Stílusos-e a végkifejlet? – Az elkészült Szabad György Irodaház

Volt egy terv, ami több mint 90 évig várta, hogy megépüljön. Volt egy korábbi rendszer által hátrahagyott örökség, amely megvalósult helyette. Aztán volt egy pályázat, amely konszenzust keresett múlt és jelen között, és végül egy döntés, mely új fejezetet emelt az ország leghírhedtebb foghíjtelkére. Lássuk, mi lett a történet vége.

Évek a fiókban
Amióta csak a Kossuth tér elkezdett formát ölteni, a déli oldal magántulajdonú telkei nem kis fejtörést okoztak a városvezetésnek az eshetőség miatt, hogy esetleg valami szerfelett disszonáns együttest húznak majd fel az Országház közvetlen szomszédságába. A jól ismert dilemma tehát egy évszázada is aktuális volt, de a továbbiakat már jól ismerjük: 1928-ban a Fővárosi Közmunkák Tanácsa egy jól irányzott lépéssel előzte meg a bonyodalmat. Hültl Dezsővel elkészítették egy középülethez viszonyítható, kötelezően előírt összhomlokzat képét, amelyet félig-meddig kiviteleztek is. Ez az a rajz, ami majd 100 évig várta, hogy előbújhasson a fiók mélyéről.

A 2015-ben kiírt nemzetközi építészeti pályázat már önmagában is fontos momentumnak számít kultúrpolitikai és építészettörténeti szempontból egyaránt. A külföldi szakzsargont idézve a Copy-Edit építészet egész érdekes alternatívái bukkantak itt fel, azaz nem 1:1-es másolatok, hanem a régi Hültl-formák absztrakt, kortárs invokációi. A műfaj történeti városszövetben sosem volt szokatlan, Gdansk városmagjában zajlanak nagy ütemben most sziluett idéző továbbépítések például, de a nyertes pályamű kifejezetten emlékeztet a párizsi Hotel Fouquet Barrére bővítésére is. (Edouard Francois, 2006). A rendkívüli megmérettetés ellenére azonban sejthető volt, hogy modern esztétikára nem számíthatunk, elvégre akkor a főként statikai okok révén lebontott Pintér Béla-féle ház minőségi anyagokból kivitelezett rekonstrukciója is felmerült volna – ha csak egy kósza ötletként is. 

Az azonban vitathatatlan, hogy mind a pályázat, mind a felkért építészirodától rendelt további tervvariáció-sorozat azt bizonyítja, hogy az építkezést lebonyolító Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. rendkívül felkészült és alapos körültekintéssel járt el egy ilyen kényes kérdésben is. Több koncepcióból és több stílusból közelített a lehetőségek felé és ez az izgalmas útkeresés nem vész kárba. Az elkészült elméleti tervek egy fontos urbanisztikai szituációnak építészettörténeti szereplőivé, fontos mementóivá váltak ugyanúgy, mint a megépült változat. 

De milyen is a megépült változat?
A tervek elkészítésére 2017-ben az UVATERV és a Vadász és Társai Stúdió konzorciumát kérték fel, mely eleve izgalmas jövőt ígért, hiszen a metrószintet az UVATERV még az eredeti tervek birtokában tudta fejleszteni, míg a Vadász Stúdió múltja több fronton is kapcsolódott már a Kossuth térhez. Vadász Mihály (1900-1967) 1938-ban részt vett az északi oldalon helyet foglaló Bauxit-ház tervezésében, az építésziroda pedig nem is olyan rég az Országház lapidáriumának megvalósításán dolgozott. Feladatuk most az MTESZ székházának eredeti vázához idomuló, ám a szomszédos épület homlokzati ritmusához illeszkedő épület vizionálása volt. A fennmaradt struktúra azonban egyáltalán nem követte a Kossuth tér 9-10. taktusait, ezért egy kéthéjas architektúrában kezdtek gondolkozni. A variációk között pedig akadt a Hültl-féle formát felelevenítő zöld homlokzat és teljes egészében függönyfalakkal operáló ötlet is. 

A statikai revízió, majd a bontás után végül az 1928-as koncepció befejezése mellett döntött a megbízó, habár felmerült egy modern formanyelvű metrókijáratának ötlete is. A historizáló homlokzat melletti voks főérve azonban eleve a stilisztikai egység volt, így ennek a részletnek ekkor már kevés létjogosultsága volt. Vadász Bence és kollektívája tehát a genius loci érvének utat engedve, és a ZED Stúdióval kiegészülve a szomszédos épület lézerszkenneres 3D felmérése alapján elkészítették a Hültl-terv reanimációját.

Az eredeti rajz azonban a sarokpontra nem adott még instrukciót. A Nádor utcai megoldással ellentétben itt a ház tompaszöget zár be, kerekítettebb lett a forma és a sarkon is nyílások kaptak helyet. Másik érdekesség, hogy a szomszédos épület annak idején nem a szimmetriatengelyben zárult le, ám a metrószint miatt statikailag szükséges volt a ház komplexebb megtámasztása ezen az oldalon. Az így született iker-pilaszter közötti kapcsolat kissé esetleges lett, de ezt a következetlenséget felfoghatjuk úgy is, mint amolyan jövőben árulkodó turpisságot. Tudják, mint például a Múzeum u. 3. kvádernek álcázott szellőző nyílásait... 

Maga a funkció egy 300 fős irodaház az Országgyűlés Hivatala számára, mely életre keltette a parlament alatti alagutak urbán legendáját egy földalatti folyosóval. Ez az átjáró reprezentatív fogadótérrel vezet az Országházba, amely tehermentesítheti annak forgalmas déli bejáratát. A földszinten egy étterem nyílik majd, ahol megőrizték Boda Gábor carrarai márvány oszlopát is a régi épületből. Az irodaház viszonylag több közösségi teret, pazar kilátásokat és komfortos egy-, és kétszemélyes irodákat foglal még magában, mindez egy növényekkel borított, függőfolyosós átrium köré szerveződik. A belső homlokzatokat fedett, áttetsző, valamint zöld felületek vektoros játéka díszíti. Az irodaház figyelemre méltó metamorfózist is tulajdonít a házsornak. A Révész és Kollár féle 10. számú telekre épült mészkő homlokzatnak ugyanis még volt teherhordó szerepe. A következőként megépült, Hübner Tibor és Gyenes Lajos tervezte 9-es számú épület felülete ugyan szintén tömör mészkő, ám már bekötött formában illeszkedik a valódi teherhordó struktúrához. A folyamat a Szabad György Irodaházon ér véget, ahol a faragott kő már csak burkolatként jelenik meg, és a belső udvari homlokzatok — hasonlóan a szomszédos, 1930-as évekbeli megoldáshoz — szintén egy újabb korszak hírnökei.

Kiút a fiók mélyéről
Felmerül a kérdés: vesztett-e csatát a kortárs építészet egy 1928-ban tervezett homlokzat megépítésével? A stílszerű és a kortárs műemléki továbbépítés gyakorlata a legtöbb történelmi korszakban létezett egymással párhuzamosan is. A múlt vagy jelenkor közötti választás múlik egyrészt az építtető emlékezetpolitikai hátterén, a funkción, a helyszínen és az anyagi forrás sem utolsó szempont. Ma is egyszerre látunk az Eiffel Palace-hoz hasonló modern ráépítéseket a belvárosban, de a Pénzügyminisztérium újjáépülő tetőidomaival rokon rekonstrukciókról is hallunk ugyanakkor. Egy időben látunk a füzéri várhoz fogható kiépítéseket, és a szászvári várnál feltűnt modern bővítést. És bizony egyszerre épülnek a kortárs kőbányai ügyfélszolgálati központhoz, valamint a szóban forgó projekthez mérhető teljesen különböző foghíjbeépítések is. Adott kontextusra bizony speciális választ kell adni. A Szabad György Irodaház talán azt fogja bizonyítani, hogy a megnyugvást a Hültl-féle homlokzat hozhatja meg ebben a bizonyos helyzetben. Ehhez mérten viszont új kritikai megközelítést kell alkalmaznunk, mikor a házat vizsgáljuk: a tény, hogy egy tervet végül 91 év után fejeznek csak be, nem feltétlenül anakronisztikus, pláne, ha a kivitelezés igényes. A baj az, ha a ház aztán belül nem elég bátor.

Mert az nem vitás, hogy építészetileg egy kompakt irodaházról van szó, ahol a legtöbbünk valószínűleg szívesen töltené el a munkaóráit. Azt azonban ki kell jelenteni, hogy az előd akkoriban komoly belsőépítészeti értéket képviselt (belsőépítész: Hornicsek László), fontosabb társművészeti alkotásokkal együtt. A bontást legitimizálva még rangosabb enteriőr atmoszférát lett volna érdemes biztosítani. Az előcsarnok frappánsan ’70-es évekre reflektáló földszinti márványburkolataihoz, vagy az alagút és a Fogadótér (utóbbi tervezői: Masznyik és Gábor Kft.) kialakításán is túlmutató attraktív textúrákkal, belső homlokzatokkal, burkolatokkal, térkapcsolatokkal, műalkotásokkal, vagy akár designtörténeti szempontból jelentős berendezési tárgyakkal létre lehetett volna hozni egy Európában is kivételes, patent hibrid épületet. Elvégre a múlt században az ismert hierarchiai rendszerbe foglalt burkolatok és a belsőépítészet meséltek arról, hogy mennyire számított rangos munkahelynek az adott épület. Korrekt architektúráról van szó és egy évszázados történet megnyugtató végéről, de egy progresszívabb belső végképp érinthetetlenné tette volna a Szabad György Irodaház projektjét.