Közélet, hírek

Nagyvárosi nyitás – Bővült az Építészfórum kortárs építészeti térképe

2022.01.26. 18:02

A felület fejlesztésének második fázisában a budapesti épületek után a megyeszékhelyek következtek, így több mint 200 épülettel és közel 350 kapcsolódó cikkel gyarapodott az Építészfórum 2020-ban indított kortárs építészeti térképe. 

2020 szeptemberében 400 alkotó közel 200 épületével és 600 hozzátartozó cikkével elindult az Építészfórum kortárs építészeti térképe. Az akkor 20. születésnapját ünneplő lap azt a célt tűzte ki, hogy rendszerezett és átlátható formában mindenki számára elérhetővé tegye a közel 28 000 cikket tartalmazó archívumának anyagait, valamint hogy bemutassa a hazai építészet legkiemelkedőbb munkáit, vagy épp legvitatottabb alkotásait. 

A kutatás első fázisa a budapesti munkákra koncentrált, melyet később a főváros környéki településekkel, a mostani fejlesztés keretében pedig a 18 megyeszékhellyel bővítettünk, így jelenleg összesen 450 épület érhető el a felületen. A kutatást, majd az épületek, cikkek rendszerezését, szűrését, javítását ismét lapunk munkatársának, Sütöri Laurának köszönhetjük. A legtöbb nagyvárosi munka Debrecenben, Szegeden és Pécsen található: közel 30, 30, illetve 40 épület. A legkevésbé reprezentált megyeszékhelyek között Zalaegerszeg, Tatabánya, Szombathely, Szekszárd, Salgótarján és Békéscsaba végzett. 

A vizsgálat a kortárs építészeti értékekre fókuszál, alapját az Építészfórum archívuma képezi, az időszak kezdőpontjának így annak indulását, a 2000. évet tekintjük. A meglévő struktúrát megtartottuk, ennek megfelelően továbbra is középület, irodaépület, ipari és kereskedelmi épület, örökség, emlékhely, köztér, infrastruktúra, illetve lakóépület kategóriában lehet keresni. A frissítéssel felkerült épületek közel háromnegyede középület, és mindössze két új emlékhellyel gyarapodott a felület. 

Az archívum módszeres átnézése mellett a https://mediadij.epiteszforum.huhttps://mediadij.epiteszforum.hu, a Pro Architectura és az ICOMOS-díjjal korábban kitüntetett épületeket vettük szemügyre, továbbá a BME Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszékének térképét böngésztük végig. Fontos hangsúlyozni, hogy csak olyan épületek kerültek fel a felületre, melyekről korábban az Építészfórum beszámolt, így egyáltalán nem tekinthető teljesnek a bemutatott házak köre. 

A munka során nemcsak a kiválasztott épületeket bemutató cikkeket gyűjtöttük össze, hanem a vonatkozó anyagokat is, így gyakran a tervpályázatok, beadott pályaművek, épülettervek, valamint az elnyert díjak is megtalálhatóak a kapcsolódó tartalmak között. A fejlesztés keretében ezeket a tartalmakat javítottuk és kiegészítettük, azonban néhol továbbra is hiányok vagy esetleges tévedések lehetnek, melyet köszönünk szépen előre is szemfüles olvasóinknak, ha a laura.sutori@epiteszforum.hu címen jeleznek nekünk. 

A kortárs építészeti térkép fejlesztése azonban még korántsem ért véget: az elkövetkezendő fázisok a jelen kutatásból kimaradt városokra, illetve a vidéki helyszínekre fognak fókuszálni. A térkép továbbra is a főoldal jobb oldali sávjában, illetve a menüsor negyedik ikonja alatt található meg és böngészhető szabadon, valamint a felvitt épületekhez kapcsolódó cikkeknél érhető el közvetlenül. A pontokra való kattintás után láthatóvá válnak az egyes alkotásokhoz kapcsolódó publikációk, így érdemes alaposabban szemügyre venni a felületet. 

Az Építészfórum szerkesztősége


Az Építészfórum térképének fejlesztése a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.