A bombasztikus neobarokktól a modernig – megjelent Hültl Dezső monográfiája
Tavaly volt az ország első doktori címmel rendelkező tervezőjének, Hültl Dezső építész születésének 150. évfordulója. Ha valakire, rá egészen biztosan igaz, hogy méltánytalanul keveset halljuk nevét közszájon forogni, miközben úgy építészként, mint műegyetemi tanárként jelentős életpályát futott be. E hiányon jelentősen enyhített Az építészet mesterei sorozat 2020 végén kiadott legújabb kötete, s szerzője, Karácsony Rita művészettörténész. Kelecsényi Kristóf recenziója.
Hültl Dezső építészeti pályája a 19. század utolsó évtizedében, a késő historizmus hazai csúcsidőszakában indult el, amikor 1893-ban Hauszmann Alajos alkalmazásába lépett. Ez úgy szakmai, mint magánéleti szempontból meghatározó lett a számára, hiszen amellett, hogy a hazai neobarokk építészet egyik legjelentősebb tervezőirodájában főként a budai királyi palota körüli építkezések tervein dolgozott fiatal építészként, Hauszmann lányában leendő feleségét is megismerte. Hültl egész munkássága azonban jól bizonyítja, hogy nem pusztán a rokoni kapcsolatnak köszönhette előre jutását, melyet jól példáz a szerző által is említett néhány eset, amikor Hauszmann tervpályázati zsűrizésektől lépett vissza, hogy munkatársa és veje esetleges győzelmére semmiféle árnyék ne vetüljön.
Ennek kapcsán érdemes felidézni, hogy a szintén egyetemi tanárként is tevékenykedő Steindl Imre hasonló esetekben például nemhogy nem lépett vissza, de minden tekintélyét latba vetette, hogy irodájának tagjai győztesen kerüljenek ki a megmérettetésekből. Hültl ilyesfajta protekciók nélkül is megállta a helyét és a két világháború közötti magyar építészet meghatározó alakja lett tervezőként és egyetemi tanárként is, jóllehet már a világégés előtt olyan épületekkel gazdagította a főváros képét, mint a könyv címlapjára került Kálvin téri Gazdák Biztosító Szövetkezetének szék- és bérháza, az Erzsébet híd hídfőjét délről határoló Belgrád rakparti, négy oldalról szabadon álló hatalmas bérház, vagy épp az átellenes oldalon álló piarista gimnázium és rendház épületegyüttese, mely egyik főművének tekinthető.
A műegyetemen 1913-tól 1940-es nyugdíjazásáig vezette az Újkori Építési Tanszéket, vagyis a 20. század közepe táján tevékenykedő magyar építészek generációit tanította. A szépszámú épület ismertetése mellett a megjelent kötet talán legnagyobb érdeme, hogy az egyetemi levéltár dokumentumaiból kinyerhető adatokra építve a visszaemlékezésekből, a Megfagyott Muzsikusban megjelent rövidebb írásokból, karikatúrákból egy igen részletes képet tár olvasója elé. A mű tehát nem csupán monográfiaként, de a 20. századi magyar építészképzésről tudósító munkaként is a polcokra kerülhet.
Hültl életművét a szerző elődjével, az 1960-as években az építész monográfiájának kiadására készülő egykori munkatárssal, ifj. Dümmerling Ödönnel szemben nem egyszerű kronologikus rendben, hanem épülettípusonként csoportosított időrendben tárgyalja. E döntését Karácsony Hültl korai modernizmushoz való viszonyával indokolja, miszerint az építész bizonyos épülettípusok esetében megkötések nélkül alkalmazhatónak tartotta a modernt, míg másoknál csak korlátozásokkal, vagy egyáltalán nem. Így külön történik a kulturális intézmények, a villák, az egyházi épületek, az állami iskolaépítkezések, az ipari és közlekedési épületek, az egészégügyi és sportlétesítmények és végül, legnagyobb elemszámú csoportként a bérházak bemutatása. E választás nem csupán helyes, de az egyetlen jó módja az életmű bemutatásának és (újra)értelmezése lehetősége biztosításának. Hültl munkásságának értékelése ugyanis a 20. századi magyar építészettörténet-írásban sokszor meglehetősen egyoldalú megközelítésben, a korai modernistákkal való szembeállításban jelent meg, mint aki bár „eljutott bizonyos modernség óvatosan alkalmazott fokáig", de „ennek belső meggyőződése alig érződött munkáiból"1
Voltaképpen a hültli életmű talán ma is legizgalmasabb kérdése, hogy miként jut el egy építész a belvárosi Duna part talán legbombasztikusabb historizáló neobarokk házának megtervezésétől odáig, hogy modern szerkezetű és homlokzatú autóbuszgarázsának publikálásához szó szerint sorban álljanak a korabeli francia építészeti szaklapok.
A könyv egyik nagy erénye, hogy ennek kapcsán minden fellelhető adatot, adalékot, forrást elénk tár, összegzi is azokat, de nem fogalmaz meg határozott, kételyek nélküli választ, hanem felhívja a figyelmet egy korábban sokszor elhanyagolt szempontra, hogy az építészet sosem one man show. Ybl, Hauszmann, Steindl és a legtöbb ismert név mögött építészek új generációi nevelkedtek nem csak az egyetemi padsorokban, de a rajzasztalok mögött is, és Hültl esetében sem volt ez másképp. A fiatalok pedig sokszor az újítás szellemét is magukkal hozták egy-egy tervezőirodába.
A kötet a Holnap Kiadó sorozatától megszokott formában, számos archív terv, valamint korabeli és mai fotó közlésével illusztrálta a kéziratot, melyek között hasznos újítást jelent az építész jelentősebb műveiből készült, kétoldalra kiterjedő kronologikus montázs. A szerző – talán szándékosan, talán nem – gondolt az elejétől végéig való olvasás mellett a monográfiák esetén sokszor tipikus szemezgető, lapozgató olvasókra is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a legfontosabb meglátások nem csak összegző fejezetekben „eldugva", de az egyes épületeknél is megjelennek röviden.
A könyv egyetlen gyengesége a szerzői tiszteletből fakadhat, egyik legfontosabb forrása, ifj. Dümmerling Ödön felé. Szakszerű, már-már minuciózus épületleírásainak közlése néhol mintha túlságosan háttérbe szorította volna a szerző gondolatait, meglátásait, melyek főleg egy, az architektúra részleteit szép lassan levetkőző munkásság során, érdekesebbek lettek volna hosszabban egy mai építészettörténész olvasatában.
Ezen túl viszont a forrásszöveghez való ragaszkodás kétségtelenül szép megemlékezés nem csak Dümmerling erőfeszítéseiről, de a könyvsorozat indulásának hagyományairól is. A kötet végén található dokumentumtár igen gazdagon egészíti ki az addig leírtakat, külön figyelmet érdemel forrásközlésként a szerző két interjúja a leszármazottakkal, dr. Seidl Ambrussal és Seidl Mariettával. Ezen beszélgetésekből nem csak az ember, de a korszak is szépen kirajzolódik, melyben élt és alkotott. Hültl Dezső munkássága a közelmúltban tehát nem pusztán egy újabb megvalósult művel gazdagodott, de immár teljes keresztmetszetében is könnyen megismerhető.
Kelecsényi Kristóf
Karácsony Rita: Hültl Dezső
Holnap Kiadó, Budapest, 2020., 224.p.
ISBN: 9789633493274
1 Rados Jenő: Magyar építészettörténet, Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1971.
Szerk.: Pleskovics Viola
