építészet : környezet : innováció

Tantárgy lett a Dohánygyár

A BME Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszéke és a Lechner Tudásközpont inspiráló együttműködésbe kezdett, aminek első lépéseként a tavaszi félév kezdetén egy csoport építészhallgató látogatott el a Lechner Tudásközpontba.

A Komplex tervezés tantárgy keretén belül az Urbanisztika Tanszék által meghirdetett Lágymányosi Dohánygyár Komplex 2016 című témát húszan választották kötelező tervezési feladatul. A két féléves tantárgy célja egy olyan városszövetbe illeszkedő többfunkciós tér tervezése a Lechnernek otthont adó volt lágymányosi dohánygyár épületegyüttesében, amely élhető és inspiratív teret biztosít co-working irodáknak, kiállítótérnek, valamint egy építészeti kulturális központnak is. A hallgatók munkáját belső és külső konzulensként Fonyódi Mariann PhD, Vörös Tamás DLA, az Urbanisztika Tanszék oktatói, valamint Herczeg László a Zsolnay Kulturális Negyed tervezője irányítja.

Lágymányosi Dohánygyár Komplex 2016 tantárgy hallgatói

A Tudásközpont célja egy komplex kulturális tér kialakítása a székhelyét adó Budafoki úti épületegyüttesben, reménye pedig, hogy az építésznövendékek friss, gyalulatlan, vagy akár egészen kifinomult ötleteitől lendületet kap a leromlott ipari épületek kulturális rehabilitációja. A hallgatók érdeklődését az keltette fel, hogy egy kötelező tantárgy keretében olyan projektben vehetnek részt, amely létező kérdésre próbál választ találni. Valós tervezési programon dolgozhatnak, melyhez az alapot a Lechner tényleges fejlesztési elképzelései adják.

Lágymányosi Dohánygyár Komplex 2016 tantárgy hallgatói

A tantárgy nyitánya a tervezői feladat és a helyszín megismerése volt. A leendő építészmérnökök ezért a Lechner szervezésében előadásokat hallgattak Lágymányosról, mint a tervezett projekt tágabb, és a Dohánygyárról, mint közvetlen környezetéről, majd a Tudásközpont működéséről és a kulturális központ előképeiről, azután bejárták a dohánygyári épületeket pincétől a padlásig.

Lechner Tudásközpont

 

 

Lechner Tudásközpont

vélemény írásához jelentkezzen be »