Közélet, hírek

Főszerkesztői köszöntő

2018.03.29. 19:30

Művészettörténész. Építészeti kritikus. Több mint ezer cikk, esszé, interjú és tanulmány szerzője. A Magyar Narancs alapító szerkesztője, az Octogon magazin alapítója és főszerkesztője. Alkotó polihisztor. Bojár Iván András az epiteszforum.hu új főszerkesztője. 

Kedves Olvasók, Kedves Kollégáim!

Az a megtiszteltetés ért, hogy nagyszerű pályatársaim, jelentős elődeim után a mai naptól kezdve én vehetem át az epiteszforum.hu közösségének irányítását. Hálával tartozom a szerkesztőség és a tulajdonosi kör belémvetett bizalmáért és azért a nagyszerű kiemelkedő teljesítményért, amelyet az alapítók, néhai Vargha Mihály, valamint az Építészfórumot saját gyermekeként haláláig dédelgető csodás Pásztor Erika Katalina hagytak hátra. Ők személyükben, szellemi tekintélyükkel kötelezettségeket rónak rám. Etikai, szakmai kötelezettségeket, a minőségelvű szemlélet követelményét, melyeket képviselni, a portál eredeti szellemiségének megfelelően pedig közvetíteni igyekszem továbbra is.

Az Építészfórum tizennyolc éve működik. Magyarország vezető építészeti portálja. Önálló sorsa szerint létező médium, mint a sajtótörténet nagy lapjai, felületei. Személyiségekhez köthető korszakok jellemzik, de e személyeken felül él, saját logikája szerint áramlik az időben. Köszönet illeti mindazon munkatársakat, akik Erika elhatalmasodó betegsége, majd halála idején napi aktivitásukkal, az Építészfórumtól elsajátított értékrendszer és működési rend alapján fenntartották a portált, biztosították a folyamatosságot: híreket, információkat szállítottak a szakma társadalmának és az építészet iránt fogékony, érdeklődő laikusoknak. Ezt a munkát folytatjuk tovább, immáron közösen. És együtt teszünk meg mindent azért, hogy Erika félbemaradt terveiből a közeljövőben minél többet életre hívjunk.





Nagy felelősség, csodálatos feladat ezt a rendkívül értékes médiumot gondozni. Örömmel teszem. Ahogy az építészeti újságírás terén végzett korábbi munkáimban: 1993-tól a Népszabadságban, 1998-tól kezdődően 17 éven át egykori folyóiratomban, évekig a Rádió Café műsorában, könyveimben, úgy mostantól kezdve itt, az epiteszforum.hu keretei között is a tőlem sokak számára ismert értékek és eszmei szempontok képviseletével.

Kedves régi és új olvasók, barátaim! Kérlek benneteket, továbbra is hűséggel kövessétek az itt folyó munkát. Mindent megteszünk, hogy a portál továbbra is betöltse eredeti küldetését. Új munkatársaimnak jó munkát, olvasóink számára élvezetes szöveges és kiváló képi tartalmakat, hasznos információkat kívánok!

Bojár Iván András
az epiteszforum.hu főszerkesztője