Sajkod a Balaton egyik legrejtettebb nyaralótelepe, amely különleges táji adottságainak köszönheti varázslatos hangulatát. A telep az ´50-as évektől kezdve művészek, építészek, értelmiségiek – köztük Németh László Kossuth-díjas magyar író – kedvelt nyaralóhelyévé vált. A korabeli nyaralóépületek a természet és az épített környezet kiegyensúlyozott kapcsolatára törekedtek, azonban félő, hogy ez az örökség lassan feledésbe merül. Wettstein Domonkos írása.
„Sajkodon a természettel akart minden korábbinál szorosabb kapcsolatba kerülni, megérezve, hogy annak törvényei mélyebbek, mint a társadalomé, ám valójában ismét csak azt kereste, hogy életmódjában miképpen követheti alkata hajlamait. Sajkod mindehhez megfelelő teret biztosított."[1]
(Üzi László: Sajkod "foglyaként" - Németh László életútja 1956 után)
Sajkod Németh László Kossuth-díjas magyar író, esszéista, drámaíró, műfordító révén került be az irodalomtörténetbe az ötvenes évek végén. Az alkotói magányba visszavonuló író a természet közelségét és új életformát keresve egész éves tartózkodásra rendezkedett be és itt írta meg „Sajkódi esték" című kötetét. Irodalmi szerepén túl azonban tervezéstörténeti kialakulása és építészeti karaktere is megkülönbözteti más nyaralótelepektől. Sajkod valóban a Balaton egyik legrejtettebb nyaralótelepe. A Tihanyi-félsziget nyugati oldalán, természetvédelmi területbe ágyazva, az erdő szélén lelhető fel. Különleges adottságai páratlan táji helyzetéből adódnak, ugyanakkor a telep térfoglalása és a természetvédelmi szándékok folyamatos ütközetben állnak. A telepen ma is sok építkezés zajlik, az átalakulás folyamata egyre látványosabban rajzolódik ki. Épp ezért érdemes azokat az irodalom-, művészet- és építészettörténeti értékeket feltárni és megőrizni, amelyek rávilágítanak a nyaralótelep heterogén világának mélyén rejtőző kultúrtáji örökségre.
Tihany és környéke számos művész számára nyújtott alkotói menedéket a huszadik század második felében. Itt töltötte a nyarakat Illyés Gyula és Borsos Miklós is. Németh László füredi gyógykezelését követően utolsó alkotói korszakát töltötte Magda lánya sajkodi kertjében. 1961-ben jelent meg „Sajkódi esték" című kötete, amelynek bevezetőjében így életformájáról: „1957 márciusa óta az év nagy részét egy kis Balaton-menti telepen töltöm. A tulajdon kísérletem, a magamra mért „agydiéta" száműzött ide, melynek ezek a tanulmányok egyszersmind az eredményét is mutathatják."[2]
Németh László sajkodi tartózkodása a telep kialakulásának korai időszakára esett.[3] A naplójába írt feljegyzések a telep kialakulását is rögzítik. A telket, amelyen ekkor még egyetlen fa sem volt, Magda lánya vásárolta férjével 1954-ben. A család kezdte el kultiválni a területet egy gyümölcsös telepítésével. Egy évvel később házat is építettek, 1956 nyarát már Németh László is lent töltötte. A forradalmat követően azonban lánya férjével együtt disszidált. A következő év tavaszán az író füredi gyógykezelését követően döntött a megüresedett házba történő visszavonulás mellett, a várostól távol, nomád életvitelre rendezkedett be. 1958-ban egy második házat, kis kerti lakot épített fel. Eredetileg talán konyhának szánták, de alkotóházként funkcionált. Apró szobáját könyvekkel zsúfolta tele, ablakából pedig kilátás nyílt a Balatonra. A telep ekkori állapotára jellemző, hogy mindössze nyolc-tíz lakosa volt, a megközelítése sem volt könnyű, mivel a főúttól távol esett. Az első házakat 1920 után kezdték el építeni, az ősközségektől távol eső vízparti telkeket a környékbeli szőlősgazdáktól vásárolták.
Németh egyfajta sajátos életmodellel kísérletezett Sajkodon, ahogy azt sajkodi korszakát feldolgozó Üzi László leírja. Magányos életvitelének szabályozására „szerzetesi regulákat" vezetett be, napirendjét Naplójában is rögzítette:
"Reggel hétkor kelek, kilencre rendben a ház, már sétáltam s reggeliztem, tizenegyig írok, egy óra szünet, amely alatt a levélírást elvégzem, fél kettőig fordítás. Délután fél négytől hatig kivonatolás, utána matematika s elméleti fizika. Hétkor vacsora; fél kilenctől tizenegyig - olvasás (most épp az Annales s Dürrenmatt komédiái). Az éledő kert viszont megnöveli négy-öt órára a kerti munkát, egy fél órával korábban kelek, s később fekszem. S a délelőtti, délutáni szünetbe ékelődik be egy-egy óra, félóra kerti munka. A nehezen megtartható korlátozás most már az, hogy a szellemi munka ne legyen több nyolc óránál. Tizenkét óra munka, ebből nyolc szellemi: ez, azt hiszem, teljesen megfelel annak, amit a szívgyógyászok a beteg habilitációjának neveznek."[4]
Az életvitelével folytatott kísérletezés a várostól távol egyfajta újrakezdés is volt. A szűkös körülmények közt is a teljesség megélését kereste. Miközben Sajkodot börtönként fogta fel, a hétköznapok kényelméről való önkéntes lemondása vezette őt vissza a természet megtapasztalásához és saját alkotói szabadságának megtalálásához. "Fogd fel úgy, hogy magánzárkára ítéltek. S örülj, hogy magánzárkául a világot kaptad: azt, amit házikód, kerted, könyvtárad köréd hoz belőle. Tedd társaddá és játékszereddé - büntetésed kitöltéséig"[5] Mindez a rekreáció, az újrakezdés sajátos megélését is mutatja, és ebben a folyamatban az épített környezet, a telep karaktere is fontos szerepet játszott. Az egyszerű, helyi anyagokból épült házak a természet közelségét, és szűkösségükben is egy fesztelenebb életforma lehetőségét keresték.
A sajkodi nyaralótelep rendezését Wagner László készítette el 1958-ban a Balaton-környék Regionális Tervéhez kapcsolódóan. Wagner a Magyar Építőművészek Szövetsége által létrehozott önkéntes patronáló építészcsoportban is részt vett. Az ő feladata volt a sajkodi építkezések koordinálása. Wagner személyesen is kötődött a telephez, 1955-ben vásárolt itt telket.[6] Lánya, Lehrbaumné Wagner Sarolta visszaemlékezése alapján amikor a Wagner család a telket megvette, a szomszédjuk Gorka Lívia keramikus és Somogyi József szobrász volt, és a telep ekkor már kedvelt nyaralóhely volt művészek és építészek számára: „Wagner László a sajkodi nyaralóhelyre először Csányi Károly professzor meghívására érkezett, aki tanára volt a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A professzor nyaralóját 1933-ben építették és ma is megtalálható a településen. A nyaralóhelyre sok ismert művész, közéleti személyiség látogatott el pihenés céljából. Itt nyaralt, hosszú éveken keresztül Németh László, Iván Szilárd festőművész, Györfi József festőművész, vitéz Spolarich Thoma László festőművész, Borzsák Jenő restaurátor, Ramocsai István építészmérnök, Éder Pál és György, Oszter Sándor, Megyer Atilla, Zala Tibor grafikusművész, a Képzőművészeti Gimnázium volt igazgatója, akivel nyaralásuk alkalmával sok időt töltött el horgászással. Régi tulajdonosnak számított itt Dr. Thaisz Andor, Farkas Ferenc, Horváth Loránd, Dr. Peuser Loránd, Dioszilágyi József, Mészáros Tibor, Kézdy professzor és Dr. Kotsis Iván családja is."[7]
A rendezési terv készítésénél Wagner számára a kiindulást a természeti környezet védelme jelentette, hisz a félszigeten 1952-ben hozták létre az ország első tájvédelmi körzetét.[8] Ekkor még csak néhány ház állt a területen, utcanevek nem voltak, a nyaralókat számozással látták el. A tervben rendezte a mezőgazdasági területek és az üdülőterület viszonyát. A telkek túlzott elaprózódását megakadályozandó a legkisebb megengedett méret 200 négyszögöl volt. A terület nehéz megközelítése mindig is problémát jelentett, ezért kezdeményezte az Apáti-templomtól a bekötőút kiépítését a terep rétegvonalát követve. Kijelölte a település ma is használatos strandját annak déli részén, ide csónakkikötőt és üzleteket is tervezett. A terv egyszerű eszközökkel igyekezett a természetbe ágyazni az apró nyaralótelepet, és ezeket az elveket az épületek léptékében is szerették volna érvényesíteni. A hatvanas-hetvenes években épült apró kis nyaralók leginkább halászkunyhókra hasonlítanak. Előszeretettel használták fel a helyi anyagokat, a környéken fellelhető vulkanikus bazalttufa köveket, a nádat. A telep karakterét az erdei környezet is formálta. Sokáig nem voltak lekerítve a telkek, itt nem alakítottak a más parcellázáshoz hasonló mesterséges üdülőterületet. A hegyoldal mediterrán karakterét adó növényzetet igyekeztek megőrizni, ápolni és ezt kezdetben a szabadon bejárható, összefüggő terület is segített megőrizni.
A telep sajátos karakterét mutatja, hogy a hetvenes évek elején megjelenő Hétvégi házak, nyaralók című kötetben szereplő házak közt Sajkod apró területe ellenére a telepről számos nyaralót bemutattak, köztük a településrendezési tervet jegyző Wagner László „halászkunyhó" megnevezésű épületét is. De szerepel benne Mátyás Lajos, Hámori Imre, Erdeős László, Csorba Zoltán egy-egy sajkodi épülete is. Ezek a házak jellemzően egyszerűségükkel, fesztelenségükkel tűnnek ki a nagyobb és absztraktabb, ezáltál hozzájuk mérten modorosabb épületek közül. Bár a terveket a korszak jegyzett építészei készítették, érezhető rajtuk egyfajta felszabadult kísérletezés a helyi anyagokkal, archetipikus mintázatokkal. A minimális alapterületű épületek az építészet archetípusaihoz nyúlnak vissza. Ahogy azt a sorozat keretében korábban bemutatott más hatvanas évekbeli nyaralóknál is láttuk, a szabadidő építészete az alkotók számára is az alkotás szabadságát adta. Sajkod esete mégis különleges: míg a korábban bemutatott példák egy-egy építész egyedi alkotómunkájának az eredményei, Sajkodon a településrendezési szándékok, a helyi építőanyagok és építésmódok következetes alkalmazása révén ezek az épületek nem elkülönülten, hanem egymással párbeszédben, egy egységes helyi karaktert alkotva jelennek meg.
Az épületek közül kiemelendő Ramocsai István nyaralója 1971-ből, amely mindössze 40 m2 alapterületű, formáját a helyi építőanyagok és a házilag építésmód alakította. A tervező így ír a ház kialakításáról: „A terep lejtését figyelembevéve helyezkedik el az épület a padlástérben kialakított hálótérrel. Az alsó szinten is egy lakótér van, elől fedett és nyitott terasszal, melyről a Balatontól Füredig félkörös kilátás nyílik a Balaton- felvidék szelíden domborzatos tájaira. A faragatlan nyerskő falakhoz hozzáillik a tetőfedést adó vörös hullámcserép textúrája, valamint a belső tér nyers deszkaburkolatai. Az épületben épületgépészet nincs, a közművek hiánya bizonyos kihatással van a ház belső kialakítására is."[9]
Az évtizedek során a nyaralótelep beépítése is átalakult. A hetvenes évek végén Elekes Keve egy saját maga által tervezett nádfedeles nyaraló kapcsán már ezt írja: „A félsziget sajkodi oldalán a természetvédelem más igényeket támaszt. Itt a régen kialakult gazdag növényzettel ékeskedő, szinte nehezen követhető szűk utcájú, hagyományos nyaralótelep hangulatát kell megvédeni. Itt a ház nagyságát, — legalábbis 85 m2-ig — anyag- használatát az építtető és az építész dönti el. Kinek-kinek ízlése és anyagi lehetősége szerint. Hogy ezek a házak mekkorák és milyenek legyenek, mennyi legyen a szigorúan használatra szóló terület és mennyi a presztízs diktálta, azt szinte megfoghatatlan szabályok esetről esetre döntik el. A házak egyike szerény, a másika hangoskodóan túlméretezett."[10]
A telep összképe fokozatosan átalakul, egyre több épületet építenek át. Az új építésű házak láthatóan sem méretükkel, sem építészeti karakterükkel nem keresik a folytonosságot a telep korábbi rétegeivel. Ez pedig tovább élezi a rendkívül érzékeny és szigorúan védett természeti környezet és a nyaralók térfoglalása közt szükségszerűen fennálló feszültséget. Pedig Sajkod esetében talán lehetőség lenne rámutatni, hogy egy nyaralótelep olyan kulturális örökséggel is bírhat, ahol a természeti környezet védelme, az életforma, a rekreáció egy kultúrtáj részeként jelenik meg.
Szezonális örökség: A Balaton kultúrtáj, de kérdés, a vízparti üdülőterületek huszadik századi emlékei is a tájegységi örökség részévé válnak-e? A harmincas, majd a hatvanas évek balatoni építészetében identitásformáló elemmé vált az a szezonális használatból adódó fesztelen karakter, amely a korszakban alkotó építészek számára is inspirációt jelentett. A balatoni építészetet elemző doktori kutatásomban a „re-kreáció" alkotásmódszertani folyamataként írtam le ezt a különleges, az alkotás alapelemeit kereső, kísérletező építészeti mentalitást. A kutatás során feldolgozott huszadik századi tervek és épületek rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába.
Wettstein Domonkos
[1] Üzi László: Sajkod "foglyaként" - Németh László életútja 1956 után.
[2] Németh László: Sajkódi esték. Magvető Kiadó, Budapest, 1974.
[3] Sajkodi korszakának leírását részletesen lásd: Üzi László: Sajkod "foglyaként" - Németh László életútja 1956 után.
[4] Részlet Németh László Naplójából. In: Üzi László: Sajkod "foglyaként" - Németh László életútja 1956 után.
[5] Részlet Németh László Naplójából. In: Üzi László: Sajkod "foglyaként" - Németh László életútja 1956 után.
[6] Wagner László sajkodi tevékenységét részletesen lásd: Lehrbaumné Wagner Sarolta: Balaton, Tihany, Sajkod. Tervlap, 2016.12.05.
[7] Lehrbaumné Wagner Sarolta: Balaton, Tihany, Sajkod. Tervlap, 2016.12.05.
[8] A rendezési terv koncepcióját részletesen lásd: Lehrbaumné Wagner Sarolta: Balaton, Tihany, Sajkod. Tervlap, 2016.12.05.
[9] Ramocsai István: Hétvégi ház, Sajkod. Magyar Építőművészet 1971/6 49.
[10] Elekes Keve: Sajkodi nyaraló. Magyar Építőművészet 1979/5 39-40.
Irodalomjegyzék:
Körner Zsuzsa: A telepszerű építkezések története Magyarországon 1870 és 1945 között. Építés - Építészettudomány 31 (2003) 1-2. pp. 105-132.
Callmeyer Ferenc, Rojkó Ervin: Hétvégi házak-nyaralók. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1972.
Ramocsai István: Hétvégi ház, Sajkod. Magyar Építőművészet 1971/6 49.
Elekes Keve: Sajkodi nyaraló. Magyar Építőművészet 1979/5 39-40.
Üzi László: Sajkod foglyaként. https://epa.oszk.hu/00400/00458/00041/sajkod.htm
Németh László: Sajkódi esték. Magvető Kiadó, Budapest, 1974.
Lehrbaumné Wagner Sarolta: Balaton, Tihany, Sajkod. Tervlap, 2016.12.05. https://tervlap.hu/cikk-nezet/balaton-tihany-sajkod
A tanulmány az alábbi kutatásokra támaszkodik:
Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018.
Wettstein Domonkos: A Balaton régió mint kísérleti territórium. Az építészet pozíciói az üdülőterületi regionális tervezés kialakulásában. / The Balaton region as an experimental territory: Positions of architecture in the emergence of regional planning for recreation in Hungary. Építés-Építészettudomány 44 (2016) 1-2. 129-177.
Wettstein Domonkos: A Desire for innocence? Collectivity and recreational architecture around the lake Balaton (1957–1968). In: Ákos Moravánszky, Judith Hopfengärtner, Torsten Lange (szerk.): East-West-Central 01: Re-humanizing Architecture.: New Forms of Community 1950-1970. Birkhäuser Verlag, 2016.
„A kutatás a Kulturális és Innovációs Minisztérium ÚNKP-22-4-II-BME-271 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült."
Szerk.: Winkler Márk
