Smiló Dávid: Szar a helyzet, és ezt csak egy nyílt tervpályázat oldhatná fel

Megindult a Teherelosztó bontása, és néhány napja azt is megmutattuk, mi fog épülni a helyére. A tervek visszhangja finoman szólva vegyes. Smiló Dávid ennek kapcsán egy utolsó utáni javaslattal él a Véleményszerdának írt cikkében.

A Villamos Teherelosztóval kapcsolatos folyamat eljutott odáig, hogy gyakorlatilag minden szereplője szar helyzetben van. Ezt pedig csak tetézi, hogy úgy tűnik, az épületet nem bontják el teljes egészében.

A teljes megőrzés és totális bontás közötti kettősségen lamentáló szakmai és laikus közönség tegnapelőtt szembesülhetett azzal, hogy se nem megy, se nem marad a Teherelosztó, hanem átalakul. Ez pedig egészen új helyzetet teremt. Ezt megelőzően egy pályázat pusztán legitimációs folyamat lehetett volna egy kulturális örökség eltüntetéséhez, így nem is igazán merült fel szakmai oldalon elvárásként. A szereplők inkább az épület megtartásáért lobbiztak. Az új helyzet azonban már lehetőséget ad arra, hogy a szakma képviselői végiggondolhassák és kifejthessék, mit lehet kezdeni ennek az egyébként tényleg rendkívül problémás örökségnek az áttervezésével.

A Teherelosztó épülete ugyanis problémás. Funkciója abban a formában, ahogyan régen volt, ma már nem létezik. Műszaki avulása mindenki számára szembeötlő, tele van rossz minőségű anyagokkal. A széles közönség pedig rühelli. Nincs az az építész, aki valamilyen szempontból ne gondolná újra az épületet, ha arról van szó, hogy másik funkcióval kell megtöltenie, és ez biztosan befolyásolná a külső megjelenést is. Szécsi Zsolt végiggondolta, és adott egy választ. De ez egy szar helyzetet eredményezett, mert aki azt gondolja, hogy Szécsi tisztán ezért elítélhető, téved. Nincs értelme esztétikai okokból diszkreditálni építészeket. Határvonalakat mindig lehet húzogatni, amin éppen belül vagy kívül esnek produktumok, de az e fajta magatartás mögött csak a fantáziátlanság uralma húzódik meg évek óta.

Szar a helyzet, mert Szécsi Zsolt talán elhitte, hogy ezt egyedül végigcsinálhatja a szakma széleskörű felháborodása nélkül. Az épülettel kapcsolatos fentebb is kifejtett problémákat ugyanis tetézi a mindenki számára nyilvánvaló tény: egy rendkívül fontos épületről van szó. Ekkor már nem magabiztosság kérdése, hogy egy építész bevállalja-e az áttervezését, hanem vakság.

Ennek ellenére szar a helyzet, mert egy építésznek nem kötelessége nemet mondania bármely munkára. Egy gazdasági szereplő nem cselekvője a demokratikus folyamatoknak, csak szereplője a jogállami környezetnek. Amennyiben a jogi helyzet tisztázott, abban az esetben egy gazdasági szereplő szabadon cselekedhet, és jelentős részük cselekszik is. Csak szakmánk torz értelmezéséből fakad, hogy az építészt erkölcsi magaslatra tesszük. Ha ez az önkép igaz lenne, akkor nem csak a “csúnya" épületeket tervező építészeket feszítenénk keresztre, de mindenkit, aki közvetlen kapcsolatba kerül a hatalommal és annak elvárásai szerint tevékenykedik. De ezt – egyébként helyesen – nem tesszük meg, és ezt az egy szó nélkül létrejött stadionok tömkelege is bizonyítja.

Szar a helyzet továbbá azért is, mert a Szécsi Zsolt által tervezett átalakítás talán korszerűtlennek tűnik, és szembe megy magyar jelenünk adottságaival, de igazából pont azt fejezi ki. A korszerűtlenségre való hivatkozás évek óta alaptalan, és csak az építészetről az akadémiai közegben kialakított és vágyott, de hamis képet igyekszik erősíteni. Ez az épület nem csak a kortárs magyar, de a globális valóság reflexiója ugyanúgy nyugaton, mint keleten.

Olyan szituációba keveredtünk tehát, amelyben végül mindenki lejáratja magát és kevesebbként végzi. És ez csak azért szomorú, mert a jelenlegi kormányzatnak is vannak kapacitásai egy ilyen helyzet kulturált rendezéséhez. Az egykori KKBK, ma BFK, vagy a Liget Budapest körül összpontosuló szakmai tudás bizonyította, hogy képes nemzetközi minőségben lebonyolítani egy tervpályázatot, még akkor is, ha a tervpályázat tárgya kapcsán nem volt teljes a szakmai kompromisszum.

Szar a helyzet tehát, mert a kormányzat, ahelyett, hogy egy ilyen kényes helyzetben használná a már meglévő belső tudását, inkább ignorálja azt, és megint beleáll egy teljesen felesleges konfliktusba, aminek a végén csak tanácstalan, de inkább elkeseredett emberek vannak: az építész szakma képviselői.

Azok, akik a hatalom egyik legközvetlenebb szövetségesei és kiszolgálói. Gazdasági szereplők, akikkel szemben a mindenkori hatalom rendszerint a legkisebb ellenállást tapasztalja. Ennek megfelelően ez a közösség az elmúlt harminc évben csak egyszer vállalt nyílt konfrontációt, az elmúlt tíz évben pedig az opponáló magatartás is megszűnt. Igaz ez az egyes építészirodákra, de a szakmai szervezetekre és a képzésekre is.

Nem gondolom reálisnak, hogy az etika vagy az erkölcs üzleti egyezkedés tárgya legyen mai világukban, de azt hiszem, a fentebb is kifejtett széleskörű lojalitás igazán érdemelne annyit, hogy a szakma lehetőséget kapjon arra, hogy tervpályázat keretében fejtse ki véleményét egy a magyar kultúra szempontjából fontos épületről.

Smiló Dávid

A szerző építész, a Paradigma Ariadné társalapítója, a 2021-es Velence Építészeti Biennále Magyar Pavilonjában létrejövő kiállítás kurátori csapatának tagja.

Nyitókép: Le Corbusier a Centroszojuz-épület építkezésén Moszkvában, 1931-ben. Forrás: The Charnel House. A Teherelosztóval kapcsolatos cikkeink ebben a dossziéban olvashatóak.

A tematikus felvetések megjelenését az Építészfórumon az NKA támogatja.