Pályázatok/Magyar

Hallgatói ötletpályázat - Dunavarsány

2016.03.21. 10:18

Dunavarsány-2000 Lakásépítő és Szolgáltató Kft. pályázatot ír ki. Az ötletpályázat célja olyan tervek és ötletek összegyűjtése, melyek alapul szolgálhatnak a Naprózsa lakópark további fiatalos, lendületes, fejlődéséhez. Leadási határidő: május 18. 

1. A pályázat kiírója:


Dunavarsány-2000 Lakásépítő és Szolgáltató Kft. (1196. Budapest, Rákóczi u. 70.)

2. A pályázat tárgya:

Javaslattétel Dunavarsány, Naprózsa lakópark II. üteme keretében:

A meglevő telekkialakításhoz illeszkedő beépítés és lakóházak tervezése.
A lakópark teljes kiépítését figyelembe vevő közösségi, szolgáltatói, kereskedelmi, vendéglátói (stb.) létesítmény(ek) elhelyezésére, építészeti megjelenéseinek módjára, környezetük kialakítására a tervezési programban meghatározottak szerint. (Indokolt esetben a telekhatárok megváltoztathatók). A Naprózsa lakópark a ráckevei-Duna ág közelében, az M0-tól 9 km-re, az 51-es főút 26 kmsz.-nél található.

 

A pályázat célja:


Az ötletpályázat célja olyan tervek és ötletek összegyűjtése, melyek alapul szolgálhatnak a Naprózsa lakópark további fiatalos, lendületes, fejlődéséhez. Célja a lakófunkció és a szolgáltató-kereskedelmi funkció kapcsolat kialakítási lehetőségeinek összegyűjtése, melynek színvonala méltó Dunavarsány városi rangjához. A tervezési területen ezért elsősorban modern-korszerű lakóházakra és a tervezési programban meghatározott szolgáltató intézmények elhelyezésére kell javaslatot tenni, kiemelten kezelve a szolgáltató központ lakóparkon belüli helyének kiválasztását, és kapcsolatát a lakóövezettel.

A Kiíró ennek megfelelően olyan színvonalas, innovatív, ugyanakkor megvalósítható tervjavaslatokat vár a tervezési területre, melyek funkciók szerint részekre bontva lehetővé teszik a megépítendő épületek, épületegyüttes(ek) ütemezett megvalósítását, és megteremtik azok kapcsolatrendszerét.

 

3. A pályázat jellege, formája:


A pályázat jellege: hallgatói ötletpályázat, nyílt (egyéni vagy csoportos)
A pályázat: titkos

 

4. A részvétel feltételei:


A tervpályázaton részt vehet Magyarország valamennyi felsőoktatási intézményében tanuló építészhallgató, ill. akik diplomájukat 2015-ben védték meg. A pályázó személy vagy csoport a pályázat benyújtásával egyben hozzájárul a tervének nyilvános bemutatásához is. A tervpályázaton egy pályázó több pályaművel is részt vehet, de egy borítékban csak egy pályamű lehet. A pályázaton való részvétel díjmentes.

Részvételi szándék esetén regisztrálni ide kattintva lehet!

A pályázatból való kizárás:
A Bírálóbizottság kizárja a titkosságot sértő pályázatot, továbbá kizárja a bírálatból a formai követelményeket nem teljesítő, illetve hiányos pályaműveket.

 

5. A pályázat ütemezése:

A tervpályázat hivatalos meghirdetése: 2016. március 11.
Kérdésfeltevés határideje: 2016. március 21.
Felvetett kérdésékre válaszadási határidő: 2016. március 25.
Pályaművek beadásának határideje: 2016. május 18.
Pályázat eredményének kihirdetése, díjak átadása: 2016. május 25-ig

Részvételi szándék esetén regisztrálni ide kattintva lehet!

A felvetett kérdéseket a dunavarsany2000@t-online.hu-ra kell elküldeni a fent megadott határidőig.
A beérkezett kérdéseket és az arra adott válaszokat a Kiírók a pályázat honlapján teszik nyilvánossá 2016. március 25-ig.

 

6. Pályaművek benyújtása:


A pályaműveket a fentiekben meghatározott határidőig személyesen lehet leadni a Magyar Építész Kamara NKft. irodájában (1088. Budapest, Ötpacsirta u. 2., fszt.) ügyfélfogadási időben: 9.00 – 16.00 között, vagy postai úton a címére elküldeni.

A pályázati anyag tartalmazzon egy A/4-es szabvány lezárt borítékot is. A boríték tartalmazza: a pályázó(k) adatait (név, lakcím, mely felsőfokú intézmény hányad éves hallgatója).

A pályaműveket CD-n 1 pld – ban kell benyújtani és a borítékba helyezni.
A pályázók adatait tartalmazó dokumentumot és a CD-t tartalmazó borítékot le kell zárni. A boríték semmiféle feliratot nem tartalmazhat.

A terveket A/2 méretben kell elkészíteni és habkartonra kasírozni. A tablók száma legfeljebb 6 darab.

A pályaművek nem sérthetik a titkosságot. A pályaművet tartalmazó csomagot, az egyes munkarészeket névaláírással, a szerzőkre utaló emblémával, jellel ellátni nem szabad. A pályamű semmilyen, a szerzők vagy azok tanintézetére vonatkozó utalást nem tartalmazhat. A titkossági szabályt megszegő pályaművet a Bírálóbizottság az értékelésből kizárja.

A Kiíró kapcsolattartója:
név: Szollár András, Dunavarsány-2000 Kft. ügyvezető
cím: 1196 Budapest, Rákóczi u.70.
telefonszám: + 36 30 9402 396
e-mail: dunavarsany2000@t-online.hu

 

8. A Bírálóbizottság tagjai, munkája:


A Bírálóbizottság tagjai: Dunavarsány-2000 Kft vezetője illetve meghívott építészek.
Elnök: Szollár András Dunavarsány 2000. Kft. ügyvezetője
Társelnök: Eltér István MÉK alelnök
Tagok: Vincze László DLA építész
Falvai Balázs DLA építész
Dobrányi Ákos építész
Regőczi Dénes építész
Beke András építész

  • A Bírálóbizottság döntéseit többségi szavazással hozza meg, munkájáról jegyzőkönyv készül.
  • A Bírálóbizottság csak a díjazott terveket részesíti részletes bírálatban.
  • A Bírálóbizottság munkája nem nyilvános.
  • A Bírálóbizottság a pályázattal kapcsolatos megállapításait összegzi, részletesen értékeli a díjazott pályaműveket.
  • A Bírálóbizottság döntése végleges, a döntés ellen fellebbezni nem lehet.

 

9. A pályázat díjazása:


A Bírálóbizottság a beérkezett pályázatok közül kiválasztja a három legjobb pályaművet, fenntartja a jogot, hogy külön díjat, vagy megvételt is állapítson meg. A Bírálóbizottság eredménytelennek minősíti a pályázatot, ha egyetlen pályaművet sem talál díjazásra alkalmasnak, vagy csökkent értékűnek, amennyiben kevés számú pályamű díjazható. Ebben az estben nem osztja ki az összes díjat.

A pályaművek elbírálásának szempontjai:

  • karakteres arculat, környezethez illő, és méltó építészeti minőség,
  • flexibilitás,
  • egyszerű, innovatív megoldások szerkezetben és anyaghasználatban,
  • tartósság, ellenállóság,
  • gazdaságosság (építés, üzemeltetés, karbantartás költségei)
  • A Kiíró a pályaművek díjazására nettó 1.000.000 forintot biztosít.
  • A legmagasabb díj összege 500.000 forintnál nagyobb, a legkisebb megvétel 50.000 forintnál kisebb nem lehet.

A Bírálóbizottság törekszik mindhárom díj kiadására.

Díjak:

  • I. díj: 400.000 Ft
  • II. díj: 300.000 Ft
  • III. díj: 200.000 Ft
  • megvétel: 100.000 Ft

10. A pályázat eredményhirdetése:

A Bírálóbizottság döntése alapján a Kiíró 2016. május 25-ig kihirdeti a pályázat eredményét. Az eredményhirdetés időpontjáról a pályázókat írásban értesíti 5 nappal előtte. A pályázati díjat a díjazott mű szerzőinek átadja, az eredményhirdetést követően a nem díjazott pályaművek elvihetők (30 napon belül), a díjazottak a Kiírónál maradnak.

A pályázat eredményhirdetése nyilvános.

A pályázat záró értékelését az eredményhirdetés után Kiíró a pályázóknak e-mail-ben megküldi, illetve közzé teszi a www.mek.hu honlapon.

A díjazásban részesült pályamunka – mint szellemi termék - a Kiíró tulajdonába kerül, aki a pályamunkákat a tervezési program véglegesítése, illetve szakmai és reklámcélra bármely módon és bármely reklámhordozón felhasználhatja, időre-, mértékre-, földrajzi területre nézve korlátozás nélkül, típus épületként adaptálásra továbbadhatja, a szerzői jogi törvényben foglaltak maradéktalan betartásával.

11. Tervezési program:

Tervezési feladat, az ötletpályázat szempontjai:
A./ A tervezési területen belüli lakóházak (egyedi, iker, kétlakásos) és kereskedelmi-szolgáltatói egység elhelyezésének pontos behatárolása, javasolt térburkolatok helyének és anyaghasználatának megválasztása, javaslat zöldfelületének kialakítására. (Helyszínrajz)

B./ Az Árvalányhaj utca mellett, az új szerkezeti terv szerinti három övezetben (Lke-SZ-6, Lke-SZ-8, Vt-SZ-10) levő három megadott telekre (4089/1 Hrsz. 899m2, 4050 Hrsz. 1297 m2, 4091/6Hrsz 800 m2) 1-1 db lakóépület tervének elkészítése. (Alaprajz-metszet, Látványtervek)

C./ Elsősorban a lakópark kiszolgálását biztosító szolgáltató-kereskedelmi, közösségi szerepet biztosító épületegyüttesről is egy javaslatot kér a kiíró. Itt a helyszín kiválasztása is feladat. (Alaprajz-metszet, Látványtervek)

A szolgáltató egység külön és lakásokkal is lehet egy tömbben, melyben elsődlegesen elhelyezhető funkciók:

  • 200 m2-nél kisebb élelmiszer, háztartás-vegyiárú bolt
  • pizzéria-söröző vendéglátó
  • 2 db kereskedelmi, és 2 db egyéb szolgáltató (pl. fodrász)
  • 1 db egészségügyi (ideiglenes működésű háziorvos, védőnő, gyógyszertár)
  • 1 db hitéleti/egyházi (ökumenikus) helység
  • 1 db közösségi (klub, baráti kör, egyesület, alapítvány stb.) helység
  • 1 db „Családi napközi” funkciót ellátni képes helységnek kell helyet biztosítani.


A pályázó további funkciókat is javasolhat, melyek egy mai korszerű településen közérdeklődésre tarthatnak számot. A tevékenységek össze is vonhatók egy un. multifunkcionális térré.

A javaslat kidolgozásánál az OTÉK és a Dunavarsány HÉSZ-nek a Naprózsa lakóparkra vonatkozó előírásait (2 sz. melléklet) be kell tartani.
Adottság még, hogy a lakópark bejáratánál levő Lke-SZ-7 jelű területnek (jelenleg erdő) elindították a belterületbe vonását, lakóövezet kialakítás (plusz 9 db telek) céljából.

A méretezésnél figyelembe veendő, hogy a Naprózsa lakóparkban jelenleg a tervezési területen (II. ütem) 28 db építési telek, míg a III. ütemben további 35 db beépítetlen építési telek található, melyekre egy, vagy kétlakásos családi házak építhetők. (A meglevő telek/lakásszám 74.)

A lakóházak külön-külön is megépíthetők legyenek, de az igények jelentkezésével a többi telekre is adaptálhatók legyenek (flexibilitás). Teljes kiépítettségben esztétikus, harmonikus egységet alkossanak. (Ezt a „Helyszínrajz”-on való ábrázolásban lehet alátámasztani.) Építészeti megoldásával járuljon hozzá a táj és a településkép esztétikus alakításához.

Az építményrészek kivitelezhetősége gazdaságos legyen, továbbá szempont, hogy az anyagok és a szerkezetek valamennyi kültéri igénybevételnek megfeleljenek. További fontos szempont a karbantarthatóság, és a tűzvédelem.

Közmű, infrastruktúra: Minden telek előtt rendelkezésre áll a 4 alapközművön (víz, gáz, csatorna, villamosenergia) kívül a telefon, internet, kábel TV híradástechnikai, és közvilágítási hálózat. A fűtést elsősorban gáz energiával működő módon szükséges megoldani.

A tervezésnél figyelembe veendő irányelvek:

  • Tömbszerű épület (mértéktartóan egyedi, esztétikus).
  • Magastetős (25o-45o) kialakítás.
  • Terepviszonyokhoz alkalmazkodás, lejtés-emelkedés építészeti „kihasználása”.
  • Gazdaságos, logikus alaprajzi rendszer és belső tér használat.
  • Nappali-konyha-étkező egy légtérben legyen (konyhához közeli kamra).
  • Nagyobb lakások (lakóterület 130-140m2): 3 háló (2+½) szoba, dolgozószoba, szauna helység.
  • Kisebb lakások (lakóterület 90-100 m2 ): 3 háló (2+½) szoba, dolgozósarok.
  • Háztartási helység (gépészeti fejlesztés befogadására lehetőség).
  • Flexibilisen tudja követni a család időbeni összetételének változását.
  • Földszint + tetőtér (ill. ahol lehet 1 emelet), emeleten is fürdőszoba, lehetőleg külön WC-vel.
  • Ikerháznál, kétlakásos háznál a szomszédoktól való szükséges mértékű szeparáltság biztosítása.
  • 2 állásos garázs, +1 autó telken belüli elhelyezésének lehetősége.
  • A nyári hővédelmet elsődlegesen külső árnyékolási rendszerek alkalmazásával kell biztosítani.
  • Az épület tervezésénél (tájolás, tagolás, eltolás stb.) a napjárást figyelembe kell venni.
  • Energiatudatos koncepció, amely a 2020-ban életbelépő új energetikai előírásoknak megfelelő kialakítást célozza meg.
  • A nappaliban egy zárt tűzterű kandalló működéséhez alkalmas hely és kémény legyen betervezve.
  • Jacuzzi &/vagy szauna helység.
  • Fűtés—kondenzációs kazánnal, padlófűtés és radiátoros fűtés.


Beadandó munkarészek tartalmi követelményei:

A./ Helyszínrajz: léptéke: M=1:1000. A pályázat mellékletét képező helyszínrajzon (3. sz. melléklet), a megadott területen belüli lakóház(ak) és kereskedelmi-szolgáltatói egység elhelyezésének pontos behatárolása; javasolt térburkolatok helyei, anyaga, javaslat zöldfelületének kialakítására. (1. sz. tabló)

B./ Alaprajz: léptéke: M=1:200. Övezetenként:Lke-SZ-6, Lke-SZ-8, Vt-SZ-10 (4.sz. melléklet)
- 1-1 db lakóépület(ek) kidolgozása (szintenkénti bontásban, funkció megjelenítéssel)
- Kereskedelmi-szolgáltató egység kidolgozása (szintenkénti bontásban)

C./ Metszet: léptéke: M=1:200. A megértéshez szükséges számban, de minimum 1 darab.

D./ Látványtervek: A lakóházakról és szolgáltató egységről 2-2 db külső (utcai, kert felőli), és 1-1 db belső (lakásoknál konyha-étkező-nappali, szolgáltató háznál szabadon választott) látványterv.

E./ Műszaki leírás: A műleírásnak tartalmaznia kell a javaslat, ötlet gondolatmenetének rövid leírását, a választott forma, anyag kiválasztásának indokolását. Ismerteti az építményre vonatkozó, a tervlapok tartalmát kiegészítő információkat.
A műleírás maximális terjedelme 7 db A/4 méretű szöveges oldal. A műszaki leíráshoz magyarázó ábrák korlátlanul elhelyezhetők.

F./ Tabló: A/2 méretű lapon a benyújtott pályamű bemutatása, a nyilvánosság számára áttekinthető összefoglalása az alábbi bontásban:

  • 1 sz. tabló, Helyszínrajz
  • 2-3-4 sz. tabló, a 3-3 lakóház típus alaprajza-metszete, látványtervei (2 külső+1 belső) Egy tablón csak az azonos házhoz tartozó képek-rajzok legyenek.
  • 5(-6) sz. tabló, a szolgáltató egység alaprajza-metszete, látványtervei (min. 2 külső+1 belső). A szolgáltató funkciójú épület(ek)ről 2 db tabló is készíthető.

Minden tervlapon fel kell tüntetni a rajz megnevezését, valamint a következő feliratot: „Hallgatói ötletpályázat - Dunavarsány”.

A tervlapokon minden olyan (rajzos és szöveges) információt fel kell tüntetni, amelyet a megértés szempontjából fontosnak ítél a pályázó. A pályamű grafikai kidolgozása teljesen kötetlen !

A www.naprozsa.hu oldalon található képek, és/vagy a helyszín megtekintése segítséget nyújtanak a pályázat elkészítéséhez.

 

a Kiíró:
Szollár András
ügyvezető
telefon: +36 309 402 396

a Lebonyolító:
MÉK Nonprofit Kft.
1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2.
telefon: +36 309 416 750
e-mail: palyazatok@mek.hu

Dunavarsány, 2016. március 11.

Letölthető dokumentumok:

Pályázati kiírás
Pályázati anyag (letölthető a dokumentumok közül)