A repülőterek igen nagy szeletet hasítanak ki környezetükből. A régebbi telepítésű légikikötőket pedig idővel körülölelte a város, a bővítés egyre problematikusabbá vált, így sok esetben, előbb vagy utóbb újra kellett gondolni azok fejleszthetőségét vagy dönteni a bezárás mellett, ez utóbbi esetben pedig új funkciókat lelni a hatalmas területeknek.
Oslo korabeli nemzetközi repülőterét a városközponthoz közeli, közigazgatásilag Bærumhoz tartozó Fornebu-félszigeten nyitották meg 1939-ben. A hegyvidékkel és tengerparttal határolt, szigetekkel szabdalt területet idővel kinőtte az egyre megélénkülő utasforgalom, fejlesztésére azonban semmilyen irányban nem volt mód, mivel nem állt rendelkezésre szabad terület. Egy kormánydöntés értelmében, Norvégia számára fontos, stratégiai polgári légi bázis építésébe kezdtek a fővárostól 35 kilométerre északra fekvő Gardermoen nevű területen, a korábbi katonai repülőtér helyén. Ugyan sokan szerették volna megtartani a városközponthoz közeli Fornebut mintegy másodlagos, regionális vagy belföldi repülőtérként – többen emlegették példaként a stockholmi Bromma repülőteret –, de végül a teljes bezárás és a bravúrosan egy éjszaka alatt lezajlott költözés mellett döntöttek. A Fornebu tehát mint repülőtér 1998-ban végleg bezárt. A félszigeten ekkor komoly munkálatok kezdődtek, hogy az teljesen új funkciót kapva hosszú távra megváltozhasson. A terület fejlesztési tervének fő irányairól már beszámoltunk az Építészfórumon, amelynek gerincét egy új informatikai és telekommunikációs park létesítése képezte. A 340 hektárnyi területen zajló tudatos infrastrukturális fejlesztés mellett kellőképpen szellősre hagyott új városrész hamar fontos szereplője lett a norvég informatikai világnak. A félsziget területének közel felét azonban az a parkerdő foglalja el, amit 2004-ben a nemzeti parkigazgatóság vett kezelésbe. A helyi növényfajok visszatelepítésével létrejött, több mint 4 kilométernyi kiépített sétautat, számos vízparti pihenőhelyet és füves rekreációs területet magába foglaló, egységes tervezésű park 2010-ben Európai Tájépítészeti Díjban is részesült.
A terület központját a meghagyott volt terminálépület és annak környezete adja. Első fecskeként 2002-ben idetelepült a jelentős nemzetközi expanziónak indult norvég mobilcég, a Telenor központja. 7000 dolgozó számára az NBBJ-HUS-PKA nemzetközi építész konzorcium tervezett magas minőségű épületegyüttest. Az esztétikailag és a környezetével is tudatosan operáló, ideális munkakörülményeket teremtő épület építészete mellett komoly kortárs művészeti gyűjteményének bemutatásával is igyekszik a szokványos irodafunkciókon túllépni. 2009-ben adták át a Telenor Arénát, az akár 23.000 nézőt is befogadni képes multifunkcionális sport- és koncertközpontot, amely Európa legnagyobb zárt futballstadionja. A volt terminálépületet a norvég a-lab tervezte át és egészítette ki a terület portálépületévé, igazgatási központjává, 2009-ben. Szintén az a-lab építette meg a Statoil nemzeti olajtársaság nemzetközi és regionális igazgatósági épületegyüttesét is, ahol a több, fémborításos szárnyat nagy üvegfelületek és belső hidak kötik egymásba.
Idővel a több tízezer itt dolgozó mellett több ezer új lakóval is gyarapodott a félsziget, akiknek nagy része lakóparkokban, mások kisebb családi házakban élnek. A terület fejlesztése tehát már igyekszik jóval sokoldalúbb, a teljes családok számára is élményt és kikapcsolódást nyújtó projektekben gondolkozni. Ennek szellemében most a tengerpart egy szélesebb sávjában igyekeznek megfogalmazni új elképzeléseket és egy különböző szabadidős tevékenységeket szolgáló területet kiépíteni, vitorláskikötővel, sétányokkal, a belváros felől érkező tervezett átkelőhajó csatlakozásával. Ennek az újrafogalmazott tengerpartnak egyik központi eleme lesz, a tervek szerint 2023-ban megnyíló akvárium, amelynek megépítésére nemrég kapott megbízást a londoni Haptic Architects iroda. A nemzetközi tervpályázaton nyertes projekt megalkotói különleges formavilágú építményt álmodtak a tengerparti sziklás vidékre. A program egy olyan épületet fogalmazott meg, amely formájában, hatásában két, a tengerből kilépő, gleccserek által formált hatalmas követ idézne meg. A víz felé nagyszabású üvegfelületeivel nyitott épület jó rálátást biztosítana a gleccserre, illetve azon keresztül Oslo távlati látképére. Az épület szokatlan formáját a környéken fellelhető, a gleccserek által csiszolt kövek világából merítették a tervezők és úgy gondolják, hogy épületegyüttesük is hasonló módon idomul majd környezetéhez, mint egyfajta természeti képződmények.
Tomas Stokke a Haptik építésze ugyanúgy egyfajta térplasztikai elemként fogalmazná meg a most létesülő épületet, mint amilyen élményt nyújtanak a tenger által formált hatalmas kőtömbök. Az épületegyüttes tetőfelületét olyan módon teszik aktívvá, hogy arra sétányokat telepítenének, amin különböző kültéri tevékenységeket lehet majd folytatni. A gyalogutak pedig közvetlen kapcsolatban lesznek a vízparti sétányokkal, így az arra járók, ha úgy gondolják, voltaképpen átsétálhatnak az épületen ugyanúgy, mint ahogy egy tengerparti sziklán, ahol akár elidőzhetnek egy kicsit, napfürdőzhetnek, élvezhetik a vízre nyíló panorámát.
Az akvárium ugyanis része lesz az itt kiépülő városi új strandnak és vízparti negyednek. A fejlesztőcég elképzelései szerint a munkálatok csak 2020-ban kezdődnének el és három év alatt készülne el a két hatalmas sziklatömb. A domborulatok alatt megbújó építmény hatalmas területű, mintegy 10.000 négyzetméteres belteret foglalna magába és medencéiben 7 millió liter vízben úsznának a legkülönbözőbb halak és vízi élőlények, ezzel Észak-Európa legnagyobb ilyen jellegű létesítménye lenne. A Haptic a norvég Rodeo irodával közösen dolgozik a vízpart szabadidős fejlesztésein, amellyel a különböző tevékenységek széles palettájának szeretnének lehetőséget biztosítani, így többek között épülne csónak- és surfklub, a már említett strand, különböző vendéglátóhelyek, kereskedelmi egységet és tovább folytatódna az irodák telepítése is. Noha a Fornebu-félsziget ideális fejlesztési területnek tűnik és a tervek is igyekeznek jó egyensúlyt tartani a természetes és újonnan teremtendő mesterséges környezet között, az egyik legfőbb probléma jelenleg még a kötöttpályás megközelítési lehetőség hiánya. Már ma tízezernél is több ember ingázik naponta Oslo különböző részei és a félsziget között, amelynek forgalmát leginkább az igen sűrűn közlekedő buszközlekedés látja el, de már az 1990-es évek vége óta terítéken van a vasúti megközelítés kidolgozása. Máig számos párhuzamos forgatókönyv létezik, hogy miképp lehetne a területet legjobban bekötni az elővárosi vasút vagy az igen szerteágazó metróhálózatba, de a forgalom megindulására, még egy ideig úgy tűnik várni kell.
Bán Dávid