Egy biztos: a főváros talán leginkább várt műemléki rehabilitációjáról van szó, amelynek mind ideje, mind költsége nagyot ugrott a kezdeti tervekhez képest. Az is biztos viszont, hogy most egy újabb emberöltőnyi időszak van biztosítva azáltal, hogy az épület szerkezetét, gépészetét, történetét és lényegét konkrétan ízeire szedhették, és így az eddig szinte ismeretlen, valóban Monarchia-korabeli Operaház spiritualitását élhetjük át – természetesen a 21. század szükséges megoldásaival ötvözve.
Nagy nap a mai, az Operaház dolgozói, művészei erre a pillanatra készültek régóta, nem is olyan rég pedig valóságos rituális élmény volt, mikor több év után újra díszleteket szállítottak az együttesbe, március 11. és 15. között pedig egy ünnepi eseménysorozattal tesznek pontot a hosszú felújítás végére. A munka számtalan terület szakértőjének összehangolt munkáját jelentette, ráadásul külön projekt volt a közönségforgalmi, műemléki terek felújítása, a kiszolgáló blokkok tervezése, és természetesen a színpad szelete is egy teljesen önálló kolosszális feladat volt, melynek modernizálásáért külön tervezői konzorcium felelt.
Mint köztudott, a ZDA-Zoboki Építésziroda a műemlékileg kulcsszerepet játszó területek felújítását tervezte, melyet szintén különálló területi projektegységekre kellett osztani, így irodán belüli „kis irodák" alakultak saját projektvezetőkkel, ám mindannyian egy régi "egység" visszahozatalán dolgoztak: az Ybl Miklós által tervezett eredeti Opera – napjainkra teljesen átalakult – esztétikai és akusztikai világát akarták újraéleszteni. Az épület felújítása korunk talán egyik legdokumentáltabb műemléki rehabilitációja is egyben, melyről ráadásul egy komplett TV-sorozat, az Operaláz is elkészült, és amely a munka legtöbb területébe bevezetett minket az adott ágazat szakértőjével készített interjúkkal. A rehabilitációról korábban az alábbi cikkünkben szóltunk, hamarosan pedig további publikációkban mutatjuk be a felújított épületet, de a mai megnyitás alkalmából néhány pontban alább közvetítjük az izgalmasabb tényeket:
Az Operaház csapata holnaptól gálakoncerttel, a következő két napon pedig Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának ősváltozatával, valamint Kenneth MacMillan Mayerling című balettjével ünnepeli a megnyitást és indítja el a Mítosz és történelem című évadát. A nagyközönség március 15-től látogatói túrákon is megismerkedhet a felújított épülettel. Gratulálunk, és sikeres évadot kívánunk.