesztett info- és telekommunikációt, s ahogy a digitális integrációval a technológia szinte bárki számára hozzáférhetővé vált, ez egy előre nem látható, hatalmas fejlődést hozott nem csak az üzleti életben, hanem az emberi kommunikáció területén is. Úgy sejtem, hasonló áttörés előtt áll az anyagi világba beköltöző és ma már mindenütt jelen lévő (ubiquitous computing) komputerizáció, interaktivitás, automatizáció, mesterséges intelligencia és a sokféle, számtalan okosság. A technológia átalakítja az építőipart, annak mindenféle folyamatait, és jönnek az új, okos anyagok is. Aki most belép erre a területre, jó eséllyel talál magának új – és korábban nem létező – üzleti lehetőségeket is.
Az okos otthon és az okos város nem valamiféle utópisztikus távoli jövő, hanem már itt van körülöttünk. Ismerkedünk vele, próbálunk megtérüléseket számolni és azon mélázunk, hogy vajon a ma beépített technológia mikorra évül el, és ha elévül valami, akkor azt a meglévő rendszerhez illeszkedően tudjuk-e majd cserélni. De ha döntésre jutottunk, és belevágunk, tudnunk kell, hogy ez jóval több, mint technológia. Valamilyen formában részei vagyunk egy olyan közösségnek, amely előrébb viszi a világot. Evangelisták, hittérítők vagyunk, akik még az elején beszállnak, akik kipróbálják, használják, fejlesztik és beszélnek róla.
Előfordul még ma is, hogy valakitől azt hallom, "van okos-telefonom, de nem használom, mert okosabb nálam." Jelzés ez, egy erőtlen segélykiáltás, hogy "segítség, nem találom a helyem az okos eszközök világában." S ne feledkezzünk meg azokról sem, akiknek egyáltalán nincs okos eszköz a kezükben, sőt, még elérhető távolságban sem. A technológia a hozzáférhetőség szempontjából két részre osztotta a világot, és nincs értelme elkenni a közismert tényt, hogy a modern technológiák közvetve hozzájárulnak a társadalmi egyenlőtlenségek növekedéséhez. Hiszen azok, akik hozzáférnek, még többet és jobbat akarnak, s akik nem, azok egyre több hátrányt halmoznak fel. Egy olyan technológia-intenzív környezetben, amilyenné társadalmaink az utóbbi pár évtizedben váltak, elkerülhetetlenül új problémákkal is szembe kell néznünk és megoldásokat kell keresnünk. A külső környezeti problémákra, pl. a klímaváltozásra bizonyos szempontból jó megoldás az épületek és a városok üzemeltetéséhez szükséges energia csökkentése úgy, hogy közben a komfortérzetünk nem csökken, sőt növekszik. A belső társadalmi problémákra az új technológiákat is segítségül lehet hívni, de elengedhetetlen valamiféle közös tudatosság, egy új és magasabb szintű, egymás kezdeményezéseit jobban összekapcsoló CSR (Company Social Responsability – Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás) program, amelyben a vállalkozások, az állam és az önkormányzatok, valamint civilek okos társas lényekként, együtt tesznek a hozzáférésből eredő társadalmi különbségek csökkentéséért. S ezen a területen is evangelistának lenni – higgyék el – lélekemelő.
Pásztor Erika Katalina